2010. május 31. hétfő A mai nap meditációs fogalma:
A mai nap imádsága:
|
Az ÚR irányítja annak az embernek a lépteit, akinek az útja tetszik neki. Időnként jól teszi az ember, ha a Bibliát is kézbeveszi! Reggeli igénket az Útmutatónk így hozza: "Az ÚR irányítja az emberek lépteit." Az eredeti szöveg azonban világosan megmondja, csak azoknak a lépteit vezeti az ÚR, akiknek útjai kedvesek az Isten számára. Nem mindegy! Az ÚR ugyanis nem vezet szakadékba, de rossz útra sem. Ha nem olvassuk figyelmesen a Bibliát, akkor még arra a hibás következtetésre is eljuthatunk, hogy a bűnre maga az Isten csábít, s Ő maga az, aki kísért. Megtapasztalt igazságunk, hogy a hívő ember Teremtője által 'vezetett'... Ahogyan egy jó apa kézenfogva vezeti gyermekét, ugyanúgy Isten is velünk együtt jár, s vezet. Ez a mindennapokban úgy 'történik', hogy egyszer Isten fogja a mi kezünket - s Ő akkor se enged el, ha mi nagyon akarnánk -, máskor pedig mi fogjuk az Ő ujját, ahogyan kisgyermekeink kapaszkodtak picinyke kezükkel ujjainkba, amikor sétáltunk velük. Régi felismerés, hogy a baj mindig akkor történik, ha a kicsiny gyermek elengedi szülei kezét... Bizony a tragédiák (visszafordíthatatlan események) az életünkben is többnyire akkor következnek be, amikor elengedjük Isten kezét. Mint minden ember, úgy a hívő is, időnként elesik. Testileg vagy lelkileg botlunk meg, teljesen mindegy, mindkettő nagyon tud fájni. Amikor megütjük magunkat, talán még néhány átgondolatlan perlekedő mondat is elhagyja ajkunkat, de a botlás/bukás első pillanatai után azonnal átvillan rajtunk: Isten segítő keze itt van mellettem, csak bele kell kapaszkodnom! Ez a mi életvezetési tudásunk, melyet alkalmazva komoly 'lépéselőnnyel' bírunk a többiekkel szemben, akik hamis büszkeségük okán nem hagyatkoznak a Gondviselésre. A hívő ember sem nem okosabb, sem nem ügyesebb, mint a nemhívő, sőt Isten a jókat és gonoszakat is egyaránt szereti. A hívő embernek is ugyanígy egy élete van itt a földön, mint a nemhívőnek, s ugyanígy boldogan akarja azt leélni, mint a nemhívő embertársa. Miért van mégis úgy, hogy a hívő emberek tovább érnek életútjukon, s messzebbre jutnak el a világ s önmaguk megismerésében, mint nemhívő társaik? Az ok egyszerű: Isten benne van a világban. Nem lehet Őt 'kipöckölni' belőle... Ha valaki azt gondolja, hogy Istent ki lehet iktatni a világból, az még nem értette meg az Isten szó fogalmát... A gondolatainkból elég jó hatásfokkal száműzni lehet az Örökkévalót, de az Életből sosem, hiszen az élet csodáiban az Isten ereje csillog. Ő fogja a kezünket akkor is, amikor erőnk már nincs, hogy belékapaszkodjunk. Ő fogja szorosan akkor is, amikor át kell mennünk ebből a múlandó világból Őhozzá. Az, hogy ez mikor történik csak itt és most fontos, az örökkévalóság szempontjából ez teljesen értékelhetetlen... Persze nemcsak ezt nem értjük, sokminden mást sem. Isten azonban velünk járva életutunkon a legfontosabbakat megtanítja nekünk: például azt, hogy a másik (szabad) kezünket nyújtsuk ki embertársunk felé... |
2010. május 28. péntek
A mai nap meditációs fogalma:
A mai nap imádsága:
|
De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, Kőkemény harc a hitnek harca... Miért is? Mert nem test és vér ellen, a fizikai valóságban folyik, hanem a lélek világában - ahogyan azt a apostol mondja. Sokan mégis testben akarják befejezni, azt, amit lélekben kezdtek el... azaz, a törvényeskedés nagyon is evilági, 'testi' vetületében teljesednek ki. Aki lélekben meghátrál, az gyakran testiekben fizeti ki a számlát, hiszen lassan alig akad betegség, amit ne lehetne visszavezetni lelki okokra. De mit is kell értenünk meghátráláson? A visszavonulást, a vereséget vagy egyszerűen csak konfrontáció kerülését, s az "egylépés-távolság" fegyelmezett betartását? A meghátrálás mindenekelőtt a céltól való eltérést jelenti. A hit célja nem lehet törekvés a hit perfekciójára, hiszen a hit lételeme az örökös kérdésfeltevés. Aki már annyira hisz, hogy nem is kérdez, az vakhitű fanatikus -, de azzal sem az ember, s gyaníthatóan az Isten sem tud sokat kezdeni. A hívő ember hisz az Istenben, éppen ezért nem hiszékeny. Tudja, hogy hitének alapja a megtapasztalt isteni szeretet, s szívében élete végéig 'forgatja' reményteli gondolatait. Aki hisz, az életet nyer - memcsak Isten-ígérte örököset, de tartalmas földit is. Az örök élet szépsége a földi küzdelmes élet után érthető/értékelhető igazán, de aki tudja, hogy örök életre teremtett, az másképpen él, másképpen küzd. Újra és újra megbizonyosodik arról, hogy feladatok, kihívások, nehézségek egyre közelebb viszik őt Teremtőjéhez. Sikerbálványozó világunkban különösen nehéz a vesztes helyzete. Aki alulmarad, mert gyenge, az nem életrevaló - ezt propagálják az evolúcióhitűek, s hiszi el a tudatlan ember, hogy az ő útja is csak akkor lesz sikeres, ha állatá válik... (Jóllehet az evolúció elméletileg a fajok között zajlana, a fajon belül az már természetes kiválasztódás lenne.) Sajnos mai világunkban az egymás "vízalá-nyomása" elsősorban a gazdasági életben történik, mely rég elfelejtette a tisztességes haszon és piaci magatartás fogalmát. A milliósra hízott brókervilág tőzsdei spekulánsai óriási lendülettel, nap mint nap számítógépes algoritmusaikkal gyártják "érték-papír"-jaikat, s forgalmazzák "befektetési alap"-jaikat, melyek érték-telensége éppen mosd kezd nyilvánvalóvá válni a világ számára. A globális kaszinóban garázdálkodó spekulánsok eme értékpapíroknak nevezett "semmikkel", lufi-részvényekkel, s kvázi kötvényekkel, ún. kereskedelmi ügyletekkel, másodlagos értékpapírokkal és forgalmazásukkal 600 ezer(!) milliárd dollárra növelték - két év alatt megduplázva - a származékos pénzpiacok, a világkaszinó virtuális zsetonjait. Mi ez, ha nem alásása az emberi élet méltóságának? Megfosztani életlehetőségtől, munkától, víztől, biztonságtól emberek milliárdjait... Istennek mindenre, s mindenkire gondja van - ezt akár kőbe is véshetnénk, mint a tízparancsolatot. Azaz, mindenki megkapja megérdemelt jutalmát - efelől biztosak lehetünk... Másik reggeli igénk ezt mondja: "Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa." Ez evangélium, de egyben figyelmeztetés is azoknak, akik csak ebben a világban gondolkodnak, a halállal még nincs vége a létnek, csak a földi életnek... |
