Aki azt mondja, hogy őbenne van, annak magának is úgy kell élnie, ahogyan ő élt.
1 Jn 2,6

Keresztény élet... Ez alatt azt értjük "krisztuskövető", hiszen az eredeti görög szó "krisztianoj" ezt jelenti. A 'Hrisztosz', azaz Krisztus pedig a héber Messiás szó görög megfelelője, mely fogalom azt jelenti: hatalommal - Isten hatalmával -felkent... Aki tehát keresztény, Krisztuskövető, annak életében meg kellene hogy nyilvánuljon az Isten hatalma/ereje... János szerint, aki azt mondja, hogy Őbenne - azaz Krisztusban - van, annak úgy is kell élnie, ahogyan Krisztus URunk élt. Nem kell bizonygatni, hogy ez azért nem egyszerűen óriási kihívás, hanem gyakorlatilag lehetetlen vállalkozás! Ki az, aki tud olyan önfeláldozóan élni, mint Jézus URunk, aki képes olyan csodákat véghezvinni, mint Ő?

Sokan éppen ezért a krisztuskövetést felcserélik a Krisztus-imádással. Önmagában ezzel még semmi gond nincs, sőt, hatalmas erő származik a rendszeres imádkozásból, meditációból, a Mester viszont nem álmélkodásra, csodálkozásra hívta el övéit, hanem arra, hogy kövessék őt, azaz éljenek úgy, ahogyan Ő élt. A teológusok ezt az állapotot jó régen úgy fogalmazták meg: "coram Deo", azaz Isten előtt. Ez egy őszinte, maszk-nélküli állapot. Isten előtt ugyanis nincs helye semmiféle színjátszásnak... aki mégis megjátssza magát, az eljátssza élete legnagyobb lehetőségét, hogy léte/sorsa értelmét megtalálja a nagy egész, isteni teremtettségben!

Isten előtt lenni nem azt jelenti, hogy ha akarom, akkor előtte vagyok, s ha akarom, akkor nem. Egész életem, minden percem és pillanatom, Őelőtte történik, cselekedeteim homokszemei az én sors-órámban, de Őelőtte peregnek le, s nincs egyetlen mozdulatom se, mely ne az Ő tudtával történne. Isten azonban nem "control freak", aki mindig mindenről tudni akar, hanem Isten a Szeretet Istene, aki szabadágban megélt szeretetre hívja meg az embert!

A szeretet szabadságának van egy alapvető normalitása - ez (lenne!) a keresztény élet. Amikor bizalomban, elrejtettségben, harmóniában él férj és feleség, s növekednek a gyermekek. Amikor nem muszájból, közösségi elvárásból fakad a vasárnapi istentiszteleten való részvétel, hanem a családi együttlét ünnepes, felszabadító, lélekemelő része az az "egyórácska". Persze ha a pap prédikációja nem tartalmaz - s itt hadd legyek magunkhoz kritikus(!) -, se tanítást, sem nem gyönyörködtet és meg sem indít, akkor nehéz a híveknek keretet találni hitük ünnepes, egyházközösségi megélésére...

Az ember joggal fél az extremitásoktól - nem csoda, hiszen az maga a kiszámíthatatlanság -, s alapvető igénye van a normalitásra, mert az a kiszámíthatóságot, s ezzel a biztonságot szolgálja. Eladdig, amíg nem éli valaki az isteni normalitást - S hogy ez mi, azt a 'világ fiai' is nagyon jól tudják, hiszen ez után sóvárognak ők is (lásd Római levél!) -, nem sok értelme van előhozakodni a se Krisztus-hittel, sem pedig keresztény alapigazságokkal. Csak amikor szavainkat már hitelesítette az életünk, akkor lenne szabad építően 'mesélnünk" arról, hogy Isten mit is álmodott bele az életünkbe...

