Szabadságra mentem... 7 év után először.
Köszönöm türelmedet/teket... egy hét múlva jelentkezem!

fm

 

 

2007. július 27. - aug. 3.
Amiért imádkozunk:
Áldott pihenésért...
A mai nap imádsága:
Vigyázz ránk Uram! Ámen

 

 

 

 

2007. július 26. csütörtök


Amiért ma imádkozunk:
Szolgálatokért...


A mai nap imádsága:
Uram! Add, hogy meg tudjam tenni azt, amit szeretném, hogy velem tegyenek! Ámen



"Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták."
Mt 7,7

Régi bölcsesség, hogy nem elég a jót akarni, tenni is kell érte... Ha csak elvárások vannak, de teljesítmény semmi, akkor hamar meghasonlik az adott közösség. Az élet kooperáció, ha nincs meg az adok-kapok elv igazságossága, akkor csak a paraziták szaporodnak. A világ sajnos azért olyan, amilyen, mert elszaporodtak a társadalom nyakán élő inproduktív emberek. A spekulációt az alkotó munka rangjára emelték, a negatív hírek (felrobbant, lezuhant, megölték) iránymutató szalagcímekben az újságok, a média címoldalán virítanak, "trendet" mutatnak, az értékteremtőket, akikre a társadalom épül, pedig lassan meg sem említik... Drámaian visszaesett a gyerekvállalási "szándék", természetessé vált, hogy a közösséget csak terhelik a gyakran irreális kívánságokkal, de mindeközben vajmi keveset tesznek azért, hogy az "Én" személyes kicsiny része beletekerüljön a nagy egészbe. Pedig az életszentség ezt jelentené: szolgálni, hiszen "sokkal jobb adni, mint kapni."

Az a közösség, az a kultúra, amelyben az értékteremtés, s az értékmegőrzés - értsd: szociális igazságosság, részvét a másik iránt, a szolidaritás, a másik megbecsülése - elvész, az a kultúra nem lehet az élet, csakis a halál kultúrája. Az ilyen közösségben előreprogramozott a meghasonlás, a bukás, az ilyen társadalom törvényszerűen kollíziós pályán van, s csak idő, s nem lehetőség kérdése mikor történik meg a "nagy bumm"...

Adni azt jelenti, megtalálni emberségem lényegét. Aki csak azt akarja, hogy őt szeressék, az a lét alacsonyabb fokán áll. Akinek azonban az fáj, hogy nem adhat szeretetet másoknak, az jár a helyes úton. Erre vagyunk teremtve , ez az emberi hivatásunk, akkor tükröződik az istenképűségünk, ha adunk. Ha csak elveszünk a közösségből - legyen az szűkebb vagy tág , ha mindig csak magunkra gondolunk, akkor szánalmas paródiái vagyunk a teremtésnek, akkor megkeserítjük nemcsak embertársaink életét, de megkeseredünk mi magunk is. Hitler, az őrült diktátor a háború utolsó éveiben alig mutatkozott a nyilvánosság előtt, visszahúzódottságában sok betegség is gyötörte. Churchill a nép közé ment, mindenkit bátorított, buzdított. Szerették. Ismert volt nem éppen egészséges életmódja (whisky, szivar, "No sport!") mégis magas kort ért meg, mert az áldozatos élet erőt ad, az önzés erőt vesz el...

2007. július 25. szerda
Amiért ma imádkozunk:
Családunkért, barátainkért...
A mai nap imádsága:
Uram! Köszönöm Neked, hogy társa(ka)t rendeltél mellém, hogy nem kell egyedül vándorolnom, hogy sírásomban mások vigasztalnak, hogy kérésemet mások is meghallják, s olykor letörlik könnyeimet! Ámen

Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek.
Mt 7,7

A Hegyi Beszéd talán egyik "legproblematikusabb" mondatával találkozhatunk ezen a mai napon, mely az imádságunk gyakorlatával állít szembe minket. Emberi gyarlóságunk, hogy inkább emlékezünk arra, amit nem kaptunk »még« meg az Istentől, mint arra, amit megkaptunk. Számtalan okoskodó magyarázattal is találkozhattunk már, melyek próbálják "magyarázni" a kudarcot(?), kérésünk beteljesülésének elmaradását, hogy ti. "Testvérem, nem kérted elég jól, kitartóan, nem akartad még annyira..." s, ki tudja még hányféle emberi erőlködéssel találkozhattunk! Egy bizonyos: mi kérünk, de nem mi teljesítünk, hiszen "adatik". Aki keres, az talál - valamit mindig(!), de újból csak zörget(het)ünk, de nem mi nyitunk ajtót. Akár a kérés beteljesülése, akár megnyílása a felsőbb/mennyei világnak, az bizony isteni kegyelem.

Sok prédikátor közvetíti az "automata-isten" képét, azaz csak be kell dobni a megfelelő mennyiségű imádság-zsetont, s már "kijön" a kívánt dolog... Bármennyire is csalogató a gondolat - kitartó vagyok és megkapom -, az igazság az, hogy ez nem így van. Ennek egyetlen oka van: Isten. Ha befolyásolhatnánk kérésünkkel, akkor nem lenne szuverén hatalom, márpedig Ő mindekitől és mindentől független Erő.

Akkor mire jó ez az egész buzgóság? Arra, hogy életben maradjunk. Ahogyan a gyermek is néha sír, bömböl, s azt mondják tréfásan: "Erősödik a tüdeje!", ahogyan a születéskor a legszebb hang az édesanya és édesapa számára, amikor a gyermek felsír, ugyanígy az Isten számára is az imádságos "sírásunk" a legszebb életjel. Jele annak, hogy vágyakozunk utána, hogy Ő kell - nekünk. S hol marad a kérésünkre a válasz? A jutalom maga a beszívható "levegő", s az, hogy megtapasztalhatjuk a növekedés csodáját. Ennél nagyobb áldás nincs, mint hallgatni a teremtettség növekedését vagy (meg)látni a láthatatlan Isten lenyomatát világban és szívünkben.

2007. július 24. kedd


Amiért ma imádkozunk:
Könnyen ítélkezőkért...


A mai nap imádsága:
Uram! Oly sokszor irányítanak előítéleteim. Kérlek tégy szabaddá a sablonos gondolkodástól, gyógyíts meg csőlátásomból, hogy a Te szereteted irányítsa minden gondolatomat s cselekedetemet! Ámen

 


"Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!"
Mt 7,1

Sok pénzt áldoznak az emberek a saját egészségükért, de még többet fizetnek az "igazságuk" - esetleg vélt - érvényre jutásáért. Sőt, nem egyszer - erről szól a történelem - barikádokra is mentek és meghaltak... Hiszen a szabadság nem csak egy jogi állapotot jelöl. Az igazság, s az ítélet szorosan összetartozó fogalmak. Helyes ítéletet hozni komoly kihívást jelent nemcsak a bíró számára, de mindannyiunknak. Miért is?