2010. május 27. csütörtök
A mai nap meditációs fogalma:
A mai nap imádsága: |
Félelmetes dolog az élő Isten kezébe esni. Isten kezébe esni... kegyelem(!), s ez akkor kezdődik, amikor megfogan életünk. Tovább nem fokozható kegyelmi állapotunk az a néhány, nevetségesen kevéske földi évtized, melynek célja, hogy rádöbbenjük: örök életre születtünk. Ennek a megértése a megtérés. Félelmetessége abban áll, hogy a véges - azaz a teremtmény - összeér a Végtelennel, s a törékeny cserépedény átéli a legnagyobb védelmet: Isten körbeölelő szeretetét. Isten gondviselő kezébe 'belesni' - a mi időbe-, és térbe-zártságunk okán - többnyire akkor tudatosul bennünk, amikor életünk egy-egy pozitív vagy negatív nagy eseménye bekövetkezik. (Isten oldaláról nézve azonban egyszeri aktus, hiszen Őnála a mi születésünk és halálunk egymást fedő/kiegészítő egyetlen 'pillanat', melyben egyiknek az értelmét a másik adja. Amióta emberek vagyunk - genetika-tudomány szerint úgy 160-180ezer éve -, azóta küszködünk avval, hogy megvalósítsuk a mindenkit építő istenrendelte jót, a romboló rossz ellenében. Bizony éppen elég konfliktus áll elő csak egy ember rövidke életében is, hát még országok, birodalmak embertömegének évezredeket átívelő történelmi sodrásában! A nagy, kerek világot 'kerekíteni' a JóIsten irgalma nélkül, eleve kudarcra ítélt vállalkozás. Az evangélium csillogó üzenete éppen az, hogy ebben nem vagyunk egyedül, Ő megsegél minket. Az élet viharai között - s ki az, aki ne élte volna át a körülmények félelmetes morajlását, s talán még a hullámok összecsapását is a feje fölött - ritka pillanatok azok, amikor nyugalomban van az élet tengere. Többnyire szelek és viharok uralják! Krisztus Urunk tanításából megerősödve tudjuk, hogy a "cél nem az út maga", azaz nem a hullámok meglovaglására kell pazarolnunk erőnket, rábízva magunkat a szelek ide-oda sodró játékára, hanem törekednünk kell, hogy eljussunk a nekünk rendelt kikötőbe. A krisztusi ember ezért figyeli a széljárást, s keresi az alkalmas időt, hogy a kegyelem szelét hitének vitorláiba fogva egyre előrébb, s közeleb jusson céljához... Félelmetes dolog az Istennel együtt átvitorlázni ezen az életen. Nem látjuk, nem halljuk, de érezzük az Istent, s hitbéli bizonyássággal valljuk, hogy Ő velünk van a csónakunkban. Vannak, akik azt ígérik, hogy beszállva egyik vagy másik luxushajóba, gondtalan hajókázással elérhetjük kikötőnket... Az igazság azonban az, hogy az Élet tengere gyakran bír meglepetésekkel, s olykor elsüllyednek még a tengerjáró zászlóshajók is... Istennel együtt azonban a kicsinyke vitorlás is célbaér, sőt ha borulna is csónakunk, Krisztus keresztgerendájába kapaszkodva - az Ő minden értelmet meghaladó kegyelméből - biztonsággal elérhetjük áhított kikötőnk partjait is... |
2010. május 26. szerda A mai nap meditációs fogalma: A mai nap imádsága: |
Ha megmarad bennetek az, amit kezdettől fogva hallottatok, akkor megmaradtok ti is a Fiúban és az Atyában. Az az ígéret pedig, amelyet ő maga ígért nekünk, az örök élet. Minden kor emberét ámulatba ejtő piramisok alján, díszes családi kripták koporsóiban vagy névtelen sírokban - mindenütt, ahol a halál árnyékát látjuk s tapasztasztaljuk -, valamilyen formában megtalálható az ősi örök mélységesen emberi reménységünk: a halállal még nincs vége, nem lehet(!) vége az életnek... Nem lehet ugyanis, hogy 'csak úgy' vége van és nincs tovább! A lélek egésze tiltakozik ez ellen, még akkor is, ha fájdalmunkban olykor keserú mondatok hagyják el ajkunkat és sorsunkat illetően csak ebben a világban merünk gondolkodni. Sokszor felvetődik a régi kérdés: Miért hagy minket a JóIsten ekkora bizonytalanságban, s miért engedte, hogy ennyi vallás legyen a világon? Először is Isten nem 'gondolat-rendőr', Ő méltóságra elhívott, szabad embernek teremtett mindannyiunkat. Ha a világ mégis ennek az ellenkezőjét tükrözi, akkor az azt jelenti, bizony a világ ítélet alatt van! Súlyos ítélet alatt... Jóllehet három vallás különösen is magánek igényli a teljes isteni igazságot (zsidó, keresztény, iszlám), de ha háromszor ennyi is igényelné, akkor sem bírhatná teljességgel egyik sem, hiszen a véges - filozófiai értelemben - nem képes befogni, felfogni a végtelent. Fontos feleleveníteni azonban, hogy míg az ismeretelméleti megközelítésben igaz ez a kijelentés, a teológia ismeri ennek az ellentételes hittani igazságát: Lutheri teológiánk szerint ugyanis Isten kegyelméből lehetséges, hogy a véges befogadhatja a végtelent - finitum capax infintiti -, de csak az úrvacsorai szentségben, amikor is a kenyér és a bor magába fogadhatja Krisztus testét és vérét. (Válasz volt ez a Zwingli-féle tanításra, amely az ellenkezőjét állította: Finitum non capax infintiti.) A hívő élet nem más, mint élni Isten ígéretében. No csak ennyi? - kérdezhetné valaki. Tegyük szívünkre a kezünket! Akarhat-e valaki ennél többet? Hasonló ez ugyanis férfi és nő teremtettségbéli kötődéséhez - tudjuk, a házasság képét a Szentírás gyakran használja Isten és a Benne hívők kapcsolatának jobb megértésére. Akarhat-e valaki tehát többet annál, mint hogy választott társa egy életen át - oltár előtt esküvel megerősített ígérete szerint - szereti? Akinek ebben az ígéretben mégis csalódnia kellett, az a halál vesztesége utáni egyik legnagyobb - ha nem ténylegesen a legnagyobb(!) - lelki kínt élte át. Bizony a legnagyobb dolog, ha valaki tartani tudja az ígéretét! A hívő ember ezért kéri Isten támogató kegyelmét -, ha kell naponta! A kereszt jele egyben az Isten hűségének is a pecsétje. Isten örök hűségét semmilyen hatalom nem törheti meg. Ő azonban olyan szabadságra teremtett minket, hogy ha úgy gondoljuk/hisszük, hogy nincs szükségünk Őreá, mert elboldogulunk az életben Őnélküle is, akkor a hűségét visszautasíthatjuk. Aki ezt szíve mélyén valóban megteszi, na az az ember nemcsak istentelen, de el is veszett... lehet, hogy talán örökre, de ebben a végső szót csak a Mindenható mondhatja ki. Egy bizonyos: Isten hűségében élni nemcsak jó, de nagy kiváltság is! Mert biztonságban, s elrejtettségben élhetünk akkor is, ha a világ körülöttünk folyamatosan elveszíti az istenképűségét... |