De Jézus így válaszolt: "Jaj nektek is, törvénytudók, mert megterhelitek az embereket elhordozhatatlan terhekkel, de magatok egyetlen ujjal sem érintitek azokat. Jaj nektek, mert síremlékeket építetek a prófétáknak, pedig atyáitok ölték meg őket. Tehát egyetértetek atyáitok tetteivel, és helyeslitek azokat, hiszen azok megölték őket, ti pedig síremlékeiket építitek.
Lk 11,46-48

Jézus kíméletlen a farizeusokkal szemben... Már megint... A történet szerint vendégségben van, de a protokoll-dicséretek helyett - enyhén szólva is - kemény kritikával illeti az "elitet", hiszen a társadalom "krémjéről" van/volt szó. Feltehetjük a kérdést: Miért ennyire határozott Krisztus URunk? Talán azért mert a "törvény-tudók" - s mit is tudtak valójában(?)... csak emberi rendelkezéseket - is kíméletlenül "határozottak" voltak, ha a törvény betartásáról volt szó? A válasz megtalálható, fellelhető az örök emberiben: egyik ember szereti hatalmát éreztetni a másik felett! Mert ugye azzal semmi gond nincs, ha a törvény az egyént, a kis- és nagyközösséget, sőt az egész világot is védi, az emberiség mindenkori tragédiája az, amikor újra és újra csak az egyesek érdeke fontos, csak a hatalom-kiválasztottak jólétének biztosítása, megtartása a cél...

Jézus világosan beszél: "Megterhelitek az embereket elhordozhatatlan terhekkel." A reformáció kiindulásának egyik alapvető oka pontosan ez volt! Elveszítette a katolikus egyház a józanságát, s a kultusz totálisan életidegenné vált. (Csak zárójelben jegyezzük azért meg, hogy sok-sok természetellenes rendelkezés "élte túl magát" az elmúlt évszázadok alatt, s terhelik ma is Krisztus URunk földi Egyházának legerősebb táborát!) Hiba lenne azonban "Rómára tolni" minden emberi bűnt! Az emberi rendelkezések sűrű erdejébe az újprotestáns mozgalmak, szekták, egyházacskák is beültették a maguk tüskebokrait! Ha az élet tiszteletéből fakadó normális emberi magatartást állítjuk párhuzamba a különböző vallások extremitásig - értsd mások életét megnyomorító, sőt annak kioltására is buzdító - irányzataival, akkor jogos a csípős kérdés: "Mitől bolondul(hat) meg így az átlag-ember?"

Nos, ebben nem a hit, s nem is az Isten a hibás. Az emberi okoskodásra alapozott hit, s a hamis isten-képek az okai minden bajnak. A spiritualitást felfedező ember sokszor hajlamos azt hinni, hogy ő "kiválasztott", s mint ilyen jobban tud mindent... talán még azt is, amit az Isten maga se! Az ilyen habitusú emberek az "istenük" nevében gyűlöletet hirdető írást-ismerő tanítók/prédikátorok. Szomorú, de igaz: minden vallásban vannak ilyen emberi elképzelésükkel végletesen földhöz-ragadt, korlátolt-látású "vezetők", s ami még szomorúbb, hogy mindig akadnak tömegesen is olyanok, akik hallgatnak ezekre a "tanításokra", mert ahogyan az ige mondja "erre viszket a fülük"...

Az Isten - nem csak Jézus tanításában, de minden józanul gondolkodó ember képzeletében - a Legfőbb Jó, az Egyetemes Szépség és Igazság, a Tökéletesség és mindenek előtt a Szeretet Forrása. Éppen ezért, ami nem harmonizál ezekkel, az nem az Istentől, hanem embertől van, s ami emberi az elmúlik! Lehet évezredes tradíció, világ- vagy istenkép, ha emberi, akkor egyszer elmúlik. A hosszú évszázadok, évezredek ne tévesszenek meg senkit, hiszen "Isten előtt ezer esztendő csak annyi, mint egy nap... "

"Én is azt mondom nektek: kérjetek, és adatik, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek."
Lk 11,9

Életünk egyik legszebb oldala, hogy tervezhetünk, álmodozhatunk. Megvalósítani az álmokat az élet egyik legnagyobb ajándéka, ábrándozni és közben elszalasztani a lehetőségeket: a legnagyobb büntetés -, hiszen a sorsunk Istenét nem, csak magunkat hibáztathatjuk. Érdekes, hogy Jézus nem csak arra biztat minket, hogy a "belső szobánkban" imádkozzunk - egyedül -, hanem arra is, hogy másokkal egyetértésben is merjük felvállalni mindazt, ami szívünket, lelkünket nyomja. Ezért mondja: "Kérjetek!"

A kérést ugyan sokan megalázónak vélik, valójában nagyon fontos, hiszen az adott dolog értékét jelzi. Nehéz az ifjúnak feltenni kérdését a kedvesének: "Szeretsz-e?" -, s milyen boldogító számára az igenlő válasz! Megtalálni az "igazit", bizony: életfeladat.