Mert az igazság forrása az Isten. A hit, hogy Ő igazságosan ítél, olyan hit, amit soha nem vontak kétségbe. (Más vallásokban - egyiptomi, görög - is szerepelt a halottak megítélése.) Isten az, aki "vizsgálja a veséket és a szíveket" (Jer 11,20;17,10). A próféták lényeges témái közé tartozik, hogy a fenyegető isteni ítéletre emlékeztetnek. Nemcsak a "rövidtávú", földi büntetésre, hanem a végsőre, az idők végezetén bekövetkezőre is.

Jézus Hegyi beszédben elmondott tanításainak mindig vannak földi és mennyei vonatkozásai. Ne ítéljetek, azt is jelenti, ne ítéljetek el engem, mert, ha engem megtagadtok, akkor a szeretet Istenét is megtagadjátok. (Nos, Jézus szenvedéstörténete jól megmutatta mi lakozik az ember szívében...) Ne ítéljetek ugyanakkor azt is jelenti, mit ítélkezel, hogyan ítélkezhetsz, amikor te magad is ítélet alatt állsz? Lásd meg ember, hogy Isten mindenért megítél téged! S ha Isten könyörületes - Jézus Isten irgalmát hirdeti! -, akkor neked is "kötelességed" gyakorolni a megbocsátás erényét.

Aki ítélkezik, az "skatulyáz", azt előítéletei irányítják. Így mérgesednek el kapcsolatok nem csak szűkebb, családi-, rokoni-, közösségben hanem népek között is. Így feszül azután végzetes tragédiákat hozó ellentét török és kurd, zsidó és arab, afrikai és fehér, mexikói és amerikai, roma és magyar vagy magyar és román között... A gyűlölködés pedig - mivel a gonoszság ikertestvére - nem ismer határokat. Mindennek végső oka tehát a tudatlanság: nem tudjuk kik vagyunk. Ha tudnánk, hogy Isten teremtményei, akiket "nem sokkal tett az ÚR kisebbé az angyaloknál", akkor megváltozna az egész világ...

2007. július 23. hétfő
Amiért ma imádkozunk:
Helyes értékítéletért...
A mai nap imádsága:
Uram! Látod vergődését ennek a világnak... ahogyan a pénzből és hatalomból font hálójából sehogyan sem tud kiszabadulni. Szabadíts meg mindnyájunkat, hogy csak Téged féljünk és szeressünk! Ámen

"Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez rgaszkodik, és a másikat megveti: nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.
Mt 6,24

Világos szavak Jézustól - mint mindig. Csak a politikában hallunk ilyet, hogy "fő prioritások". Prioritás (elsőbbség) mindig csak egy van. Luther Márton nagyon egyszerűen azt mondja: "Ami/aki a legfontosabb, az az Istened!" Ahogyan nem lehet osztozni férjen/feleségen, úgy Istenen sem. Teljes szívvel nem lehet szeretni az ÚRIstent, s mellette teljes szívvel még valamit. Fél szívvel lehet az egyiket, fél szívvel lehet a másikat, de a két fél nem tesz ki egy egészet...

Sokan mégis megpróbálják a lehetetlent. Próbálják összhangba hozni a pénz szerelmét és az Isten imádatát. Az eredmény hamar meglátható: Az Istent kedvelve a pénz veszi át az irányítás szerepét. A dillemma, az ide-oda nézegetés rengeteg erőt vesz el. Nincs olyan, hogy egyszer az egyik, másszor a másik a fontosabb. Csakis az Isten a legfontosabb! "Keressétek először az Isten országát, s a többi ráadásul megadatik nektek!" - mondja Jézus ugyanitt. Az Isten elsődlegessége meghatározza viszonyomat emberekkel és tárgyakkal, s megmutatja minden helyzetben, mi az érték, s mi nem, mi a múlandó, s mi nem, mi az amit megemészt a moly, s a rozsda, s mi az kincs, ami nemcsak itt e földi világban csillog...

2007. július 21. szombat

Amiért ma imádkozunk:
Életünk rendjéért...

A mai nap imádsága:
Istenem! Kérlek ne próbálj engem erőmön felül, s add hogy ne felejtkezzek meg Rólad egyetlen élethelyzetemben sem! Ámen


Tűzbe teszem és megtisztítom őket, ahogyan az ezüstöt tisztítják, megpróbálom őket, ahogyan az aranyat próbálják. Ő segítségül hívja nevemet, én pedig meghallgatom őt.
Zakariás 13,9

"Mindenre van megoldás!" - biztatjuk magunkat és másokat is, amikor nem sikerülnek a dolgaink. Az illúzió, hogy minden szépen rendben működik, mindig csak egy darabig tart... Városunk igen híres órásmestre Zottl (cotli) bácsi mondta nekem egyszer: "Tudja, mindent karban kell tartani! Nyolcvan éves már bőven elmúltam, de nekem még mindig ugyanaz a biciklim, amit tizennégyéves koromban kaptam... de én szét is szedem minden ősszel, megtisztítom, beolajozom és zsírba teszem tavaszig... nincs is semmi baja!" Nos a dolgok valóban karbantartást igényelnek, mert minden múlandó. Elromlik a háztartási gép, meghibásodik az autó, olykor megbetegszünk. Minden élő és élettelen folyamatos igénybevételnek van kitéve, nincs kivétel!

Sokszor nem értjük: Tegnap még működött, az előbb még teljességgel funkcionált, most pedig csak bosszúságot okoz... Ki ne ismerné közülünk azt a nyomorúságos érzést, amikor a technika éppen akkor hagyott cserben minket, amikor leginkább szükségünk lett volna rá! Sokszor megtapasztaltuk talán azt is, hogy szükségünk lett volna támogatásra, segítségre, s nem kaptuk meg. Talán éppen az utasított vissza minket, akitől azt legkevésbé vártuk... Miért van mindez így?

Isten is ad próbákat - bőséggel. Egyik pillanatról a másikra lángok vesznek körbe minket, s égeti lelkünket a lelkiismeret tüze. Mi mit teszünk ilyenkor? Perlekedünk? Számonkérjük az Istenen, "Uram hát ezt érdemlem?"... Vagy alázattal felé fordulunk és beismerjük végességünket, tehetetlenségünket. Nehéz pillanatok ezek, de a hívő ember tudja, hogy nincs más alternatíva. Ha át akarjuk élni a megtisztulás, s az újrakezdés csodáját, akkor csak ezt a lépést választhatjuk. Csak ilyen krízis-pillanatokban derül ki, mi az érték, s mi nem, mi a szükséges, s mi nem... A megoldás végül is az Isten maga. Benne megnyugodva újra célt találunk. Csak ezután - ha kell századszor is - tudunk újra odafordulni feladatainkhoz, tudjuk felvállalni a magunk keresztjét vagy meghallgatni mások nyomorúságát. "Szétszedni, megtisztítani, összerakni!" - mondta Zottl bácsi... Az imádság "karbantartó munkáját" soha ne hanyagoljuk el, mert egyébként nem működnek életünk dolgai...