2010. május 25. kedd
A mai nap meditációs fogalma:
A mai nap imádsága:
|
Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja. Sokan félreértik Jézus Urunkat... Ő nem azt mondja: Ne törődj a holnappal, hanem azt, hogy ne aggódj miatta! (Tény: éppen a ma nemtörődömsége az okozója a holnapi bajoknak.) Olaj után kutatva ezerméteres mélységekben lyukasztgatják a tengerek mélyét - ami valljuk meg igen figyelemre méltó technikai teljesítmény -, s azt gondolná az ember, hogy ha nem is mentőtervek tucatjai, de hatásos mentő-alternatívák sorakoznak a British Petroleum asztalán egy-egy veszélyes helyzetre... Nos, úgy látszik szegény BP-nek nincs elég pénze ilyesmire! Úgyhogy most 'rögtönöznek', már több mint egy hónapja... Ahogyan a Titanicnál sem terveztek elégséges számú mentőcsónakot, mert elhitték, hogy a Titanic elsüllyeszthetetlen, itt is ugyanaz a változatlan alapállás: az ember örök aroganciája az 'elemekkel/anyaggal' szemben, mely elhomályosítja látását, s elhiteti: ő az ura a körülményeknek... Az ilyen gondolkodás materialista, egyoldalú, s ezért beszűkült. Nem csoda hát, ha az embert aggodalomba ejti, mások felelőtlensége! Ha csak az árvíztől, s az időjárás szélsőségeitől kellene félnünk, akkor nem félnénk. Félelmeink eltörpülnének, ha tudnánk, a közösségre, élükön a politikusainkra mindig számíthatunk. No meg ha bizonyosságunk lenne, hogy az EU és/vagy az állam majd gondoskodik rólunk, ha esetleg bajba jutnánk... A takarékos állam - egyébként mikor volt ilyen(?) - üres zsebeivel miben is tud nekem segíteni? Vicc! Magamra, társamra, családomra vagyok utalva! Egyedül a JóIstenben bizakodhatom, hogy megsegít, s kegyelméből fel tudom nevelni gyermekeimet, s valóra válthatom elképzeléseimnek, tervecskéimnek legalább egy kicsinyke részét. Aggodalmunknak azonban csak az egyik oka a ránk leselkedő tragédia lehetősége, az igazi félelmet az váltja ki belőlünk, ha úgy látjuk: bizonnyal egyedül maradunk. Innen, ebből a helyzetből már csak egy lépés az elmagányosodás szakadéka... A Mester nem hurrá-optimizmusra buzdít, hanem fel akarja mindannyiunk szemét nyitni a valóságra: Nem vagyunk egyedül! Nemcsak Isten van velünk ígérete szerint, de velünk vannak azok az embertársaink, akik reménységüket nem emberbe, hanem ugyanabba a Mindenhatóba vetik, mint mi. Aki tudja, hogy hordozó közösség veszi körül, az nem aggodalmaskodik, hanem teszi a dolgát magáért, övéiért, s másokért. Nem töpreng azon, vajon mi lesz akkor, ha ez vagy az megtörténik, hanem fut a számára kirendelt cél felé. Aki céltudatosan él, aki biztonságtudatban - Isten kezében vagyok! - oldja meg feladatait, az kevesebbet hibáz, s kevesebb energiája folyik el a korrekcióra. Ahogyan a tegnapi napot is Isten kezéből vettük, a mait is így indítjuk. Hitünk magva, hogy a holnapot is ajándékként kapjuk meg. Az evangélium pedig nem más, mint annak a hitbéli bizonyossága, hogy Istennel együtt minden javunkra van... Akkor miért is aggódunk? |
2010. május 21. péntek
A mai nap meditációs fogalma:
A mai nap imádsága:
|
Jézus keresztjénél ott állt anyja és anyjának nővére, Mária, Klópás felesége, valamint a magdalai Mária. Amikor Jézus meglátta ott állni anyját, és azt a tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: "Asszony, íme, a te fiad!" Azután így szólt a tanítványhoz: "Íme, a te anyád!" És ettől az órától fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány. Az evangéliumok márcsak ilyenek... A különleges isteni történéseknél elsősorban nők vannak jelen: angyali üdvözlet, Jézus születése, keresztrefeszítés, feltámadás. Evangélikus embernek nemcsak lehet, de fel is kell tennie minden olyan kérdést, ami a hittel, az élettel kapcsolatos, s ha a választ nem is kapjuk meg, mert csak "tükör által homályosan láthatunk" itt a földi életünkben, az mégis óriási kiváltság, ha tisztességesen megfogalmazhatunk egy kérdést... Egyik ilyen kérdés Jézus női 'tanítványainak' a sorsa. Mert az, hogy voltak, nem kérdéses. Nemcsak az apokríf iratok s az egyházi hagyomány említi őket, de az evangéliumok értő olvasása is eljuttat minket a felismerésre: Jézus mellett a nők 'Isten-adta-rendelte-teremtésbeli' státusukat megillető helyet foglaltak el -, ami a korabeli zsidó férfiközpontú társadalomnak nem volt éppen jellemző vonása, azt ugyanis a patriarchális Isten-felfogás jellemezte. Ki kell jelenti: ahol ma is tiltják a nők írásmagyarázói szolgálatát, azaz nem lehetnek 'papok' (pap=Isten embere!) az nem tükrözi az Isten akaratát... Annak ellenére, hogy a bibliai időkben a nőknek abszolút szekundér-szerep jutott a társadalomban, a szentírók följegyezték, egyszer egy no uralkodott a régi Izraelben: "Akkoriban Deborah, egy prófétano, Lappidoth felesége vezette Izraelt." (Bírák 4:4) A Biblia erényesnek nevezi a prostituált Ráhábot, mert szállást adott a kémeknek, és más irányba küldte el oket (Jakab 2:25). Deborah mellett a Biblia elismert más prófétanoket is, mint Fülöp négy lánya, Mária (Áron novére), és Mária (Isten anyja), akirol ezt mondja a Biblia: "Ezentúl minden no és minden nemzedék áldottnak nevez engem.” (Lukács 1:48) A Biblia arról is beszámol, hogy sok no misszionárius, sot vértanú lett a keresztény ügyért. Míg akkoriban a noket általában alantas sorban tartották, látjuk, hogy Jézus nem törodött a nokre vonatkozó társadalmilag támogatott szociális normákkal. Egy esetben a tanítványok csodálkoznak, hogy Jézus egy novel beszél - nem is akármilyen, hanem egy szamaritánus novel. A férfiaknak megtiltották a nok érintését, mert sose tudhatták, nem szegik-e meg a hagyományt, amely szerint a menstruáló not nem szabad megérinteni (Lev. 15:19-24). A szinoptikus evangéliumokkal (Máté, Lukács és Márk) szemben János evangéliumában a nok nagyobb szerepet játszanak. Márk evangéliumában csak 5 eset van, amikor nok beszélnek. Máté evangéliumában 9, Lukácsnál 11. De János evangéliuma 22 ilyen esetet jegyzett fel... Vajon