Aki nem keres, az nem is talál, aki nem zörget, annak nem is nyílik meg egyetlen ajtó sem. A kor, amiben élünk, sajnos sok valótlanságot igazságként prezentál. Az egyik ilyen, hogy aki tehetséges, az így is úgy is a csúcsra jut... pedig a sztárok soha nem születnek, hanem csinálják őket! Ha valaki nem fektet be energiát a jövőjébe, akkor ne csodálkozzon, ha nem jut el "lendület" híján sehová sem(!) -, ha valaki "nem fut neki" az Életnek, akkor sem magasabbra, sem pedig előbbre nem jut!

Sokan gondolják azt, hogy az élmény elérhető anélkül is, hogy az ember megküzdene érte, pedig a hegycsúcson, a kilátásban csak akkor gyönyörködhetünk igazán, ha oda felküzdöttük magunkat. Bizony áldozatot kell hozni az eredményért! Ha valaki nem gyakorol a hangszerén, akkor hiába szeretne szép dallamokat kicsalni belőle, csak zavaró zaj sikeredik - mindenki bosszúságára! Áldozathozatal nélkül nincs érték, nincs eredmény, legfeljebb "mű-siker"... Milyen 'diploma' az, amelyiket az Ecseri-úti piacon vettek? Hát olyan is...

Álmodozni, tervezni csakis együtt érdemes(!)... ábrándozni pedig csak egyedül lehet, de az meg nem vezet sehová sem. Életünk értelmét a közösség adja, ezért aki az élet nagy játékában minden szerepet magának oszt ki, mert mindenben ő kar lenni a fő-szereplő, annak nem csak unalmas lesz az élete, de fájdalmas is, mert jutalma a magány lesz. Ezért buzdít a Mester 'többes számban': "Kérjetek!"

Amikor továbbhaladtak, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta. Volt ennek egy Mária nevű testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét. Márta pedig teljesen lefoglalta magát a sokféle szolgálattal. Ezért előállt Márta, és így szólt: "Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a szolgálatban? Mondd hát neki, hogy segítsen!" Az Úr azonban így felelt neki: "Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle."
Lk 10,38-42

A történetben egy családi szituációt látunk, amely viszonylag ismert, sokszor elég egyszerűen magyarázott, látszólag egyszerűen megérthető kép. Látszólagos nyugalom, béke, egy kis konfliktus, aztán Jézus helyrerakja a dolgokat és kész. Van benne egy jó lány és egy rossz, aki túlreagálja a helyzetet. Azért ennél többről van itt szó...

Mária és Márta történetében csak egy pillanatképet kapunk egy család történetéből, de felsejlenek előttünk a családi dinamikák. Két különböző habitusú testvér, két lány, akik között biztosan voltak ellentétek és természetesen rivalizálás is. Feltűnő, hogy nem látjuk Lázárt, a férfit a családban. Érdekes, hogy hol vannak a házastársak, miért nincs még férjnél Mária és Márta, miért nem nősült meg még Lázár? Ebben a korban, mikor nagyon fiatalon házasodtak, ez különösen érdekes kérdés. Ha képzeletben veszünk egy mély levegőt ennek az otthonnak, ennek a családnak a levegőjéből, érezhetjük értelem és érzelmek feszültségét, a különböző szeretetnyelvet beszélő emberek jelenlétét. Érezhetjük az asszonyok helyzetét is, amely Jézus korában körülbelül e körül forgott: háztartás, sütés-főzés, gondoskodás mindenkiről. Egy pillanatra felvillan történetben a manipuláció is (Márta Jézusnak mondja, hogy mondjon meg valamit a testvérének...), ami lehet, hogy megszokott volt a családi kapcsolatokban, a kommunikációban.

Én örömet szerzek Jézusnak, mert szolgálom őt, és akkor… és akkor jönnek az aggodalmak, a szorongás és a nyugtalanság. Mert ha önmagunk és a mi tetteink a motivációk, akkor nem jutottunk Jézus közelébe. Akkor nem nyugodtunk meg az Ő jelenlétében, mert még mindig önmagunk körül forgunk és még mindig olyan egyedül vagyunk. Nincs vigasztalásunk és reménységünk. Ugyanaz a kérdésünk: szeretni fog-e Jézus? Szerethető vagyok-e egyáltalán? Mit kell még tennem, hogy elfogadjanak igazán? Ha sokszor ide térünk vissza, akkor még mindig nem értettük meg - vagy nem fogadtuk el igazán a kegyelmet. Még nem formálódott át a gondolkodásunk. Mártát teljesen lefoglalta a szolgálat, amit ő ad. Ő került a középpontba- és ez kizárja Jézust is és másokat is! Megbillentek az arányok. Márta elvesztette helyes arányérzékét. Jézus pedig nem ilyennek látja a valósságot. Más az, ami igazán számít.

