Finn ifjúsági csoport látogatása

 

2011. augusztus 3-án, Tiina Reinikainen lelkésznő vezetésével meglátogatott minket a Joensuu-i testvérgyülekezetünk 39 fős csoportja. Megmutattuk nekik városunk főbb nevezetességeit, majd a rendkívül jó időben - hála a JóIstennek! -, a templomkertünk nagy diófája alatt vendégeink, s a hozzájuk csatlakozó helyi ifjúságunk elfogyasztották a teljes egészében felajánlásban készült szürkemarha gulyáslevest. Asszonytestvéreink finom süteményekkel, gyümölcsöstálakkal kedveskedtek. Természetesen nem maradt el a közös éneklés sem, s a busszal érkezett csoport tagjai késő délután, szép közös emlékekkel a szívükben vehették útjukat vissza, Bécs felé. A csoportból 7-en még itt maradtak egy éjszakára, velük kora este Tatabányán, a Turul tövében gyönyörködhettünk a környék panorámájában, majd este - a lelkészcsalád felajánlásaként - közös vacsorán, gyülekezetünk szűk vezetőségével, s néhány presbiter testvérünkkel, késő éjszakába nyúló beszélgetésben kapcsolatunk jövőjét gondoltuk át. Köszönjük mindenki felajánlását, volt konfirmandusunk édesapjának mesterszakácsi közreműködését! Isten áldása legyen minden nagylelkű felajánláson, szállásadóink vendégszeretetén!

Keresztelő...

 

Május 18-án, Szentháromság ünnepén megkereszteltük Bonnyai Lili kistestvérünket, Bonnyai István és Virágh Krisztina első gyermekét. "Az ÚR ajándéka a gyermek, s az anyaméh gyümölcse jutalom." Isten gazdag áldása és óvó szeretete kísérje mindannyiuk életét!

Megérkeztek a luxemburgiak...

 

Ahogyan az előző esztendőben, most is egy teljesen megpakolt kamionettel érkezett meg április 22-én késő este Karl Georg Marhoffer lelkészkollégám egyik presbiterével, Fritz Rohnerrel. Másnap a Pápai Református Kollégium Tatai Gimnáziumának diákjai segítettek - nemcsak evangélikusok - s így a 2,6 tonna ruha "ökumenikus kipakolása" könnyebb volt mint a korábbiakban. A mintegy 400 zsák/karton ruha válogatása elkezdődött, s remélhetőleg a jövő hét elejétől gyülekezetünk kántorának koordinálásával a szokásos rend szerint megkezdjük a szétosztást. Mindenki segítségét köszönjük! Isten áldása legyen ebben a karitatív szolgálatban résztvevő minden luxemburgi s itthoni testvérünkön!

FÉBÉ-Nap Tatán

 

Böjt 4. vasárnapjánFébé-napot tartottunk gyülekezetünkben. A délelőtti istentisztelet igehirdetési szolgálatát Veperdi Zoltán a FÉBÉ-lelkész végezte. Nagy öröm volt a prédikációban Jézus Krisztusra, mint az élet Kenyerére tekinteni, s a szeretet egységét megélni az úrvacsorában. Délután szeretetvendég volt, melyen Taschner Erszébet Erzsébet főnökasszony tartott részletes beszámolót a diakonissza egyesület több mint 80 éves múltjáról, s jelenéről. A közel egyórás alkalmat Nyári Erzsébet diakonissza testvér Túrmezei Erzsébet verseinek elmondásával színesítette. Következő Lutherrózsában cikket olvashatunk erről a szép napról.

Emlékeztető video
itt:

Keresztelés...

 

Február 28--án megkereszteltük Károlyi Benedek kistestvérünket, Károlyi László és Szerencsés Éva gyermekét. Isten áldása kísérje őket!!

Friss képek Finnországból...