miért ír így a "szeretett tanítvány"? Pál azt tanította, a nok ítéloképessége túl gyenge ahhoz, hogy tanítsanak; csendben kell maradniuk a templomban; nem utasíthatnak egy férfit (1 Tim. 2:12-14). Lényegében Saul-Pál azt mondta, mivel a noket másodszorra teremtették, és elsoként követtek el bunt, fogják be a szájukat. Pál követelte meg, hogy a nok engedelmeskedjenek a férfiaknak (Eph. 5:22-23); a nok alacsonyabb renduek, mint a férfiak (1 Kor. 11:7); a nok „a gyerekszülésen keresztül' váltódnak meg (1 Tim. 2:15); és bár Isten jónak mondta a házasság intézményét (Gen. 2:18), Pál kijelentette, hogy nem jó (1 Kor. 7:8). Pál követelte, hogy a nok fátylat viseljenek, ezzel is jelezzék másodlagos helyzetüket a teremtés rendjében (1. Kor. 11:4-16). Pál talán azért ennyire no-ellenes(?), mert o maga nem volt nos (Megjegyzés: a notlen zsidó férfiakat átkozottnak tekintették, de o „római polgár” is volt, bár ez utóbbi nem a habitusát, hanem a jogállását minősítette!) Jézus (a megtestesült szeretet) jelenléte mindig közösséget teremt. Így volt ez földi életében, halála előtt nem sokkal, s feltámadása után is. Isten ugyanis az embert a közösségbe teremti, hogy ott megérezze/megtalálja az isteni szeretet egységét, melyben nem a nemiség, hanem csakis az emberség számít... |
2010. május 20. csütörtök A mai nap meditációs fogalma: A mai nap imádsága:
|
Példázat ez nekünk a mostani időre, hogy ott olyan ajándékokat és áldozatokat mutatnak be, amelyek nem tudják lelkiismeretében tökéletessé tenni a szolgálattevőt. Ezek a külső rendelkezések, amelyek ételekre, italokra és különböző mosakodásokra vonatkoznak, csak az új rendelkezés idejéig kötelezők. Pál apostolt nem véletlenül tartják vallásos zseninek, "második Mózesnek"... Rabbinikus éleslátásával - s persze a JóIsten kegyelme révén - felismerte, Jézus tanítása nem Jáhve- Isten ellen buzdít, hanem pontosan arra, amit célként tűz ki minden igazhitű ábrahámita, de minden jószándékú vállakozás ellenére sem sikerült elérni az ó-szövetség népeként: teljességgel betölteni a törvényt. Aki mégis azt gondolta, hogy ezt már elérte, az tévhitben él, s bizony farizeus! Bár sokan a 'farizeus-lelkületet' zsidó magatartásnak vélik - még az újszövetségi történetek is együtt emlegetik őket az 'írástudókkal, főpapokkal" -, valójában örök emberi, negatív viselkedés-mintáról van szó. Mást mutatni, mint 'ami van' - egyáltalán nem zsidó találmány, hanem örök emberi őstulajdonságunk! Ahogyan igaznak, erkölcsi értelemben véve tisztának lenni ugyanígy örök emberi vágyunk. Ha nincs meg bennünk ennek a tisztaságnak az érzése, akkor békességünk sincs: Kínoz minket a hiány, a jónak a hiánya. Az eldöntendő kérdés mindig a "Na de hogyan?"... Az ókor maroknyi népe - Ábrahám-Izsák-Jákób"-megjelöléssel - úgy gondolta, ahogyan az általános elképzelés is volt a régmúltban, hogy az Istent csakis a legszentebbel lehetséges kiengesztelni: ez pedig a vér. A vér, ami az élet egyetemes szimbóluma. (Ha elfolyik a vér, visszafordíthatatlanul beáll a halál. A vér ezért különös tisztelettel övezett a zsidóság gondolatvilágában.) Az Istennel kötött új szövetség lényege az az emberi felismerés, hogy Istent semmivel nem lehet 'kiengesztelni', hiszen ha ez kivitelezhető lenne, akkor utat vágna a véges teremtményi ember a Végtelen Isten felé - ez pedig teológiai ellentmondás. Egy út van csak, Őt pedig Isten maga küldi el a véges emberhez - ez az egyetlen mentségünk, s ennek a jóhíre amit evangéliumként hirdetünk! Amit a törvény szorításában élő zsidók értettek, az a hellén-műveltségű ember számára érthetetlennek tűnt. A zsidók nagyon jól tudták, mit jelent az engesztelő áldozat, ezt gyakorolták hosszú évszázadokon keresztül, ezért nem okozott gondot nekik, hogy az Istent ki kell békíteni, de a görögök számára ez teljességgel érthetetlen... Pál apostoli zsenialitása éppen abban rejlik, hogy megfordítja a dolgokat - hiszen számára az a lényeges, hogy közelebb vigye az embereket az Istenhez -, s ezért azt mondja: "Isten titeket békített ki önmagával, Krisztusban." S valóban, mi haragszunk Istenre, s nem Ő mireánk, mi perlekedünk Ővele, Ő pedig 'csak' szeret... Ennek felismerése új távlatba helyezi egész életünket... |
2010. május 19. szerda
A mai nap meditációs fogalma: A mai nap imádsága: |
Mondom nektek: ha valaki vallást tesz rólam az emberek előtt, az Emberfia is vallást tesz arról az Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom az Isten angyalai előtt. A keresztény egyház egyik alapvető ismertetőjegye a misszió... Jézus maga mondja: "Menjetek..." - így többes számban. A misszió ugyanis egyértelműen közösségben végzendő feladat - emlékezzünk rá - a Mester tanítványait kettesével küldi ki. Nem azért, hogy túlerővel bírjanak az 'egy' meggyőzésekor, hanem azért, hogy egyik a másikat jelenlétével, s visszajelzéseivel emlékeztesse, hogy tanítványként mi is a feladat. A misszói munkában olykor találkozhatunk egyéni - egyébként teljesen jószándékú - térítési 'akciókkal', melyek enyhén fogalmazva is megmosolyogtatóan emberi próbálkozások. Ezek kiszűrésére kiválóan alkalmas a missziói munka-társ. Protestáns gyülekezeteinknek erőssége, hogy a pap nem egyedül áll, mellette van a papné is. S ha pap és papné együtt szolgálnak, akkor azon különleges áldás van... Az ok igen egyszerű: az evangélium az nem teória, hanem Élet, amit vagy megélünk vagy sem. De mit kell értenünk "vallástételen"? Azt hogy megvalljuk hitünket? 'Szépeket' mondhatunk családunkban gyermekeinknek, gyülekezeten belül és kívül embertársainknak, de hogy valóban igazakat, Isten akarata szerinti élhető valóságokról szóltunk, azt csak az idő válaszolja meg, ahogyan a Mester tanítja: "Gyümölcseikről ismeritek meg őket!" Bizony nem könnyű kivárni, amíg gyermekeink érett felnőtté válnak, de ha nem figyelünk az ÚRIsten szavára, akkor azt vesszük észre, hogy a rendelkezésünkre álló 20-25 év egyszercsak elillant... A vallástétel nem más, mint az élet szeretete, az isteni törvények alapján. Az Isten törvényi kijelentései, Jézus evangéliumi tanításai, mind az Életet pártolják, mely maga a növekedés, s az emelkedés. Ami ezt a mennyei 'programot' szolgálja, az bizonyságtétel. Bizonyság a "fentről", s arról, hogy a "lent"-nek értelme abban van, hogy türöződhet benne a "fent"... |