2007. július 20. péntek

Amiért ma imádkozunk:
Elfogadásért...

A mai nap imádsága:
Uram, Istenem! Te látod, hogy milyen könnyen a világ hatása alá kerülök, s elfogadom igazságnak azt, ami szépre kerekített, s csillogó. Kérlek adj nekem bölcs szívet, hogy észrevegyem akaratodat életem mindennapos dolgaiban, s úgy cselekedjek, hogy az testem, s lelkem üdvére váljon! Ámen

 


"Amikor pedig böjtöltök, ne nézzetek komoran, mint a képmutatók, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek böjtölésüket. Bizony mondom néktek megkapták jutalmukat. Amikor pedig te böjtölsz, kend meg fejedet, és mosd meg arcodat, hogy böjtölésedet ne az emberek lássák, hanem Atyád, aki rejtve van; és Atyád, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked."
Mt 18,3

Amióta világ a világ, a böjt mindig vallásos cselekedet volt, minden kultúrában. Napjainkra az ész átírta ezt is, s meghirdette a "harcot" a kalóriák ellen... Nos, hogy hányan buknak el ezekben a kínnal, s keservvel vívott csatákban azt láthatjuk szűk környezetünkben, de talán tapasztalhatjuk magunkon is! 2:3-as meccsek ezek - 2kg le, 3 kg fel... Hol a hiba? Nem elég a jó szándék? A szándék mindig a legfontosabb, kérdés csak az, hogy ki támogatja azt, mert egyedül nem megy. (Érdekes, s igaz: Az "egyedül nem megy" igazságát csak a kereszténység meri felvállalni...)

A böjt vallásos cselekdet, amelynek célja nem a testsúly csökkentése, hanem közelebb kerülés az Istenhez. A böjt hamis gyakorlata az, amit a reklámokban látunk, hogy ti. azok, akik az adott metódust(sportszer vagy táplálék) választják, darázsderekúak, s atlétatermetűek lesznek, s mindenki csodálni fogja őket. S, ki ne kívánná ezt, hogy ő legyen a központ, mások csodálatának tárgya? Először is: A böjtöt nem másokért, hanem magunkért tesszük, s nem is a testünkért, hanem a lelkünkért. Másodszor: a böjt valójában nem lemondás(negatívum), hanem felajánlás(pozitívum). Az eltorzult, "csakazértis" arc mindent elárul. Ilyenkor nem energiát nyer az ember, hanem erőt veszít. Jézus azt, mondja "kend meg fejedet, és mosd meg arcodat" , azaz ünnepelj! Érdekes módon, ha ünnepelünk, ha éppen jót teszünk másokkal (ajándékozunk), akkor nem hiányzik a zsíroskenyér. Csak akkor kerülünk a kísértés örvényébe, ha beszűkítjük a világot, s önmagunkat tesszük meg a legfontosabbnak... Isten azonban úgy alkotta meg a világot, hogy akkor kapjuk a "jutalmat", ha megtartjuk az Ő törvényeit. (A törvény betöltése a szeretet!) Ha valaki a törvény szerint szolgál embertársainak, akkor fut, szalad, mozog, teszi a dolgát, s lám: egyenletesen kopik minden szerve. Ha valaki kerüli a teljességet, vagy annak megélését egysíkúvá teszi - evés vagy ivás -, akkor egyenlőtlenül kopnak szervei, s csak idő kérdése mikor borul fel életének testi és lelki egyensúlya.

A nagy igazság: Isten megfizet - mindenért. Nem azonnal, nem látványosan, de megfizet. Az istentelenségben felnőtt generáció megérdemelt "fizetsége", hogy a következő generáció még istentelenebb lesz... Így válik súlyos bűnné a közömbösség/tolerancia imádott semlegessége is. Azok a társdalmak, ahol nem a közösség érdeke a legfontosabb, hanem az egyéné, azok meghasonlanak. Így hasonlik meg a keresztény Európa is... Ez nem borúlátó feltevés, hanem szomorú tény: pusztulunk, az Isten legyen nekünk irgalmas!

2007. július 19. csütörtök

Amiért ma imádkozunk:
Belátásért...

 


A mai nap imádsága:
Uram, Istenem! Láttasd meg velem, hogy vétkeim, bűneim, mulasztásaim következményei keményítenek! Add, hogy feléd fordulva, szereteted fényében átvizsgálva életemet, naponként melletted döntsek! Ámen

 


"Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába."
Mt 18,3

Súlyos szavak... Lehetünk-e újra gyermekek? Felnőtt-létünk egyik legnagyobb feladata, hogy megértsük saját gyerekkorunkat is, helyesen értékeljük azt. Jóllehet a "gyerkeskedéstől" óvakodunk, nehogy ránk vetődjön annak még csak a gyanúja is, hogy bizonyos szempontból "kiskorúak" lennénk - nem, mi erős felnőttek, már "nagyok" vagyunk. Érdekes viszont, hogy jelen huszas-harmincas generációt vizsgáló pszichológusok, társadalomtudósok, szociológusok azt jelzik vissza - leginkább a 30 feletti férfiakra jellemzően -, hogy sok az "infantilis" személyiség közöttük. Nem érettek hosszútávú döntésekre, ezért sem családra, sem párkapcsolatra nem tudnak jó szívvel bólintani... Szabadok és "lazák", de felelősséghordozási képességük deficitje rendre visszaköszön életükben.

Gyermekké válni tehát nem azt jelenti, hogy infantilisekké legyünk. A gyermeki állapot azt az ősbizalmi helyzetünket kell hogy eszünkbe juttassa, aminek hiányát Ádám és Éva bűnbeesése óta hordozunk. Sok pozitívumot lehetne elmondani egy gyermekről, most csak egy érem két oldalára gondoljunk: Az egyik az őszinteség, a másik a bizalom. (Az érem harmadik oldala pedig a hit lehet... nehezen is áll meg!) A gyermekre azt mondjuk, belátásnélkülien, "bután" őszinte. "Melyik kezecskéd törte el a vázát?" "Ez!" - mutatja. Még nem "tanulta" meg a számonkérés előlöli elrejtőzés "tudományát". Az őszintétlen világra kinyiló értelme azonban szép lassan felfogja, s módosítja viszonyát. Pedig az őszinteség minden kapcsolat alapja. Ha ez nincs meg, akkor félresiklik szülő és gyermek, testvér és tesvér viszonya, de mindenekelőtt a legszorosabb, a párkapcsolat szenvedi meg ennek a hiányát.