 

December. 25.
Finn barátaink jókívánságait adjuk most közre a mellékelt fotókkal.
1) Joensuu-Pielisensuu-i templom belseje
2) Pirkko Nuutinen művészeti alkotása az oltáron: "üveg-crucifix"
3) A templomban felállított fenyőfa tövében a "betlehemes"...

Gyermekek karácsonya...

 

December 24-én délután megtartottuk szentesti istentiszteletünket.
A képeken a verselő-éneklő gyerekeket illetve az ünneplő gyülekezetet láthatjuk.
Az istentisztelet végén csomagokat osztottunk ki, melyből - évek óta, a szokásunknak megfelelően - a vértesszőlősi állami gondozott gyermekeknek is ajándékozunk. Erre a célra mintegy 50.000 Ft adomány érkezett, melyet ezúton is köszönünk!
Emlékeztető video
itt:


Kettős keresztelő Ádvent 1. vasárnapján...

 

December 2-án, ádvent első vasárnapján, megkereszteltük Köpe Dóra Krisztina és Köpe András Kistestvéreinket. Isten gazdag áldása kísérje őket életútjukon!

 

Nikodémus Akadémia 2.

Október 18-én, csütörtökön este 6 órakor a rendszeres teológus alaposságával vette sorra Kuti József szomódi lelkipásztor testvérünk azokat a társadalomtudományi és teológiai pontokat, melyek világossá tették számunkra, hogy "Mitől is református a református?" A kitűnően felépített, mintegy egyórás előadás sok kérdést felvetett, s ahogyan az lenni szokott, komoly diskurzust szült. Ha csak rövid időre is, de jó volt feleleveníteni a közös történelmi múltat, mely évszázadok óta összeköti a magyarországi lutheránusokat és kálvinistákat.

 

Nikodémus Akadémia 1.

Október 11-én, csütörtökön este 6 órakor "Mitől katolikus a katolikus?" címmel Szalai Gábor atya, a tatai Szent Imre (kapucinus) templom plébánosa tartott előadást a Nikodémus Akadémián. A mintegy 40 perces, személyes hangulatú, pergő előadás jóllehet dogmatikai kérdéseket is felvetett bőséggel, anekdótákkal "fűszerezetten" igen jó betekintést adott a katolicizmus nagy rendszerébe. Az idő rövidsége miatt csak néhány kérdés megválaszolására volt lehetőség, de reménység szerint a jövőben lesz még rá alkalom, hogy Szalai Gábor testvérünk közöttünk szolgáljon.

 

Kettős keresztelő...

Július 14-én szombaton délelőtt családi istentisztelet keretében megkereszteltük Szabó Bence Ottó kistestvérünket és édesapját, Szabó Péter Istvánt. Isten áldása kísérje őket minden útjukon!

 

Látogatás gyülekezetünkben ...

Június 21-25. között gyülekezetünkben tartózkodott Dr. Tapani Nuutinen a finnországi Joensuu-Pielisensuui Evangélikus testvérgyülekezetünk igazgató lelkésze és felesége Pirkko Nuutinen. A dús programokkal és baráti találkozókkal tűzdelt néhány napot kölcsönösen nagy örömben, a régi emlékeket idéző, lendületes, késő éjbe nyúló beszélgetésekkel töltöttük. A Lutherrózsa készülő legújabb számában exkluzív interjúban olvashatunk minderről.

Emlékeztető video
itt:


Félévzáró bibliaóra...

Június 14-én késő délután - szokásos jó hangulatban - megtartottuk félévzáró bibliaóránkat. A visszatekintésre jó alkalmat adó intenzív beszélgetés közben röviden átbeszéltük a következő félév (szórólap letölthető itt) koncepcióját is. Az alkalmat áhítat zárta, Zsolt 65a alapján: Igazságosan válaszolsz nekünk, szabadító Istenünk!