2010. május 18. kedd A mai nap meditációs fogalma: A mai nap imádsága: |
Kiszolgáltatnak titeket még a szülők, testvérek, rokonok és barátok is, egyeseket meg is ölnek közületek, és mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért. De egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatosságotokkal nyeritek meg majd a lelketeket. Jézus Urunk előre látta és megmondta: akik az igazságot képviselik, azok számítsanak üldözésre. Sajnos az ember márcsak ilyen: nem elég neki a saját igazsága - ha hatalma van -, annak tűzzel-vassal (ami ugye nem más mint inkvizíció-technikai szakfogalom) igyekszik érvényt szerezni. Egyik legfőbb bizonyítéka az Ördög jelenvalóságának az ember szívében, hogy képes egyik ember a másikat nemcsak megvetni/gyűlölni, de üldözni, sőt akár meg is ölni csak azért, mert másképpen gondolkodik - ugyanarról. Egyik farkas a másikat soha nem öli meg azért, mert farkastársa másképpen álmodozik a bárányhúsról... az ember ezzel szemben olyannyira 'állat', hogy a máskéntgondolkodókba azonnal beleharap... Ha csak részben is hiszünk (hihetünk?) a történészek 'hol-ilyen-hol-olyan'-számokkal alátámasztott tanulmányainak, akkor százezret is meghaladó azoknak a száma, akik csak a középkori inkvizíció áldozatai váltak. Ha mindezekhez hozzávesszük a kora-kereszténykor üldözéseit, s az egyéb spontán lincseléseket, s egyéb rögtönzött 'isteni igazságszolgáltatásokat', akkor elszomorítóan nagy számot kapunk. S ha mindehhez még hozzávesszük, a vallásháborúk áldozatait - csak amiről tudunk - torkunkon akad a szó... Ez a mocsadék lenne az istenképű ember? Igen, ezek vagyunk... ha istentelenül élünk! Sajnos a kereszténység katolikus terjesztése a gyakorlatban a kultúrák leigázásának a története is egyben. Más vallások nevében is követtek el embertelenségeket, de a három, ugyanarról a tőről fakadó vallás (zsidó, keresztény, iszlám) különös módon, kizárólagos igazságot követel magának, s feljogosítva érzi magát arra, hogy minden eszközt bevetve érvényesítse igazságát... ez több mint elszomorító. A cél ugyanis soha nem szentesíti az eszközt! Ha valamilyen cél csak gyűlölködéssel, vér árán érhető el, akkor az a cél ördögi, s akkor nem áldást, hanem átkot hoz! Istennek azonban gondja van az övéire. Akik az isteni szeretet elkötelezettjeiként élnek a világban, azokat megóvja a legnagyobb veszedelemtől: a lélek halálától. Aki Istentől távol él, aki nem látja meg felebarátjában az istenképűségre teremtett embert, az még csak néz, de nem lát. Talán még vezet is másokat, de valójában vak, s csak idő kérdése mikor esnek gödörbe... Aki azonban állhatatos, azaz nem tántorítja el semmi a szeretettől, azaz krisztusi módon a szeretet elkötelezettségében él, az elnyeri jutalmát, 'megnyeri lelkét', azaz: Istenben él, s az Isten is őbenne... |
2010. május 12. szerda
A mai nap meditációs fogalma: A mai nap imádsága:
|
Egyszer így szólt hozzá egyik tanítványa: "Uram, taníts minket imádkozni, mint ahogy János is tanította a tanítványait." Ő pedig ezt mondta nekik: "Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk, szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod..." Miatyánk... talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk: a leggyakrabban elmondott keresztény imádság ez. De kijelenthetjük azt is, hogy a legtömörebb, a legszebb és legőszintébb imaszövegünkről van szó, melyet magától Jézus Urunktól tanultunk. Érdemes megjegyezni, van egynéhány keresztény (kis)közösség, ahol nem hajlandóak az ÚRtól tanult imádságot mondani - hitbéli okokból. (Itt persze fel lehetne tenni a kérdést, hogy az ő élményhajhász hitéletüknek mi köze van a jézusi kereszténységhez?... de ne ítélkezzünk!) Mindenesetre, aki nem imádkozza a Miatyánkot, az az Élet imádságát veti el! A Miatyánk közös ima. A kisközösségben (apostoli nagyságrendű: 10-12 ember) elmondott kötetlen ima léleképítő, ápolja-erősíti a hittestvéri kapcsolatokat, de nem gyülekezeti imádság. A Miatyánk azonban az, egyértelműen nagyközösségi imádság. Az imádság a lélek levegővétele. Misztikus, istenteremtette alkalom arra, hogy Istent megérezzük. Azt, hogy ki hogyan veszi a levegőt, az mindenki magánügye, ahogyan az is, hogy ki hogyan imádkozik. Másképpen imádkozik a zsidó és a muzulmán, másképpen a keresztény és a buddhista, s megint másképpen a hindu, s egészen másképpen az ateista, amikor időnként ő is beleesik a hit kísértésébe... Törekvésünk, hogy az Isten közelében legyünk - túlmutat a kegyesség gyakorlati hasznán, mert azt is jelzi, hogy múlandó létünkben ott csírázik az elmúlhatatlanba hívogató/noszogató vágy. Teremtő Istenünk tökéletesnek/kereknek alkotta meg ezt a világot, hiszen benne van jó és a rossz, a fény és az árnyék, elmúlás és az örökkévalóság is. Értékét a fölülrőljövő isteni egésznek, a töredékes emberi létünk adja, éppen ezért nagyon fontos, hogy naponta, akár többször is kommunikáljunk (communio=egység) az Istennel, azaz imádságos lelkülettel törekedjünk a Szeretet-Egységre, Benne, Általa és Vele... Mi atyánk, Istenünk! Bennünk van országod. |
2010. május 11. kedd A mai nap meditációs fogalma:
A mai nap imádsága:
|