Jézus nem azt mondja, megsínyli minden kapcsolatotok az őszinteség hiányát, nem földi következményekre hívja fel a figyelmet, hanem azt mondja: "Nem mentek be a mennyek országába." Ezzel olyan távlatba helyezi életünket, amilyenben mi alig-alig gondolkozunk. A középkori embernek fontos kérdés volt az "üdvkérdés", a kegyelmes Isten létezésének a kérdése, hiszen az élet mindennapjainak része volt az Isten-tudat. Manapság az "én-tudat" a meghatározó... csak azt nem látják sokan, hogy ez az Isten irracionalitásában, s nem az önmegvalósítás kudarcokkal tarkított csatáiban válik nyilvánvalóvá, hogy mi is tulajdonképpen. A megtérés nem más, mint ennek a felismerése. A megtérés kényszere tehát nem más, mint az Istenfelé-fordulás egzisztenciánkból fakadó szükségszerűsége.

2007. július 18. szerda

Amiért ma imádkozunk:
Terveink megvalósulásáért...
A mai nap imádsága:
Uram! Látod, hogy milyen sok a tervem, s azt is, hogy álmodozom azok megvalósulásán. Segíts, hogy céljaimban ne csak a magam örömét keressem, hanem meglássam a Te akaratodat is! Ámen


Az embernek értelme terveli ki útját, de az ÚR irányítja járását.
Példabeszédek 16,9

...vagy ahogyan szép magyar ősnyelvünk röviden mondja: Ember tervez, Isten végez. Sokszor feltesszük a kérdést: Mit rontottam el? Miért "sikerültek" úgy a dolgaim, ahogy? Tervezésünk folyamán sok mindennel számolunk, igyekszünk figyelembe venni minden tényezőt, még apróbb részleteket is - kikerülendő, hogy ne érjen meglepetés minket. Ennek ellenére sokszor nem úgy alakulnak az események, ahogy kívánnánk... Az emberiség történelme, az ember kudarcainak történelme is.

Mivel nem számolunk? Általában csak a két legfontosabbal nem: az Isten és a bűn realitásával. A régiek úgy lendültek bele mindennapi feladataikba, hogy elmondták keléskor vagy az első kapavágáskor: "Az Isten nevében..." Mi hányszor tudjuk ezt elmondani a nap folyamán, egyáltalán elmondjuk-e? Ami az embervilágban a bűn (szó, cselekedet, mulasztás) az élettelen világban a hiba. Az anyag sem "hibátlan", a matéria is "elfárad", a legjobb anyagnak is van gyengéje, ahogyan a legkiválóbbak is meglankadnak, sőt elbotlanak, elesnek... De! Ézsaiás jól tudja, van újrakezdés, az esés után szárnyalás azok számára, akik az "ÚRban bíznak." Akik nem bíznak Benne, azoknak ereje csak egyre fogy. Azok idővel "megadják" magukat, már nem küzdenek, már nem akarnak jobbak lenni, már lenni sem akarnak, ők már csak úgy "vannak" - lebegnek a pillanatban, jövő nélkül, perspektívátlanul.

A tervezés az álmodozás életünk alapvető része. Az előbbin az elérhetőt, az utóbbin az elérhetetlent szoktuk érteni. A keresztény ember ereje abban rejlik, hogy a megfoghatatlan Istent is "beletervezi" az életébe, hiszen így kaphat áldást. Az áldás nem mindig pozitív előjelű, néha az Isten "bottal simogat", vesszővel áld... Meglátni a veszteségeinkben is az előremutatót, kereszteink földhözszorító terhében megéreznia a felemelőt, a hit hétköznapi gyakorlatát jelenti. Ez csak akkor lesz tartalmas és szép, ha hagyjuk, hogy Isten irányítsa járásunkat.

2007. július 17. kedd

 

 

Amiért ma imádkozunk:
Munkánk öröméért...

 

 

A mai nap imádsága:
Uram, Istenem! Mai napi fáradozásomat is áldd meg, hogy feladataim elvégzése közben is hálát tudjak adni mindenért! Ámen

 

 

 


"Hasonló a mennyek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet az ember, miután megtalált, elrejt, örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megveszi azt a szántóföldet."
Mt 13,44

Gyorsan szálló éveimben azt tapasztaltam, hogy Isten az "egylapos játkosokat" szereti. Egy élet, egy hit, egy kegyelem, egy feleség... Kellő "fifika" híján magamat is "egylapos"-nak látom. Nem tudni miért, de Isten kedveli a "minden vagy semmi" felállását. Az evangélium tulajdonképpen nem más, mint az, hogy Ő "a minden". Ha mást tartasz a mindennek, akkor semmit nem kapsz az élettől.Ugyanakkor be kell látnod, meg kell tanulnod, hogy az igazi ász-lapok soha nem a te kezedben, hanem az Ő ingujjában lapulnak, hogy a legváratlanabb pillanatokban előhúzza azokat... ez a kegyelem.

Milyen a mennyek országa? Azt, hogy milyen valójában nem tudjuk, csak sejthetjük, hiszen Jézus azt mondja: "Hasonló...". Egy bizonyos: nem mi kutatjuk azt (ezoterika!), hanem az talál ránk, ez a megtérés. Isten nem azért küld ki minket az élet szántóföldjére, hogy ott össze-vissza turkáljunk, hanem azért, hogy szántsunk, vessünk, arassunk - azaz tegyük a dolgunkat. Ha valaki ehelyett ideológiákat gyárt, mesés kincsekről álmodozik, akkor éhen hal vagy a élősködöjévé válik embertársának. Az egyház missziója sem az, hogy az ekére rállva prédikáljon, mert akkor nem halad a munka! Az sem megoldás, ha keze ugyan ott van az eke szarván, de hátratekint. Csakis egy megoldás lehetséges: kezünket az eke szarván tartanai, nyomni azt, vagyis keményen dolgozni, s előre tekinteni... Ez már önmagában jutalom, sőt kiváltság! Szántás vagy vetés, alkotás mindkettő. Az aratás reménységében élni pedig nemcsak izgalmas, de megelégítően szép is. Rácsodálkozni a munkánkon keresztül az egész teremtettségre önmagában olyan kincs, amely elismerést, de hálát, s köszönetet érdemel... Ezek a látható kincsei az életnek: Az éles eke, a tehetség a föld művelésére, ilyen "egyszerű dolgok"... Ahogy Luther mondja: "Mindennapi kenyér, lábbeli, derék feleség, jó gyermek, s szomszédok..."

Ha valaki sokat szánt, akkor egyszer kiforgathatja a láthatatlan kincset is, az Istent magát. Az öröm ilyenkor óriási, képes az ember eladni mindenét - feltenni mindent egy lapra -, hogy "birtokolhassa" azt, ami minden gondjára-bajára gyógyír, ami minden örömének értéket, s értelmet ad. Idővel rájövünk, hogy más szántóföldek is vannak, s másnak is kifordul a kincs... milyen jó, ha az embernek ilyen "szomszédai", azaz felebarátai vannak, akik vele együtt tudnak örülni, mert maguk is átélték a kincstalálás örömét...