Az alkalom, a minősített idő, görögül a kairosz. (Két időfogalom van a görögben: a kronosz a mérhető idő, apercek, az órák, a napok; és a kairosz, az alkalom, az alkalmas idő, ami megtalál, megnyílik) Az alkalom, a pillanat, ami egész életünkre hatással van, ami döntésre sarkall, megváltoztatja életünk irányát, új utakat nyit meg.

A történetnek nyilvánvaló tanítása van a számunkra. Mi is úton vagyunk. Az élet a legjobb esetben is rövid. Nem tehetünk meg mindent, nincs hozzá elég időnk. Máriához hasonlóan tehát választanunk kell, mégpedig megfontoltan. Az élet eseményei nem fognak automatikusan elrendeződni az elsődlegesség igazi sorrendje szerint. Ha nem ragaszkodunk tudatosan ahhoz, hogy, "leüljünk az Úr lábához és hallgassuk beszédét" ezer és egyéb dolog és kötelezettség, amely mind elsődleges fontosságot követel magának, el fogja rabolni időnket és energiánkat, és megfoszt bennünket a "jó résztől" az életben.

Az a kérdés sokkal inkább, hogy az a "kevés" elégnek bizonyul-e? Mert ha elég, akkor miért törnéd magad többön? Márta, egy a szükséges dolog. És Mária választotta a jó részt, amit nem vehetnek el tőle. Nagyon mély tanítás ez: a Jézussal való személyes kapcsolat, a vele való közösség, a vele való elkötelezettség az, amit nem vehetnek el az embertől! Ezért ez a fontos, ezért ez a legfontosabb! Jézus természetesen ezzel nem a lustaságot jutalmazza és erősíti, hanem a helyes értékrendet, a helyes hangsúlyokat az életben! A feladatorientáltság helyett személyes kapcsolat orientáltnak kell lennünk...

Ha az életünkre, a gyülekezeti szolgálatunkra, közösségünkre tekintünk, nagyon hálásak lehetünk egyrészt Istennek az áldásokért, de sok szükséget is láthatunk! Fizikai szükségek, lelki szükségek… Valószínűleg bennünk van Mária és Márta hozzáállása is. Ha már tapasztaltuk valaha az életben, akkor tudjuk, mit jelent Jézusra figyelni, a jelenlétében lenni, hódolni előtte, figyelni és befogadni a szavát. És mivel már tapasztaltuk, újra vágyunk rá. Ugyanakkor látjuk a szükségeket és meg akarjuk oldani, amit lehet. Lehet, hogy úgy tekintesz a gyülekezetedre, mint ahol sok a tennivaló. És igazán szólhatna Jézus ennek-annak, hogy tegyen már ő is valamit!

Aggódsz, hogy jól csinálod-e, nyugtalankodsz, hogy mit gondolnak a szolgálatodról az emberek? Vedd észre, hogy az élet- a gyülekezeti élet sok szüksége között elmész a lényeg mellett! Pedig az életünk rövid ahhoz, hogy mindent megtegyünk, amit szeretnénk! Akár a magánéletünkben, akár a gyülekezetben. Nem fogjuk tudni minden álmunkat megvalósítani! Nem fogunk tudni mindennek megfelelni. Nem jut idő mindenre. És vigyázzunk, mert ha nem ragaszkodunk tudatosan a Jézussal töltött időhöz - nem keressük tudatosan őt, és nem tartjuk mindennél drágábbnak és értékesebbnek a vele töltött időt, ha elszalajtjuk a lehetőséget, hogy ne csak halljuk, de meg is értsük tanítását, akkor ezer dolog fog beáramlani az életünkbe és megtölti azt! Időt kell töltenünk Istennel, Jézussal. Engednünk kell, hogy egyszerűen csak vele legyünk csendességben, nyugalomban. Keresnünk kell a lehetőséget a személyes elcsendesedésre... Ajándékba kapunk alkalmakat, amikor megszólal az Ige nekünk, hozzánk - akkor figyeljünk, akkor koncentráljunk, mert az idők gonoszak, elmúlhatnak úgy, hogy közben nem telnek... nem visznek a teljesség felé.