Az én Uram, az ÚR, megtanított engem mint tanítványát beszélni, hogy tudjam szólni igéjét az elfáradtaknak. Minden reggel fölébreszt engem, hogy hallgassam tanítványként.. Nagy kérdés, miért teremtett minket úgy a JóIsten, hogy életünk egyharmadát átalusszuk, de annyi bizonyos, hogy a reggelek miatt talán nem is kár, hogy így van, ahogyan van... Bizonnyal vannak szépszámmal olyanok, akik a nap indulását, a reggeli felkelést, a nap legnagyobb kihívásának tartják, de aki napjait az ÚRIsten kezéből veszi, annak a világ is másképpen pirkad. Ébredésünk - mely lehet egyfajta előképe is a feltámadásnak -, sokszor tanulságos részletekkel szolgál. Ki ne élte volna már át azt a felszabadító érzést egy-egy rossz álom után, amikor is így sóhajtunk fel: "De jó, hogy mindez csak álom volt!" Aztán vannak olyan álmaink is, melyek után azért sóhajtozunk, mert csak álmok csupán... Jóllehet az álomkutatás nagy lépésekkel halad előre, sokmindent már tudunk, de a nagyobb rész az álom-tudományból egyelőre ismeretlen még számunkra. Igénk azt hangsúlyozza, az ÚR az, Aki felébreszt minket, s valóban az Ő akarata az, hogy az adott nap reggelében 'még' gyönyörködhetünk, hiszen Ő életünk, s benne minden pillanatának az Ura: Ő adja az életet, s Ő is veszi vissza... Ézsaiás vallomása szerint az Isten azért engedi meg (még) ébredésünket, hogy (újra) hallgassuk Őt - tanítványként. Azaz: életünk utulsó reggelén is még 'csak' tanítványok vagyunk. Az élethossziglani tanulás tehát nem a 20. századvég találmánya, amióta ember az ember, azóta gyűjtjük az információkat a világról, s kíváncsian figyeljük benne a fejleményeket. Ha valaki elveszíti ezt a kíváncsiságot - akkor az az ember lelkileg már halott. Jóllehet a tanítvány tanul, de eközben maga is tanít. Pedagógus az óvónéni, s a tanszékvezető egyetemi tanár is, a látszólagos különbözőség ellenére mégis ugyanazt teszik: tanítanak. De tanít az édesanya, s az édesapa is, s hisz amit továbbadunk ('szerves' vagy 'szervetlen' tudás), az mind az életet szolgálja. Aki tudásával/tanításával nem az Életet szolgálja, az istentelen... Manapság sok szó esik arról, mennyire erkölcstelen korunk embere. Talán fel kellene tenni végre komolyan a kérdést: Nemde azért ennyire erkölcstelen az ember, mert maga a 'rendszer' is az? Az embervilág - ha továbbra is a 'pénzisten' szolgálatában áll - pusztulásra van ítélve, mert nem az Életet, hanem az élettelent teszi meg léte értelmének... Ez mostani világ gyakran hasonlít egy rossz álomhoz, hiszen egetverő igazságtalanságok történnek benne. Ha nem ébredünk fel, akkor elveszünk... nemcsak a földi tartalmas élet számára, de akár örökre is! |
2010. május 10. hétfő A mai nap meditációs fogalma: A mai nap imádsága: |
Az embernek az értelme terveli ki útját, de az ÚR irányítja járását. Ember tervez - Isten végez. Ezt a régi szólást emlegetjük, amikor a dolgok nem éppen úgy alakulnak, ahogyan azt vártuk, ahogyan azt elterveztük. Életünk vándorútján számtalan új helyzettel találkozunk, újra és újra próbára tesznek minket a körülmények és így vagy úgy, de levizsgázunk együttműködésből, megértésből, szeretetből... hogy csak a legfontosabb élet-tantárgyakat említsük. Vezetőknek tanítják a helyes kommunikációt, a hiteles prezentációt, s tanítják őket feladatorientált improvizációra - hogy milyen sikerrel, azt a mindennapi politika folyamatosan mutatja. Tény, hogy életünket - amióta csak létezünk, mi emberek - gyakran és szívesen hasonlítjuk egy úthoz, amin járnunk kell. Egyszerű és jól érhető kép ez, hiszen az útnak van eleje és vége; kanyarog jobbra és balra; felvisz a hegyre, s völgybe ereszkedik; hol árnyékos, hol meg napos; vannak benne nehezen járható göröngyös szakaszok, s persze mindig vezet valahová. Életünk nagy egzisztenciális kérdése: Vajon hová vezet az én utam, s egyáltalán: Jó úton járok-e? A választ megtalálni nem könnyű, mert erre maga az egész élet ad(hat)ja meg választ, amikor visszatekintünk rá utunk végén... Az útonlevésnek, a vándorlásnak vannak szabályai. Aki értelmes, az figyelembe veszi ezeket. Számol a lehetőségekkel, s az erejével. Nem tékozol ott, ahol gyűjteni kell, s nem görcsösködik ott, ahol szinte magától is 'mennek a dolgok'. A hívő ember, aki Istent a szívébe zárja, törekszik minden napon arra, hogy döntései necsak előbbrevivők, de bölcsek is legyenek. Ennek egyetlen biztosítéka - hite szerint - az ÚRnak tisztelete, s szeretete. Aki tervez, az el akar jutni valahová, aki meg nem tudja hová igyekszik, az pedig kóborol. Az emberek szeretik a kiszámíthatóságot, ezért céltudatos vándorlásukat szívesen vállalják közösségben. Akit azonban a céltalanság pillanat-szele sodor ide-oda, az többnyire magányos. A magányos ember gyakori hamis büszkesége hibás döntéseket produkál, a közösségi ember ezzel szemben szívesen diskurál a megoldásokról, hiszen jól tudja, hogy nem elégséges az akarat, az élet bonyolultságában érdemes ráhagyatkozni az ÚRIsten vezetésére is. Aki számol az Istennel, annak útja eredményes lesz, aki elveti Istenét, az egyben istenadta sorsát is megtagadja... |
2010. május 7. péntek A mai nap meditációs fogalma: A mai nap imádsága: |
Mert az ő alkotásai vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk. Sok szállal kötődünk a mennyhez és a földhöz, de amiben leginkább megtapasztalhatjuk, hogy két világ polgárai vagyunk - az a közösség. A szolgáló egyházi közösségek ereje lenyűgöző, a legkisebb (párkapcsolati) szárnyakat adó. Istenről teszünk/tehetünk bizonyságot az egyikben és a másikban is. Más a formája a felelősséghordozásnak itt és ott is, de az irányultság mindkettőben ugyanaz: Isten felé haladva, kiteljesedni a szeretetben. Isten alkotásaiként, megismételhetetlen egyediségünkben - végtelenségbe rendelve, de végességbe zárva -, a választás szabadságában éljük mindennapjainkat. Isten arra teremtett minket, hogy szeressünk -, hiszen istenképűségünk a szeretetben tükröződik leginkább. Augustinus az emberlét legfontosabb tennivalóját igen egyszerűen így határozza meg: "Szeress, s tégy amit akarsz!". Ha a szeretet a legfőbb vezérelv, akkor tennivalónk fontossági sorrendjén nem kell sokat gondolkodnunk: a bonyolult is egyszerűvé válik, s azt tesszük, amit a szívünk diktál. Amikor az ember ifjúságának változásaiban szenvedélyesen keresi a nagy kérdésekre a válaszokat, fel-felvetődik a régi-új probléma: Eredendően jók vagyunk ...vagy rosszak? Amikor megszületik egy ember erre a világra azt mondjuk 'ártatlan csecsemő', s ez így igaz, nem terheli őt semmiféle bűn, mulasztás. Teológiai értelemben azonban 'eredendő bűnnel terhelt', mert ember lévén magában hordozza az istentagadás készségét. Az ember ugyanis reflexből, zsigerből tagad, ha úgy hozza helyzete, ha szorítanak a körülmények, igen hamar mutogat másokra, s vádolja őket, csakhogy mentse önmagát. Készségünk szorításából azonban megszabadít minket az Isten. Önzésünkből, szeretetlenségünkből, türelmetlenségünkből és reménytelenségünkből kigyógyít: ez az evangélium. A jó hír, hogy mindenki számára elkészít egy találkozást az Isten, amiben magához ölel, megérint tisztaságával, hogy döntsünk: Vele vagy Őnélküle... Az Istenkapcsolatunk az önkéntességünkön alapul: Isten nem akar senkit sem bekényszeríteni az Ő országába. Jóllehet olykor határozottabb pedagógiával (betegség, szenvedés, csalódás és hiány) hívogat, de a választás a mi dolgunk. Rajtunk múlik, hogy igent mondunk vagy nemet... Úgy az egyiknek, mint a másiknak következménye van, örök életre is vonatkozóan. Bizony az evilági igeneink és nemeink döntik el, hogyan alakul majd sorsunk az 'odaátban'. Vele leszünk vagy Nélküle létezünk? - ez a legnagyobb kérdésünk, melynek őszinte megfogalmazása nemcsak tartalmassá, de felülmúlhatatlanul értékessé teszi múlandó földi életünket... |