Manapság nagy divat "detektorral" régi pénzeket keresni a föld mélyén, egyeseknek ez a "hobbija". Hatályos törvényeink szerint, amit a föld rejt, az az államé... azaz csak a megtalálás öröme a mienk teljesen, a "kincsnek" pedig a töredéke. Mondhatnók: Aki a világban keresi a "szerencséjét" az így jár... Isten szántóföldjén munkálkodva azonban, ami nekünk kifordul, az teljességgel a mienk.


Dr. Fabiny Tamás püspök esküt tesz...

2007. július 16. hétfő

Amiért ma imádkozunk:
Hiteles életért...
A mai nap imádsága:
Uram, Istenem! Adj számba hiteles szavakat, hogy Rólad szavak nélkül is bizonyságot tehessek! Ámen

 

 


"Hallottátok azt is, hogy megmondatott a régieknek: Ne esküdj hamisan... Én pedig azt mondom nektek, hogy egyáltalán ne esküdjetek: se az égre, mert azaz Isten királyi széke, se a földre, mert az lábainak zsámolya, se Jeruzsálemre, ert az a nagy Király városa; de ne esküdj saját fejedre sem, hiszen egyetlen hajad szálát sem tudod fehérré vagy feketévé tenni. Ellenben a ti beszédetek legyen igen, a nem pedig nem, ami pedig túlmegy ezen, az a gonosztól van."
Mt 5,33-37

Aki sűrűn, mindenre esküszik (azaz esküdözik) nem lehet hitelt érdemlő ember. Sokan támogatják meg kijelentésüket a Jóisten nevével, ezért egyesek azt vallják, hogy nem szabad esküdni semmire sem... Talán igazuk is lehetne, ha a marslakókról lenne szól, de a földön lakó embernek - hívő vagy sem - érdemes a világot a maga valóságában látnia, ismernie. Sajnos az embervilág nem olyan egyedekből áll, akikre az lenne a jellemző, hogy a kimondott igenük/nemük igen vagy nem lenne... A tapasztalat épp az ellenkezőjét mutatja, közéletben, magánéletben egyaránt.

Helytelen lenne a mi gyakorlatunk is, amikor esküt teszünk, s azt mondjuk "Isten engem úgy segéljen!"? Semmiesetre sem. Isten nevét "felhasználhatjuk", sőt segítségül is kell hívnunk akkor, amikor erőnkön felüli feladatok előtt állunk... Gyülekezet vagy egyház vezetése (lásd az illusztrációt!), házasságkötés, az élet fontos állomásainál Istenre hagyatkozni, esküt tenni, azaz Istentől kapott lehetőségnek tekinteni az adott feladatot azt jelenti, beismerem, hogy Isten nélkül nem tudok megfelelni az elvárásoknak... Éppen az Isten segítségével kimondott igenem teszi lehetővé, hogy ember maradhassak, hogy helyén maradjon az eszem, s a szívem...

S mi az ami a gonosztól van? Az esküdözés. Amikor Isten nevével akarunk hitelt szerezni szavainknak. Szavaink hitelét azonban cselekedeteink adják, helyesen cselekedni pedig csak akkor tudunk, ha Istent féljük és szeretjük...

2007. július 14. szombat

Amiért ma imádkozunk:
Felfedezésekért...
A mai nap imádsága:
Uram, Istenem! Te látod, hogy Téged kereslek egész életemben. Igyekezetemet, gyenge akarásomat szánd meg, s áldásod csöppjeiből hullajts rám néhányat, hogy békességet nyerjen a lelkem! Ámen

"Isten nincsen messzire egyikünktől sem;"
ApCsel 17,27c

Pál apostolnak az Areopágoszon elmondott híres beszédéből van ez a harmadmondat, mely rövidsége ellenére nagy megállapítást közöl: Isten nincs messze. Tapasztalásunk mintha mégis mást sugallna: Isten nagyon messze van... olyan messzire, hogy halandó azt halandó fel sem foghatja. Talán valahol a világegyetem másik végén, egyedül várja Isten, hogy felhúzott órája (a teremtett világ) szép lassan leketyegje idejét... deista filozófikus felfogás, melyben Istennek csak annyi "mozgásteret" ad az ember, hogy Isten létezhet elsődleges okként, de további beleszólás nincs a világ menetébe...

Tényleg, hol van az Isten? Nem csak a bölcsességet keresők (filosz-szofosz) elvont kérdése ez, hanem mindannyiunké. Érdekes módon akkor tesszük fel ezt, amikor nem azt kapjuk az "élettől", amit vártunk. Valóban: "Hol van az Isten a betegségben, a nyomorúságban, a háborúban?" Vagy talán a háború pusztító tobzódásában nemcsak a múzsák hallgatnak, de Isten is?

Pálnak könnyű dolga volt, végül is apostol - gondolhatnánk. Ami az átlag-embernek kérdés, az számára nem lehet probléma, hiszen a küldött (aposztello) csak tudja kinek a követségében jár... Pál Istenismerete nem a mandátumából fakad, hanem éppen fordítva: azért, mert megismerte az Istent, azért teljesíti a Krisztus parancsát. Annak ellenére, hogy "bűnösök között az első"-ként üldözte az Egyházat, Isten kegyelmet gyakorolt rajta, s megérintette mindent átfogó szeretetével - s ez megváltoztatta életét, átformálta viszonyát a világgal kapcsolatban. Eladdig Istenről szóló tanítások bölcsességének a vonzásában élt, a damaszkuszi út után a szeretet hatalma alá került.

Az idézet mondat folytatódik, ez teszi teljessé Pál aeropágoszi kijelentését: "mert Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk." Ennél szakszerűbb, szabatosabb, pontosabb teológiai definíciót már nem is mondhatna... Bizonyára van pontosabb "meghatározása" is az Istennek, de az már nem emberek, hanem angyalok nyelvén szól.

2007. július 13. péntek


Amiért ma imádkozunk:
Hitvalló életért...


A mai nap imádsága:
Uram! Erőtlenségemben segíts meg, hogy tudjam megvallani szeretetedet! Ámen

 

 

 

 

 

 

 

 


"Uram, kész vagyok veled menni akár a börtönbe, vagy a halálba is!" Jézus azonban ezt felelte: "Mondom neked Péter: Nem szólal meg a kakas ma, amíg háromszor le nem tagadod, hogy ismersz engem."
Lk 22,33-34

"Más az elmélet, s más a gyakorlat" - mondta Kisutzky bácsi... S amit ő mondott, azt megjegyeztem. Kisutzky bácsinak ugyanis minden foga fémből volt, ami egy gyerek számára igencsak érdekes látvány volt. (Kisutzky bácsinak ugyanis 56-ban a kommunisták kiverték minden fogát, mert "nagy volt szája" - mondta Kisutzky néni, akiktől gyerkkoromban a tejet hordtuk. Kisutzky néni egyébként 84 éves koráig magázta a férjét - az utolsó három évben már nem...)