Ekkor előállt egy törvénytudó, hogy megkísértse őt, és ezt kérdezte: "Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?" Ő pedig ezt mondta neki: "Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod?" Ő pedig így válaszolt: "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat." Jézus ezt mondta neki: "Helyesen feleltél: tedd ezt, és élni fogsz."
Lk 10,25-28

Okos emberek néha nagyon butákat tudnak kérdezni... Nem volt ez másképpen kétezer évvel korábban se! Ahogyan ma is vannak "besserwisserek", mindent "jobban tudók" - legalábbis azt hiszik, hogy jobban tudják - ugyanígy voltak régen is - ma így mondanánk -, "okostojások". Jellemzője az ilyen embernek a töretlen spekuláló kedv, az elméletgyártás, s a meglehetősen nagy önhit abban: a világ valóban úgy 'működik', ahogyan azt ők gondolja.

A "törvénytudó" kérdése tulajdonképpen örök emberi kérdés, csak nincs semmi relevanciája! Elnyerni az örök életet ugyanis nem lehet, mert az nem teljesítmény után járó díjazás, hanem kegyelmi állapot, amit adhat a JóIsten azoknak, akik tiszta szívvel szeretik Teremtőjüket. Sokan spekulálnak úgy, hogy TENNI KELL VALAMIT azért, hogy bejuthassanak a paradicsomba, azaz újra együtt lehessenek az Istennel, mint ahogyan az az Édenkertben egyszer már volt. A vallásos zsidó ember azt gondolja: "Meg kell tartanom a Tóra előírásait - mind a 613-at!"; a hithű muzulmánok úgy vélik, hogy "Mohamed, a próféták pecsétje egyszer s mindenkorra megmondta mit kell tenni!"(Lásd az iszlám öt parancsát!) ; a katolikusok az érdemszerző jócselekedetekben hittek hosszú évszázadokon át, az újprotestánsok törvényeskedő táborában pedig az agymosásig feszített, totálisan életidegen Krisztus-követésben látják üdvösségük garanciáját...

Az örök élet garanciáját azonban nem az ember cselekedetei adják, akarattól elgondolásitól csak akkor függene, ha "elnyerhető" lenne az Isten országa, ez azonban nem így van, hiszen ez azt jelentené, hogy a véges embernek van magakészítette útja a Végtelen Istenhez, illetve az isteni kegyelemnek kellene hogy legyen egyfajta "előfeltétele". A kegyelem azért kegyelem, mert nincs benne emberi logika! Jóllehet a elménk tiltakozik az ellen, hogy a szenvedő Krisztus melletti egyik lator is a mennyországba jutott, de Jézus URunk kétséget kizáróan azt mondta: "Még ma velem leszel a paradicsomban!" Az emberi ész józansága "elvárná" az Istentől, hogy az embergyilkosok, szexuálisan aberráltak ne jussanak be az öröklétbe, de az isteni kegyelem attól kegyelem, hogy olyat is tehet, amit az ember lehetetlennek tart...

Az, hogy mi lesz "odaát" - csak sejteni lehet, reményteljesen hinni, tudni nem. Azt viszont lehet tudni, hogy Isten országa bennünk van, s történhet az Ő akarata az életünkben, ha a szeretet útját járjuk. Ebben erőt adó Krisztus URunk halálig-menő önfeláldozó élete, s példát adhatnak mindazon neves és névtelen szentek, akik istenesen élték földi életüket. A hívő ember éppen ezért nem "teljesíteni" akar, hanem egyszerűen csak elfogadni, hogy Isten szeretete munkálkodjék az életében. Ehhez kell a hit "bátorsága", de ez pedig a kegyelmi élet egyik nagy titka...

Hiszen apraja-nagyja mind nyerészkedésre adta magát, prófétája, papja mind hamisságot művel. Népem romlását úgy gyógyítják, hogy könnyelműen mondogatják: Békesség, békesség! - de nincs békesség!
Jer 6,13-14

"Megvenni a legolcsóbb piacon, s eladni a legdrágábbon!" - ez a nyereség örök szabálya. Tény, hogy sok kereskedőt gazdaggá tett ezen bölcsesség, de az is igaz, hogy sok embert elszegényített eme tudás mindennapokba átültetett gyakorlata. A kockázatos üzletek, banki huncutságok "tudományát" évszázadokon keresztül a zsidó néppel együtt emlegették - nem véletlenül, hiszen nagyon sokszor kereskedésből/házalásból éltek -, de nem szabad elfelejteni, hogy rajtuk kívül hasonlóan sikeres kereskedő-népek a kínaiak, nemkülönben az indiaiak.