2010. május 6. csütörtök
A mai nap meditációs fogalma:
Kommunikációnk... A mai nap imádsága:
|
Ha pedig a trombita bizonytalan hangot ad, ki fog a harcra készülni? Így van veletek is, amikor nyelveken szóltok: ha nem szóltok világosan, hogyan fogják megérteni, amit beszéltek? Csak a levegőbe fogtok beszélni. Az Egyház születesének napján csodás dolgok történtek... Különböző nyelvűek tökéletesen értették egymást, mások pedig elragadtatásban sosem tanult nyelveket, sőt mennyei/angyali nyelveket is beszéltek. Rekonstruálni ezt a 'születésnapot' nem lehet, de nem is kell, ahogyan mi is csak egyszer születünk erre a világra. A rendkívüliség éppen a könlegességében, a megismételhetetlenségében rejlik. Sokan mégis próbálkoznak ezzel, sőt egyesek az 'igaz hit' jelének tekintik az ún. nyelveken szólást. 'Kezdő' lelkes hívő koromban megkértem egyik kedves hittestvéremet, hogy kérje meg egyik barátját - aki állítólag nyelveken szólt -, hogy imádkozzék velem, mert nagyon szerettem volna hallani ezt a különleges 'nyelvet' - máig nem tudom, valóban nyelveken szólt-e vagy csak görögül mondta el mellettem térdelve a Miatyánkot -, de a folytonosan körültekintgető, riadt arckifejezésével egyértelművé tette számomra: ha ez a valódi nyelveken szólás, s ez ilyen félelmet kelt, akkor ez nem lehet fölülről jövő adomány, hanem valami egészen más... Egy bizonyos: azóta eltelt majd harminc év, s hiányát a keresztény közösségi életben a nyelveken szólásnak nem éreztem egyszer sem. Pál apostol a 15. fejezetben egyébként azt írja: "Aki nyelveken szól, önmagát építi." - ami azt jelzi, hogy itt elsősorban nem közösségi, hanem belső-szobás alkalomról van szó. Sajnos ma is sokan vannak, akik a gyülekezetben nem érzik a privát-bensőséges, s a közösségi-nyilvánvaló közötti különbségeket. Így történhet meg, hogy magánéleti párkapcsolati problémája miatt elpityeredik a lelkésznő a szószéken "Testvérek, miért vagyok ilyen szerencsétlen?" vagy kiegyensúlyozatlan szexuális életéből fakadóan a lelkész a gyülekezetben folyamatosan pajzán vicceket mesél, s kétértelmű mondataival szexuális ajánlatokat tesz fiatal, csinos báránykáinak... De olyan is akad, aki küldetésében megtorpanva már csak úgy mer felmenni a szószékre, ha előtte egy-két pohár borral megerősíti magát... Sajnos nem evangélikus, s nem is keresztény-felekezeti sajátosságról van szó, hanem örök emberiről. Ahogyan a társadalmi érintkezésnek - egész életünket átszövő kommunikációnknak - különböző szintjei vannak, hiszen különféle mélységben beszélek a hittestvéremmel, a munkatársammal, a főnökömmel vagy a beosztottammal, a papommal vagy éppen a férjemmel vagy feleségemmel; ugyanúgy különböző szintjei vannak az Isten-hitünknek is! Azt, hogy ki, miért, s mennyi ideig áll/van ott, ahol - azt egyedül az Isten tudja - Jézus Urunk óva int minket az ítélkezéstől -, az ugyanis a JóIsten hatáskörébe tartózó feladat. Ő Isten - mi emberek vagyunk, s Ő nincs rászorulva a mi ítélkező segítségünkre. Szomorú, hogy a készség az ítélkező együttműködésre még kétzer év után is megmaradt bennünk... Ahogyan a csatába hívó trombita hangja is egyértelmű, ugyanúgy a keresztény ember kommunikációja is egyértelmű kell hogy legyen, a Mester így mondja: "A ti igenetek legyen igen, s a ti nemetek legyen nem." A világos beszéd nemcsak értelmes, de építő is - természetesen annak, "akinek van füle a hallásra", mert bármennyire is igyekezünk valamit elmondani érthetően vagy törekszünk bizonyságot tenni a szívünkben lakozó reménységről, sokan vannak, akik látván nem látnak, s hallván nem hallanak/értenek". Levegőbe beszélni, azaz üres szavakkal rezegtetni a levegőt nemcsak a politikusok kiváltsága. Sajnos megtörténik ez szószéken éppenúgy, mint a szószék alatt, hittestvéri nyíltságban vagy párkapcsolati zártságban. Ilyenkor érezzük azt, hogy az üres szavak mennyire súlyosak! Nem árt újra és újra tudatosítanunk: Amennyire az üres fecsegés nem juttat el sehová, olyannyira repít minket az Isten felé az értelmes, bölcs, őszinte, szeretetbőlfakadó, isteni SZÓ... |
2010. május 5. szerda
A mai nap meditációs fogalma:
Sorsunk... A mai nap imádsága: |
Gyógyíts meg, URam, akkor meggyógyulok, szabadíts meg,
akkor megszabadulok. Hippokratesz óta tudjuk: "Medicus curat, natura sanat." azaz, "Az orvos kúrál, a természet meg gyógyít". Csúcstechnológiás orvostudomány korában sincs ez másképpen: az orvos 'csak' kezel, az istenadta természetes szerek pedig gyógyítják a beteget. S ha az orvos nem természet-ellenes, akkor "az orvos maga is gyógyszer"... Mindezt tudjuk, mégis megbetegszünk, olykor végzetesen. Talán soha nem volt ennyi betegség, mint manapság, mert az is beteg, akinek nem kellett volna azzá válnia: dohányzás, mértéktelen alkoholfogyasztás, túlsúlyosság - hogy csak néhány nagyon fontosat említsünk. Korunk népbetegségei: rák, diabetes, depresszió s az egyre terjedő meddőség, pedig mind vizsszavezethetőek a stresszre. A stressz életünk motorja mindaddig, amíg terhelhetoségünk határát túl nem lépi. ... „A stressz az élet sava-borsa” mondta volt Selye János a majd Nobel-díjas kiváló professzor. S mi a stressz? A stressz definíciója - szintén csak Selye Jánostól (1907-82) - amit 1936-ban a Nature címu folyóiratban a magyar fogalmazta meg eloször. Szerinte a stressz-reakció beépített mechanizmus. Akkor