MIt és ér a szó, ha nem hiteles? Péter háromszor tagadja meg mesterét. Nem véletlenül csúszott ki száján a "Nem!", hanem háromszor egymás után tudatosan tagadott. Nem a körülmények szerencsétlen együttállása mondatta ki vele a "csúsztatást", a bölcs kompromisszumkötés jegyében, s nem is csak életének három legcsodálatosabb évét tagadta meg három pillanatban, hanem letagadott mindent, ami jelezte volna, hogy ő Jézushoz tartozik... Belépni valamilyen pártba sokkal könnyebb, mint Jézus-pártinak lenni. (Míg az előbbi előnyt jelenthet a belépőnek, az utóbbí előnyt ad a felebarátnak, akit szolgálnak.) Ha életünkben nem is volt ilyen látványos a Krisztus-tagadásunk, mint Péternek, a tökéletes tagadást mi is kimerítettük azt a "hármasságban": szóval, cselekedettel, mulasztással... Kimondtuk, hogy ez a Krisztus-ügy nekünk terhes, megtettük a magunkét, hogy kinyilvánuljon nem a krisztusi szeretet emberei vagyunk, s elfelejtettünk bólintani életünk nagy lehetőségeiben, amikor Isten elkészített mindent, hogy bizonyságot tehessünk Róla... Nem igeneltünk, mert volt valami, ami sokkal fontosabbnak tűnt: "Ökröt vettem, földet vettem, házasodtam... most nem... Kérlek ments ki engem!" Okot, magyarázatot mindig találunk az elutasításra, pedig a színvallásra nem az Istennek van szüksége - Ő már megtette: teremtette, s megtartja ezt a világot, miközben folyamatosan hív minket -, hanem csakis egyedül nekünk.

A nehézségeket kerülni, a gondokat a "szőnyeg alá söpörni" lehet, de nem érdemes... a világ most azért nyög, mert az elkövetett bűnöknek következménye van... Nem kell a végítélethez lángpallosos angyal, sokkal "igazságosabb", s Istenhez méltóbb, ha bűneink következményével szembesít minket az Isten: Klíma-változás... Még néhány év, s eltűnnek a hegyekből a gleccserek, s a hó, ami azt jelenti, hogy mintegy 2,5 milliárd embernek nem lesz ivóvize... A jelek - istentelenségünk jelei itt vannak, körülvesznek minket -, s a megtérést pedig csak "fontolgatjuk"... elmélkedünk róla... De mit ér az elmélet, ha sosem válik gyakorlattá?

2007. július 12. csütörtök


Amiért ma imádkozunk:
Életünkért, szeretteink életéért...


A mai nap imádsága:
Uram, Termető Istenem! Hálát adok Neked a mai napon is életem számtalan csodájáért, a mindennapokért. Add, h ogy ma is észrevegyem kegyelmedet, s dönteni tudjak a fontos mellett, s mindaz, ami természetellenes, s elvisz Tőled, tudjak rá határozott nemet mondani! Ámen

 

 


Nincs-e hatalma a fazekasnak az agyagon, hogy ugyanabból az agyagból az egyik edényt díszessé, a másikat pedig közönségessé formálja?
Róma 9,21

Egyik legszebb bibliai hasonlat Isten teremtő-alkotó munkájának illusztrálására a fazekas képe. A fazekaskorong forgása - mint az élet napjainak szédületes egymásutánjai - körbe-körbe, ugyannak a "felkelek-lefekszem"-ritmusnak megfelelően, mégsem rutinszerűen, lehetőséget ad cserépedény-életünk folyamatos alakulására.

Isten keze mindannyiunkat formál, nincs kivétel. Az agyag, vagyis az anyag ugyanaz, csak a méretek különböznek. Kicsi vagy nagy, széles vagy mély, "Van-e füle vagy sem?" - nekünk embereknek nagyon fontos fogalmak, de Isten felől - így emberi módon gondolva - más tulajdonságok a lényegesek. A legfontasabb: Befogadja-e az Élet Vizét, mem ereszti-e át cseppenként a bűn repedésén azt, amit Isten díszéül adott minden edényének, hogy ti. formájával a tartalmat hordozhatja, hogy funkciójában az életet szolgálhatja?

Az agyag, mint az élet anyaga, igen törékeny. Nem arra való, hogy dobálják, s ha kő találja el, menthetetlenül darabokra törik. Egyetemes igazság ez, alóla nincs kivétel, mindannyiunk életének korsója egyszercsak megreped, s eltörik... Miért törékeny, s miért ennyire? Kérdések, melyekre egy életen át kereshetjük a választ, de végérvényeset csak a Mester ad majd ott, s akkor. Amíg itt vagyunk e földi világban, abban kell gyönyörködnünk, annak kell örülnünk, hogy Isten szeretetének fénye milyen színeket hív elő a formán, milyen árnyékot vet a többi cserépedényre. Ki mennyit hordoz az Istenből, Isten kegyelmének titka ez; ami lényeges, hogy emberlétünk végességében hordozhatjuk a Végtelen Istent. A Teremtő Isten igazsága, hogy minden edényt színültig tölt, sőt... Túlcsordulóan teszi ezt, hiszen az élet titkának vize nemcsak belülről jár át minket, de életünk formáján cseppekben egymásba-kapaszkodva, ide-oda szaladva, alágördülve megszépíti a lét különleges formáit...

S vannak, akik mégis perlekednek: Minek vagyok ezen a világon, s miért így? Azért, hogy hálát adjak a Neki, mert létrehívott, mert megajándékozott az élettel... A világ nagy csörömpölésében gyakran elfeletjük, mivégre is formált minket az Mindenható... Nem azért, hogy örökké éljünk, hanem azért, hogy az Örökkévaló tanúi legyünk az agyag-világban...

2007. július 11. szerda


Amiért ma imádkozunk:
Előrelátásért...


A mai nap imádsága:
Gondviselő Uram, Istenem! Te mindent jól előre látsz, én még a horizontig sem... Kérlek segítsd meg szívem gyönge akarását igazságod megismerésében, hogy életem részesüljön megelégítésed csodájából! Ámen

 

 


Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek.
Mt 5,6

A görög nyelv két szót használ az igazságra, az egyik a "dikajosszűné", a másik pedig az "alétéja". Az előző emberi igazságot, az utóbbi emberi+isteni igazságot együtt jelenti... Már előre örültem: Lám, milyen jól magyarázza magát az Ige! - sőt, ha egy kis görög-tudás is párosul hozzá, mindjárt nyilvánvalóvá válik minden - gondoltam. Sajnos sem Máté, sem Lukács nem az alétheiá-t, hanem a "dikaiosszünét" használja! Elég szomjazni az emberi igazságot?