Manapság mindenki boltot akar nyitni... nem az a lényeg, hogy a vevő kézbe tudja venni az árut, hogy megnézze, kipróbálja, hanem az, hogy elhiggye, az adott portéka "mi mindenre képes", s mindezt "mennyiért"! Tulajdonképpen nem is áruval, hanem érzésekkel és ígéretekkel kereskednek -, s erre kiválóan alkalmas az internet virtuális világa... S ha valaki azt gondolja, hogy egyházi emberként az online-kereskedés kerékkötője lennék, az téved, de azt nem hagyhatom szó nélkül, hogy jelezzem: az ún. "árharc" az azt jelenti a gyakorlatban, hogy aki ügyesebb (értsd, akinek tehetsége, lehetősége van a nagyobb nyereséget hozó üzletre, magyarul: "jól spekulál "!) az kerül ki győztesen a konkurencia-harcból. Ebben a folyamatban bizony óriási a kísértése "a cél szentesíti az eszközt"-elvnek, de bizony a tiszta célt (elégedett legyen a vevő is) olykor elmaszatolja: gondoljunk csak a hitvány árukra, s a "tervezett elavulásra", vagyis úgy van megszerkesztve minden, hogy az a tervezett időn belül el is kopjon...

Nagy dolog a béke, de a külső békét sem tudja az ember értékelni, ha nincs meg a belső békéje. Ebben az sem segít, ha valaki sokszor emlegeti: béke, béke... A béke az nem gyógyszer, amit be kell venni, hogy hasson, hanem állapot, amit meg kell tartani. Sokan gondolják úgy, hogy a békéért harcolni kell - holott ez csak a nagyhatalmak hegemóniás érvelése, hogy bármikor, bárhol beavatkozhassanak, ha gazdasági, politikai érdekük úgy kívánja - pedig a békére elsősorban törekedni kell, s ápolni, őrizni kell, hogy egyre csak növekedjék!

A nagyközösség (nép, nemzet, világ?) békéje csak akkor lesz valóság, ha az ember végre elveti a nyerészkedést, a hamisságot. Ez pedig a legkisebb közösségben, a családban kezdődik... Ameddig azonban létezik a szerelmi házasság mellett érdek-házasság is, eladdig nagyon messze vagyunk céltól, békét ugyanis hamisságra alapozni nem lehet.

Gyermekeim, senki meg ne tévesszen titeket: aki az igazságot cselekszi, az igaz, mint ahogyan ő is igaz... aki nem cselekszi az igazságot, nem az Istentől van, és az sem, aki nem szereti a testvérét. Mert ez az az üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást;
1 Jn 3,7; 10b-11

Ártatlan csecsemő... s valóban, a gyermeki, osztatlan-idős lét csodája éppen abban van, hogy még magunkon hordozzuk az eredendő jóság jegyeit. Teológusok - akiknek minden földi dologra van égi válaszuk, de a működő megoldásoktól gyakran fényévekre vannak - még ma is előszeretettel hangsúlyozzák az ember zsigeri készségét a rosszra, amit eredendő/eredeti bűnnek, "ádámi örökség"-nek neveznek. (Ez is érdekes: Jóllehet Éva szakított a fának kívánatos gyümölcséből, s mégis Ádámon kéri számon az ÚR a tiltás áthágását: s mi ez , ha nem annak az ősi megtapasztalásnak ebben a történetben is fellehető lenyomata, hogy a bajok, tragédiák túlnyomórészt a férfiak makacsságából, birtoklási vágyából erednek.) Pedig az emberben van eredendó jóság(!) is, hiszen azt feltételezni az Istentől, hogy eleve és kizárólagosan csak a bűnre és rosszra való készséget teremtette volna bele minden emberbe -, teremtői akaratának hibás értelmezése lenne.

Isten igazsága/rendje megnyilvánul mindenben, s mindenhol. Nincs olyan kicsiny dolog, s nem létezik olyan nagyság, melyben ne tükröződne vissza a Teremtett Egész/Világmindenség harmóniája. Ezért írja János: "Aki igazságot cselkeszik, az igaz". Ez azt jelenti, hogy nem lehet a rosszat jónak, s jót rossznak tartani, hiszen Jézus URunk is így tanítja: "Vajjon a tövisről szednek-é szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét? Ekképen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem." Ebből fakadóan csak a gonosz ember van meggyőződve afelől, hogy a "cél szentesíti az eszközt", holott az istentelen eszköz alkalmazása ördögivé teszi magát a célt is!