lép muködésbe, amikor követeléseket támasztanak velünk szemben, ezért a stressz, védekezési és alkalmazkodási funkciókkal bír. Betegek vagyunk - testben és lélekben egyaránt. Ne csodálkozzunk ezen! Ha nincs egészséges jövőkép, ha a minimális kiszámíthatóság is hiányzik: hiszen nem biztos sem a munkahely, se a jövedelem, nemkülönben a kamatokat is tisztességtelenül megemelik egyik pillanatról a másikra, akkor hogyan vállaljon valaki gyermekeket, hogyan mondjon igent az egyébként is biztos alapot igénylő egzisztencia-projektre? Nyilvánvaló következmény lesz a "mában élés" s istenített életstílus lesz a pillanathoz való ragaszkodás... mindezek együttállásában a felelősséget nem hordozni fogják, hanem hárítják, s igyekeznek kibújni alóla! A gyógyítás az egész-ségessé válás csak akkor lehetséges, ha a hiányzó felünket is megtaláljuk. Ez pedig nem elsősorban a társ, hanem az Isten maga. Ha ezek után még társ is adatik, az már kegyelem... Kierőszakolni az Élettől semmit nem lehet, legfeljebb megerőszakolni - ennek viszont súlyos következményei vannak: magunk-csinálta sorsunkat magunknak kell elhordozni! Régi felismerés az is, hogy az idő soha semmit nem gyógyít be, legfeljebb feledteti egy kis időre a fájdalmat, a hiányt. Sebeket - s tudjuk, hogy az igazán fájóak a lelkiek - egyedül csak az Isten képes gyógyítani! Tudták ezt a régeik, azért sóhajt a fel így a próféta is: Gyógyíts meg, URam, akkor meggyógyulok! A gyógyulás nem más, mint szabadulás. Szabadulás a következményektől, melyet a múlt okozott, az én személyes múltam, melynek irányítója én voltam. Oly sokszor magyarázzuk hibás döntéseinket önkényesen, s próbáljuk magunk is elhinni, hogy a hiba, a baj nem bennünk volt, hanem a körülményekben, pedig valójában a választás mindig rajtunk múlik! Ezért hagyatkozunk Istenünkre nap mint nap, hogy benne megnyugodva, általa s Vele megtusakodva értelmesen, életigenlően döntsünk sorsunk jövőjét illetően... |
2010. május 4. kedd A mai nap meditációs fogalma:
Érzelmeink... A mai nap imádsága: |
"Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, Keresztény radikálisok - mert radikálisok mindenütt vannak - számára 'kedves' ige ez, sőt talán olykor-olykor még minket is megkísértett a határozottság túlfűtöttsége: Végre történjen már valami, kapja meg mindenki azt, amit megérdemel! ...Mi jók a jutalmat, a gonoszak pedig a megérdemelt büntetésüket! Jézus, az Isten-ember (Ő valóságos Isten és valóságos ember) valóságos érzelmekkel is bírt, hiszen "Ő mindenben megkísértetett", s ebben a "mindenben" benne foglaltatnak az érzelmek is. Szavait tehát nem lehet száraz tanításként, dogmatikus definícióként értelmezni, hanem csakis úgy, mint életet védő, emberlétet javító, féltő szeretetből fakadó egyértelmű kijelentéseket. Ezek - ahogyan a mi kommunikációnkban is - iránya meglehetősen egyértelmű, mégha a tartalmával nem is értünk mindig egyet, gondoljunk csak egy szülő és tinédzser gyermeke közötti 'párbeszédre'... Jézus szavaiban nem a pusztítás emberi öröme nyilvánul meg, hanem az ember Istenre-találásának beteljesülendő vágya fogalmazódik meg. Az ember Isten vonzásában él, s a Végső Nagy Találkozás reménységében telik a hívő ember minden napja - tegyük hozzá gyorsan: ideális esetben. Amennyire hiányzik számunkra a szeretett társ közelsége, olyannyira kínoz minket a Istentől távol zajló életünk számtalan fonáksága. Szeretnénk az Istennel való közösséget, de testben vagyunk, s időben, ezért nehéz nekünk mindezt nemcsak megérteni, de megélni is. Isten ismer mindannyiunkat, s mindnyájunk gondolatait - éppen ezért tud majd igazságosan ítélni azon a napon. Akkor majd felcsapnak a lángok, de azok nagy valószínűséggel a vádló lelkiismeretek mennyet ostromló lángjai lesznek... |
Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, A prédikálás csak látszólag könnyű 'mesterség' - valójában az egyik legnehezebb szolgálat az egyházban... Gyakran ér(het)i kritika az igehirdetőt, s ha a bírálat jogos, akkor elgondolkoztatásra kell hogy késztessen. A prédikálás nem egyszerűen a szép szó ünnepes formálásának gyakorlata, hanem az egyház egyik ismertető jegye. Luther így határozza meg az egyházat: "ahol az evangéliumot tisztán tanítják, és a szentségeket helyesen szolgáltatják ki." A helyes kiszolgálással nincs is semmi gond, hiszen azt liturgiánk, a Hitvallási Irataink Bibliára alapozott útmutatásai 'garantálják', a tanítással kapcsolatban azonban - s most legyünk őszinték és önkritikusak - időnként gondok vetődnek fel. Nem könnyű ugyanis a régit vegyíteni az újjal - a bölcs az óból és az újból is egyaránt előhoz -, hiszen az új körülmények, az olykor szorító, soha nem tapasztalt szorítások újra(meg)fogalmazásra késztetik a keresztény embert - is! Véleményt kell nyilvánítanunk párkapcsolattal, házassággal kapcsolatban és állást kell foglalni a génmanipuláció, a kutatás-etika vagy éppen a szociális rendszer visszáságainak egész társadalmat érintő kérdéseiben is... Mindezt istenképűségünk elkötelezettségében. Csoda-e, ha ennek nem képes mindenki megfelelni? Még a pápák és a zsinatok is tévedtek, akkor hogyne tévedne egy vidéki pap? A mindent megválaszolni-akarás kényszere, s a perfekció utáni vágy sok keresztényt vezetett tévútra. Attól, hogy valaki keskeny úton jár - ahol kevesen járnak - még nem biztos, hogy az az egyetlenhelyes út. Vannak jelek, melyek egyértelművé teszik, hogy valaki milyen úton jár! (Gyümölcseikről ismeritek meg őket!) Aki csak hallgatja, de nem cselekszi az igét, az szinte soha nem kap 'visszajelzéseket', s ilyenkor gyakran önigazságának zsákutcájába fut. Aki azonban "cselekvője az igének", az ráébred önmaga korlátaira éppenúgy, mint az ÚRIsten akaratának mélyebb összefüggéseire. Aki nem hajlandó felvállalni a realitással való szembenézést, az nemcsak becsapja magát, de ha szószéken áll - s most maradjunk csak az egyház portáján belül! -, de félrevezet másokat is. Hogyan is mondja a magyar? A pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve... Talán nem véletlenül mondja a Mester: "Legyetek tehát okosak, mint a kígyók - és szelídek, mint a galambok... |