Némi hajnali dillemma (3:58!) után rádöbbentem áldott emlékezetű teológiai professzorom, Prőhle Károly egyik előadásmondatának igazságára: "Aki alaposan foglalkozik az Isten-kérdéssel, az nem kerülheti meg az ember-kérdést", s aki behatóan foglalkozik az ember-kérdésssel, az nem tudja kikerülni az Isten-kérdést." Ez pedig azt jelenti, hogy alapvető ösztöneink vezérelnek minket, amikor éhesek, s szomjasak vagyunk, s amennyire nyilvánvalóak a test igényei, olyannyira nyilvánvaló, hogy nincs kétféle igazság, csakis egy, s aki azt keresi, az eljuthat az Istenhez.

"Szomjas ember!" - mondogatjuk fejcsóválva, ha valaki a pohár fenekén keresi az igazságot, de tényleg "In vino veritas", borban az igazság? Sokak számára igen, mert a tényleges igazsággal nem akarnak szembenézni. Ez ugyanis soha nem kellemes, lelkünk legbensőbb énjét állítja dobogóra, azzal szembesít, amik ténylegesen vagyunk. Kiderül, hogy nem vagyunk szuperhősök, de még erősek sem. Kiderül, hogy nemhogy bátorságnak álcázott vakmerőségünknek semmi köze a valódi bátorsághoz, de bizony telve vagyunk félelmekkel. Félünk a jövőtől, a betegségtől, a haláltól. Hangosan kiáltanak a "hősök", hogy ők bizony nem ebbe a táborba tartoznak... de ha süllyed a hajó, ha zuhan a repülőgép (az élet szimbólumai!), s a körülmények szorításában nyilvánvaló, hogy most rólam van szó, akkor hamar átértékelődik a harcos ateista világlátása is, s oda az addigi istenellenes "büszkesége". (Csak így zárójelben: Büszkék arra lehetünk, amit fölülről kaptunk talentumként, s azt gyarapítjuk! A bűnre (szó, cselekedet, mulasztás) büszkének lenni... Hm...)

Megelégítés. Szó, amely a legnagyobb csodát jelzi földi életünkben. Nem azonos a kielégítéssel. Az előző teljességet, az utóbbi részlegességet jelent. Aki kielégülést keres, az sosem találja azt meg. Pöröghet jobban életének fogaskereke, előbbre mégsem jut, nyúlhat többször pohara után, emelheti drogjának napi adagját - boldogabb nem lesz, csak boldogtalanabb. Meglégíttetést az istenes gondolatok sem, csakis az Isten adhat. "Ha kimegyek a temetőbe, ott mindig megnyugszom!" - mondja nekem a napokban a fiatal özvegy, aki tragikus hirtelenséggel veszítette el élete párját. Talán azért - gondoltam -, mert a temetőben nincs értelme az emberi okoskodásnak, ott már csak az Isten igazságának van érvényessége...

2007. július 10. kedd


Amiért ma imádkozunk:
Őszinte lélekért, nemes szívért...


A mai nap imádsága:
Uram! Kegyelmeddel vezess, hogy ma is dícsérhesselek, s szerethessem teremtett világodat! Ámen

 

 

 

 

 


Hallgassatok rám, konok szívűek, akik messze vagytok az igazságtól! Közel van igazságom, nincs már messze.
Ézsaiás 46,12-13a

Mi az igazság?

Lev Tolsztoj mesélt egy történetet három remetéről, akik egy szigeten éltek. Bensőséges imádságaik ugyanolyan egyszerűek voltak, mint amilyen egyszerűek ők maguk voltak: "Mi hárman vagyunk, te is hárman vagy, könyörülj rajtunk. Ámen." Megesett, hogy csodák történtek, mikor így imádkoztak.

A püspök, mikor hallott a remetékről, úgy döntött, hogy szükségük van további instrukciókra az imádságról, ezért elment hozzájuk kis szigetükre. Miután imádságra tanította őket, hajóra szállt, hogy visszavitorlázzon a szárazföldre. Elégedett volt, hogy megvilágosíthatta ezeknek az egyszerű embereknek a lelkét.

A hajó tatjáról hirtelen egy nagy fénysugarat látott, amint az óceán vizét szelte. Egyre közelebb jött, míg végül meglátta, hogy a három remete futott a víz tetején. Mikor a hajóba szálltak, azt mondták a püspöknek: "Annyira sajnáljuk, de elfelejtettük egyik-másik tanításodat. Tanítanál bennünket újra?" A püspök a fejét rázta, és szelíden így válaszolt: "Felejtsetek el mindent, amit tanítottam nektek, és imádkozzatok úgy, ahogy régen."

(Részlet Richard Foster Prayer c. könyvébol.)

Mi az igazság?...

"Isten a róla való beszédben válik hiábavalóvá. Amiből az következik, hogy Istent mindenek előtt népe teszi hiábavalóvá A hiábavaló Isten - a dialógusból kiszorult Atya. Isten nevét hiába fel ne vedd - ez azt jelenti, ne ejts ki egyetlen mondatot sem felőle, amit ne Neki mondanál, amit nem Vele együtt mondasz, amibe ne lenne benne Ő."

(Visky András)

Mi az igazság?... "Az igazi hitvallás a varrógép mellett szorgalmas, a kemencezúgban barátságos, és az asztalnál szívélyes."

(C.H. Spurgeon)

Mi az igazság? - Az, hogy Isten velünk van, szeret, s megment...

2007. július 9. hétfő


Amiért ma imádkozunk:
Az Isten hívásának meghallásáért...


A mai nap imádsága:
Uram! Látod életemet, melynek mai napján is keresem a válaszokat, e heti feladataim özönében is kutatom a világot, s önmagamat. Add, hogy Téged keresselek, add hogy Rád találjak, add hogy Benned élhessek teljes életet, ígéreteid szerint! Ámen

 

 



"Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket." Ők pedig otthagyták hálóikat, és követték őt.
Mt 4,19-20

Elgondolkodtató a keresztény (krisztianoj=krisztuskövetők) egyház létrejötte. Semmi "professzinalizmus" nincs benne. Egyszerű halászemberek, akik sem iskolai, sem egyéb bölcseleti képzettséggel nem bírtak, követni kezdik Jézust... "Csak úgy", első szóra, meg sem kérdézve ezt a galileai Jézust, pedig ez az átlag-ember első reakciója: "És nekem mi ebből a hasznom?" Tudjuk, hogy az emberek manipulálhatóak. A császárok pénzt szórtak a nép közé, Periklész választások előtt három nappal megnyittatta gyümölcsöskertjeit (tizenhatszor választották újra!), a politusok gátlástalanul ígérgettek, ígérnek és ígérni is fognak... s a nép, "az istenadta nép" választ, s voksol oda, ahová nem kellene... Jézusnak nem voltak kézzelfogható ígéretei (magasabb nyugdíj, nagyobb szociális biztonság), s ezek az egyszerű halászemberek mégis követik a Mestert... ez több mint elgondolkodtató.