Isten mindannyiunkat (az Ő végtelen szeretetéből) arra teremtett, hogy mi is szeressünk. A szeretet - mint a legfőbb isteni 'tulajdonság' - tartja meg ezt a világot, s múlandó napjainkat is csakis egyedül a szeretet képes felejthetetlenül széppé tenni. Aki "munkálja" Isten szeretetét az életében, az nem csak betölti hivatását, de cselekszi is az igazságot, s ezzel " cselekedetei is követik őt". Ez azt jelenti, hogy életéből az áldás nem marad el, hiszen ahogyan a rossznak van következménye, ugyanúgy a jónak is! Az ember sokszor oktalan, s ott kéri számon a jót, ahol nem kellene, s azt hiszi, hogy ő maga sokkal jobban tudja, mint a Gondviselés, hogy mire van szüksége. Pedig a Mennyei Atya - amire szükségünk van -, már azelőtt megadja, mint hogy mi kérnénk vagy kívánnánk, sőt jobbat is ad, mint amit megérdemelnénk... Tévelyegni, méricskélni, hasonlítgatni pedig az szokott, aki nem tudja, mi végre is van ezen a világon...

Amikor mentek az úton, valaki ezt mondta neki: "Követlek, akárhova mégy." Jézus azonban így felelt: "A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania." Egy másikhoz pedig így szólt: "Kövess engem!" De ő ezt kérte: "Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat." Jézus így válaszolt neki: "Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj el, és hirdesd az Isten országát!" Egy másik is ezt mondta: "Követlek, Uram, de előbb engedd meg, hogy búcsút vegyek házam népétől." Jézus pedig így felelt: "Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára."
Lk 9,57-62

Van pusztítóbb fegyver is, mint az atombomba... ez nem más, mint az eszme! Amikor az ember ideológiával válaszol az élet kihívásaira - ahelyett, hogy az az isteni renddel harmonizáló technológiákat alkalmazná -, abból mindig csak baj kerekedik. Amikor az ember a maga földhözragadt elképzeléseit "tolja" előre, s még a mennyei "dimenziókban" is a saját torz, agyszüleményét preferálja, annak mindig rossz a vége... Pedig a megoldás egyszerű: csak Istenre kellene figyelnie, az első helyett meg kellene hagynia a Teremtőjének - mindenben. Ez nem tagadása a földi dolgoknak, hanem a helyes értéklátás kialakulásának előfeltétele.

Ma reggeli elmélkedésünk kísérő-képe egy tipikusan nyugati-civilizációs, keresztény-arrogáns festmény, ami jól példázza az kisegyházi/szektás elgondolást: "Az ÚRJézus csak mutassa meg az irányt, a többit már mi magunk is tudjuk!" A keresztény szó a görög "krisztianoj", azaz 'krisztuskövető' szóból származik. Ez azt jelenti, hogy aki keresztény, az követő, nem pedig az élet csatáiba előre-rohanó! Jézus ugyanis nem a dombtetőn álló stratéga tábornok, aki biztonságos távolból nézné az ember élet-halál-küzdelmét az élet csatamezején, s ellentmondást nem tűrő parancsokkal küldené katonáit a biztos halált jelentő harcba, hanem Ő maga jár elől, s ha kell "harcol" az erőtlenekért...

Jézus követése igazi nagy szellemi-egzisztenciális kaland, hiszen aki erre teszi fel egész életét, az az igazán fontos kérdésekkel kezd el foglalkozni: vagyis önmagával és az Istennel... Ámulatba ejtő eredményei vannak a tudománynak - s a technikai-tudományos forradalom küszöbét éppenhogy csak átléptük, s mi jön/jöhet még ezután(!) -, de a végső kérdésekre, ami minden lelkileg megnyíló embernek egyszer égetően fontossá válik: "Honnan jöttem, hová megyek, s mi az értelme az Életnek, s benne az enyémnek?" választ a technológia sem ad. A technológia egyházi megfelelője a dogmatika sem ad választ ezekre a kérdésekre, mert a válasz nem a halott betűben, a szavakban - bármennyire is fantasztikus a szó, a gondolat égi adománya -, hanem az Istenben keresendő, aki maga az Élet. Hamis gondolkodásra utal - mindig bosszankodom egy kicsit -, amikor az 'Élő Istent' emlegetik! Szögezzük le: Isten azért Isten, mert ISTEN(!!!), Őt nem kell "minősíteni"... Ő sem nem Élő, sem nem halott, hanem Ő maga az Élet és a Halál URa - az Isten!