Emlékeztető video
itt:


Orbán-napi emlékező istentisztelet az Újhegyi dűlőkben

Immáron 5. alkalommal került megrendezésre az a családias - a résztvevők felekezeti hovatartozásra szerint abszolút ökumenikus - emlékező istentisztelet, melynek apropóját a 19-20. századforduló tájékán az újhegyi gazdák által állított Szent Orbán (szőlősgazdák védőszentje) szobor adott.

A pünkösd ünnepe előtti szombat délelőttön mintegy 50-60 ember - többnyire tősgyökeres újhegyiek - gyülekezett össze, hogy az Útmutatónk aznapi igéje (Az ember azt nézi, ami a szeme elott van, de az ÚR azt nézi, ami szívben van. 1 Sámuel 16,7c) alapján megtartott áhitat után, apoliturgikus (liturgia utáni) együttlétben (Orbán-szobor "tradicionális" meglocsálása borral, ill. az ezt követő hegybíró által vezetett borversennyel) is erősítették az ide kötő érzelmi szálakat, hogy önazonosságtudatban, s Istenben megújulva építsék az újhegyiek mindennapi, egymást segítő közösségét.

 

Konfirmáció

Május 19-én délután Bősze Kitti, Beigelbeck Dávid és Taizs Márton eredményes konfirmáció vizsgát tettek. Egyházi törvényeink szerint ezek után úrvacsorához járulhatnak.
Az ünnepi (konfirmációi) istentisztelet másnap (vasárnap) délelőtt volt.

Egyházmegyei közgyűlés

Május 11-én délután az Oroszlányi Evangélikus Egyházközség adott otthont Fejér-Komáromi Egyházmegyénk közgyűlésének! Gyülekezetünk egyházi törvényeinkben előírtak szerint négy fővel képviseltette magát.

Esküvő

Textus:
"Nem bocsátlak el téged, amíg meg nem áldasz engem" 1 Móz 32,27

Dr. Hargitai Zoltán és Dr. Végvári Adrien 2007. április 14-én Isten előtt házasságot kötöttek.
Életüket Isten gazdag áldása kísérje!

Keresztelés

Gyülekezetünkben március 24-én a vasárnapi istentisztelet keretében megkereszteltük Németh Milán kistestvérünket. Isten áldása kísérje!

Lelkészi munkaközösségi ülés Tatán

Gyülekezetünkben március 22-én LMK-ülést tartottunk, melynek egyik előadója Dr. Nagy Erzsébet volt. Előadásának címe: Lelkészek és orvosok együttműködése. A házigazda-szerepet magára vállaló gyülekezetünk asszonytestvéreinek jóvoltából sütemények és babgulyás is akadt bőséggel, amit ezúton is köszönünk.

Keresztelés

 

Szentpéteri Erika testvérünk október 22-én a keresztség felvételét kérte.

Keresztelés

 

Október 22-én istentiszteletünk keretében megkereszteltük Zámbó Kata kistestvérünket.

Keresztelés

 

Október 15-én a keresztség szentségében részesült Fülöp Zsófia kistestvérünk. Isten áldása áradjon reá és szüleire!

Látogatók Lindshortból!

 

Barátaink, Horst és Astrid egy hosszabb hétvégét töltöttek el nálunk, s mint ahogyan azt évek óta teszik, most is egy jól megpakolt autónyi ruhaneműt, főleg gyerekruhákat hoztak gyülekezetünknek..

Keresztelés

 

Október 8-án megkereszteltük Nagy Levente kistestvérünket, Nagy Tamás és Piller Gyöngyi első gyermekét. Isten áldása kísérje őket!

Köszönjük a támogatást!

 

A Stella kegytárgybolt által is felkarolt "Orgonajegy-akciónk" keretében katolikus testvéreinktől 22.000Ft adomány gyűlt össze. Mindenkinek köszönjük, Isten áldása legyen felajánlásaikon! Orgonánk vasárnapról vasárnapra "értük is szól".