Sokszor rosszul idézik a Mestert, s azt mondják: Aki az eke szarvára teszi a kezét (vagyis e földi világ dolgaival van elfoglalva), az nem alkalmas az Isten országára - jóllehet Jézus URunk nem ezt akarja kihangsúlyozni, hanem azt, hogy aki "HÁTRATEKINT"(!)... Követni az URat, ugyanis csak akkor tudjuk, ha előre nézünk, figyeljük a "lábnyomát", hogy abba léphessünk, s ne lépjünk félre... Az élet ugyanis mindig előre-mutató, s emelni akar az Élet URához, a halál pedig a múltba, a megváltoztathatatlanba húz vissza! A kísértés persze mindig igen nagy, hogy a múltat - ha újra és újra "rágódunk" rajta - akkor egyszer végleg eltörölhetjük, pedig erre egyedül csak az Isten képes, a megbocsátó kegyelme által...

Azután vita támadt közöttük arról, hogy közülük ki a nagyobb. Jézus pedig ismerve szívük gondolatát, kézen fogott egy kisgyermeket, és maga mellé állította; majd ezt mondta nekik: "Aki befogadja ezt a kisgyermeket az én nevemért, az engem fogad be; és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Mert aki a legkisebb mindnyájatok között, az a nagy."
Lk 9,46-48

Amikor pedig te böjtölsz, kend meg a fejedet, és mosd meg az arcodat, hogy böjtölésedet ne az emberek lássák, hanem Atyád, aki rejtve van; és Atyád, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked." "Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el.
Mt 6,17-21

De ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. Atyátoknak se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, aki a mennyben van. Ne hívassátok magatokat tanítóknak se, mert egy a ti tanítótok: a Krisztus.
Mt 23,(8-9)10

Majd Jézus így szólt: "Az Emberfiának sokat kell szenvednie, el kell vettetnie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, és meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia. Azután így szólt mindnyájukhoz: "Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszti vagy romlásba viszi?
Lk 9,22-25

Más példázatot is mondott nekik: "Hasonló a mennyek országa a kovászhoz, amelyet fog az asszony, belekever három mérce lisztbe, míg végül az egész megkel."
Mt 13,33

A jó ember szíve jó kincséből hozza elő a jót, és a gonosz ember a gonoszból hozza elő a gonoszt. Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj. Miért mondjátok nekem: Uram, Uram, ha nem teszitek, amit mondok?
Lk 6,45-46

Tied a menny, tied a föld is, te hoztad létre a földkerekséget és azt, ami betölti.
Zsolt 89,12

Történt egy napon, hogy Jézus tanítványaival együtt hajóra szállt, és így szólt hozzájuk: "Menjünk át a tó túlsó partjára!" El is indultak. Miközben hajóztak, ő elaludt. Ekkor szélvihar csapott le a tóra, és a hajó kezdett vízzel megtelni, úgyhogy veszélyben forogtak. Ekkor odamentek hozzá, felébresztették, és így szóltak: "Mester, Mester, elveszünk!" Ő pedig felkelt, ráparancsolt a hullámokra, mire azok lecsillapodtak, és csendesség lett. Aztán ezt kérdezte tőlük: "Hol van a ti hitetek?" Ők pedig megrettenve és csodálkozva így szóltak egymáshoz: "Hát ki ez, hogy a szeleknek és a víznek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki?"
Lk 8,22-25

Egyszer elmentek hozzá anyja és testvérei, de nem tudtak Jézushoz jutni a sokaság miatt. Ezért tudtára adták neki: "Anyád és testvéreid kint állnak, és látni szeretnének." Ő azonban így válaszolt: "Az én anyám és az én testvéreim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és megtartják."
Lk 8,19-21

"Kiment a magvető vetni. Vetés közben némelyik mag az útfélre esett, és eltaposták, vagy megették az égi madarak. Némelyik a sziklás földre esett, és amikor kihajtott, elszáradt, mert nem kapott nedvességet. Némelyik a tövisek közé esett, és amikor vele együtt felnőttek a tövisek is, megfojtották. Némelyik pedig a jó földbe esett, és amikor felnövekedett, százszoros termést hozott." Majd emelt hangon hozzátette: "Akinek van füle a hallásra, hallja!"
Lk 8,5-8