Köszönjük támogatását!

 

A "Tatai Evangélikus Kistemplomért Alapítvány"-ra 2005-ben felajánlott 1%-os támogatásokról megérkezett az APEH visszajelzése. Eszerint, az előző évhez hasonlóan, várhatóan mintegy negyedmillió (258.112 Ft) forintot használhatunk fel az alapítványi célokra. Köszönjük mindenki támogatását! Isten áldása legyen a felajánlásokon!

Emlékeztünk...

17000 katonának -köztük magyaroknak is - állítottak emléket - 2002-ben.

83 éves evangélikus lelkész barátunkkal és feleségével meglátogattuk a budaőrsi német katonatemetőt. 1940-ben - a gimnázium padjaiból(!) - őt magát is besorozták, többször megjárta frontot... Feleségének mindhárom fiútestvére odaveszett a háború viharában... Mivel az édesapa is evangélikus lelkész volt, neki kellett a szószékéről - néhány hónapon belül(!) - kihirdetnie fiai elvesztését... az emlékezés 60 év után is torokszorító volt...

A keresztség szentségében részesült...

Szeptember 2-án, szombat délelőtt megkereszteltük Nagy Mirjam kistestvérünket, Nagy Sándor és Csizmazia Szilvia gyermekét. A Mindenható Isten őrizze őt, s szüleit!

 

Határkőnél...

Bonnyai István és Virágh Krisztina testvéreink aug. 26-án templomunkban Isten színe előtt örök hűséget fogadtak egymásnak. A teljesen megtelt templomban a meghitt pillanatok utáni beszélgetésben röviden emlékeztünk az evangélikus nagypapa Bonnyai Sándorra is. Az igehirdetés alapigéje 1 Móz 1,27 és 1 Móz 2,21-24 volt. Isten áldása kísérje Őket közös életútjukon!

 

Pillanatképek egy mozgalmas hétről... (1.rész)

Joenssui testvéreinket is szereti a JóIsten... napsütéses, nyári idővel ajándékozta meg őket, minket pedig, vendéglátókat, megkímélt sok kellemetlenségtől... Esténkénti találkozóinkat, éjszakába nyúló beszélgetéseinket, hitről, gyülekezetről, világról, önmagunkról és szeretteinkről, a csodálatos augusztusi csillagos ég alatt, a kertek hűvösében tehettük.

Jó volt újra és újra felidézni majd negyedszázados testvérgyülekezeti kapcsolatunk sok-sok élményét, elgondolkodni együtt jelenen és jövőn. Isten különleges adománya a találkozás, ha ajándékként értékeljük, rengeteg erőt meríthetünk belőle...

Gyülekezetünk Vezetősége nevében köszönöm mindazoknak, akik velünk együtt örültek, és segítettek a feladatok megoldásában is!


Megérkezett a finn gyülekezeti csoport első része...

Megérkezett a finn testvérgyülekezeti delegáció első része! Magukkal "hozták" két fiatalunkat (Franko Betta, Labossa Lajos), akik 4 héten át különböző konfirmációs táborokban és családoknál élhették át finn barátaink szeretetét. A programokban és élményekben bővelkedett fiataljaink előreláthatólag egy szeptemberi szeretetvendégség keretében vetítettképes beszámolót tartanak majd és a Lutherrózsa hasábjain is visszatérünk erre a Betta és Laló számára felejthetetlen egy hónapra.

A képen a megérkezés pillanatai után... Helka, Jorma és Aju.


Orgona- és oltárszentelés 2006.augusztus 19-én de. 11 órakor

Oltárunk 1927-ben készült. Régi elképzelés válik valóra, amikoris oltárunkat oltárráccsal vesszük körül. Ennek liturgikus okán (elválasztja a szentek-szentjét a az. ún. belső udvartól) túl praktikus vetülete is van. A történelmi keresztény egyházak közül mi evangélikusok vagyunk az egyetlenek, akik térdelve vesszük az úrvacsorát. (Kifejező liturgikus magatartása ez annak, hogy az Istennel való misztikus közösségért semmi érdemit nem kell tennünk, csak alázattal/térdelve fogadnunk kell az Isten Titkát, az úrvacsorában jelenlevő Jézus Krisztust.)

Íme az oltárrácsot (cancellus) kapott felújított oltárunk... 33 faragott oszlopból áll. (33 - Jézus földi évei.) Nyolcszögletű oszlopokból készült... a nyolc szimbolizálja a teremtés 8. napját, amikor is Jézus feltámadásával megnyitotta a bűnbocsánat új világkorszakát. A tölgyfából készült oltárrács Hodálik György szarvasi asztalosmester munkája, aki felajánlásként készítette el nemcsak a faipari munkákat, hanem az oltár ill. a szószék kárpitos-munkálatait is. A cancellus, régiesen szólva áldoztatórács liturgikus üzenetén túl praktikus előnnyel is bír: főleg idősebb testvéreink végre "bele-kapaszkodhatnak" az oltárba... a felállás így sokkal egyszerűbb és biztonságosabb is.

Szeretettel hívunk és várunk midenkit arra az ünnepi istentiszteletre, melyet
2006. augusztus 19-én de. 11 órai
kezdettel tartunk, s melynek keretében
Ittzés János
a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke
gyülekezetünk legújabb kori megalapításának 80. évfordulóján
orgonánkat és felújított oltárunkat szenteli fel.
Ünnepünket megtisztelik a Joensuu-i (Finnország) és luxemburgi testvérgyülekezeteinkbol érekezett delegációk is.

Délután  5 órai kezdettel
Tóka Szabolcs orgonaművész
orgonahangversenyt ad, melyet szeretetvendégség követ.



Presbiterek beiktatása 2006. július 16-án

Megtörtént. Isten áldása kísérje presbitériumunk munkáját!

A képről igazoltan hiányzik 3 testvérünk...


Meghívó presbiterek beiktatására 2006. július 16-án

Szeretettel hívom Testvéremet arra az ünnepi istentiszteletre, melyet 2006. július 16-án, (vasárnap) de. 10 órai kezdettel tartunk Bárány u. 2. sz. alatti templomunkban, s amelynek keretében A 2006-2012-es ciklusra megválasztott presbiterek eskütétele, majd beiktatása történik.

Presbiter testvérek készüljenek az istentisztelet utáni közös fotózásra!

Orgonánk megérkezett! 20006. júlus 6.

Istennek legyen hála, valóra vált gyülekezetünk elhatározása: orgonát szentelhetünk 2006. augusztus 19-én délelőtt 11 órakor. A Speedex Kft. ugyanis a szerződésben vállalt határidő előtt mintegy 3 héttel korábban leszállította orgonánkat, melynek hangzásában gyönyörködhet mindenki, aki vasárnaponként ellátogat az istentiszteletre. Az orgonához sikerült egy professzionális hangfalrendszert is vásárolnunk, melyet computeresen beállítottak a liturgikus terünkhöz. Ez a kiadás egyházközségünk financiális helyzetét igen alaposan megterhelte, de bízunk benne, hogy szép lassan megerősödünk.

Isten áldása legyen mindazokon, akik hozzájárultak e nemes terv megvalósulásához!

   

Utolsó bibliaóra 20006. június 8.

A 2006. I. félévi bibliaórák befejeződtek. Nyári szünetet tartunk, hogy azután szeptembertől tovább vizsgálódhassunk, közösen átgondolhassuk életünk dolgait: coram Deo, azaz Isten előtt. Köszönöm mindenki támogató jelenlétét! Adja Isten, hogy az érdeklődés továbbra is megmaradjon! Addig is gyűjtsük a témákat, gondolatainkat.

Nikodémus Akadémia