Emberhalász. Miféle foglalkozás ez? Egy biztos, nem "karrierszakma", kiszámítható állomásokkal, egyéni megelégedettséggel, társdalmi elismertséggel... Vagy ekkora vonzása lenne a mártíromságnak? Nem! Az ember alapjában véve nem egy "mártír-típus", inkább az ellenkezőjéről van szó, nagyon is kerüli az áldozatot. Mindent otthagyni a semmiért? Unatkozó, munkára nem nevelt, a mindennapi élet küzdelmeitől mentes, elkényeztetett ifjúságot könnyen "beszippanthatja" egy-egy szekta vagy furcsa "szubkultúrát" hordozó közösség, de felnőtt, családos emberek csak nem hagyják ott egyik pillanatról a másikra hálóikat? A hálókat, melyek gyermekeik, feleségük, családjuk megélhetésének biztosítékai?

És mégis. Mert ennek a galileainak olyan a tekintete, aminek nem lehet ellenállni... Benne van a Mindenség Ígérete. Az, amiért lejöttünk ide a Földre, amiért megszülettünk, amit naponta keresünk, munkában és szerelemben, hitben és emberi kapcsolatokban, Az most itt van közöttünk, s hív: "Emberhalászokká teszlek titeket!" Olyan életpálya, ami nem csak a szociológiailag aktív életszakaszra koncentrál, hanem a születéstől az utolsó lehelletig... Aki egy pillanatra a teljességet ízleli meg az dönt, ahogyan egyetlen szerelmes pillantás is megváltoztathatja a másik ember életét. Követni a Mestert tehát nem rutin-munka, hanem a nemlátható világért felvállalt tudatos küzdelem, telve kiváltságokkal, melyek után minden emberlélek vágyakozik.

2007. július 7. szombat
Amiért ma imádkozunk:
Mindennapi örömeinkért...
A mai nap imádsága:
Uram! Sok dolgom van ebben a világban, s olykor elfelejtem melyik a legfontosabb. Kérlek emlékeztess parancsolataidra, hogy meg-megláthassam mindazt, amit Te mindig látsz! Ámen

Az ÚR látja az ember útjait, s figyeli minden lépését.
Példabeszédek 5,21

"Isten szeme mindent lát." - olyan bölcsesség ez, amely manapság hiányzik a gyermeknevelés eszköztárából. Nem "modern", különben is "Mit ijesztgessük gyermekeinket ilyesmivel? - gondolják sokan. A szülő, ha nem tanítja meg gyermekét indirekt módon sem az Isten komolyan vételére, akkor nemcsak meglopja saját gyermekét, de az élet egyik legfontosabbját, a nemlátható dolgok iránti érzékenységet sorvasztja el emberpalántájának lelkében. Amikor felnő az a "mindenki-szemefénye-aranyos" gyermek, akkor kiderül, hogy mivé lett: emberré vagy (gaz)emberré... Ha nem kapálták(nevelték), akkor személyiségének ez utóbbi öntörvényű része veszi át az uralmat élete felett.

Ha Isten minden lépésünket figyeli - és erről beszél a Mester is, amikor azt mondja, Isten még a "verebekről is gondoskodik" ...hát akkor mennyivel inkább az emberről! -, akkor ennek következményei vannak. Először is, nem "csak úgy" lógunk bele a világmindenségbe biokémiai véletlenszerűségek folyományaként, hanem Isten akaratából élünk, mozgunk és vagyunk. Másodszor a Teremtőnknek célja van velünk... ha ezt nem látjuk be, akkor céltalanná válik az életünk. Harmadszor - s talán ez a leghangsúlyosabb - személyes, jelentéktelennek tűnő történéseink, a Nagy Egész részei, mely nem csak szavaink és cselekedeteink átgondolására (bűn és bűnhődés törvényszerűsége!) kell hogy késztessen minket, hanem annak belátására, hogy az áldozathozatalunknak, a jóért és szépért felvállalt küzdelmeinknek értelme van, mert átnyúlik egyik generációból a másikba: "De kegyelmet gyakorlok ezer ízig azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják az én parancsolataimat."

Minden lépésünket figyeli az Isten... az ember bármennyire is figyeli a másikat (térfigyelő kamerarendszerek gombamód szaporodása!), azért nem válik istenné, legfeljebb a hatalom mámorában azt hiszi magáról, hogy azzá vált. Az emberek a történelem folyamán nem egyszer szenvedték el a legkülönfélébb totalitárius rendszereket, de Isten nagyítója alatt élni nem azt jelenti, hogy "megfigyeltek" vagyunk, hanem azt, hogy Isten figyel ránk, nehogy olyat tegyünk, amit később nagyon megbánnánk...

2007. július 6. péntek

 

 


Amiért ma imádkozunk:
Felülről jövő erőért...

A mai nap imádsága:
Uram! Köszönöm Neked a mai napot, mindazokat, akikkel ma megajándékozol engem. Add, hogy a találkozásaimban felfedezhessem gondviseló jóságodat, s abból erőt meríthessek feladataim teljesítéséhez! Ámen

 


Pál apostol írja: A Krisztusért örömöm telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban; mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.
2 Kor 12,10

Senki sem kedveli a szenvedést, ha mégis, akkor nyilvánvalóan lelki deformációja vagy hatalmas bűntudata van. Pál apostol nem mazohista, nem feltűnni akaró mártír-jelölt. Amit itt leír a korinthusikanak az nem hamis büszkeségből fakadó dicsekvés - hanem hitvallás, célirányos felsorlása élete miértjeinek. Nem az erőtlenségben és nyomorúságokban telik kedve, hanem abban a Krisztusban, aki a damaszkuszi úton megváltoztatta életét. Az egykori üldöző, saját igazságát hajszoló Saulból a Krisztus igazságát kereső Pál lett, küldötte (apostol, aposztello=küldött) az Isten szeretetének.

Minél idősebbek vagyunk, s minél inkább megtapasztaltuk, hogy mi a kegyelem, annál inkább látjuk, hogy az élet, benne a mienk is, nem úgy alakul, ahogyan azt "megérdemeltük"... Ha az élet pofonait megkapjuk, akkor az esetek többségében azért kapjuk, mert rászolgáltunk: Szeretetlenkedésünkkel, türelmetlenségünkkel, Isten törvényétől való elhajlásunkkal... és persze van olyan is, amikor vétlenek vagyunk, "csak úgy" hosszabb-rövidebb időre, mint szél a falavelet sodornak az események. Más is lemond sok mindenről, más is keményen dolgozik, más is "befektet", s a várt siker mégis elmarad. A krisztuskövető ember tudja, nem az eredményekért hozunk naponta áldozatot, hanem azért, mert az áldást kívánjuk. (Az áldásnak része az eredmény, a siker nem mindig.)

Különös állapot az áldásos... Ez azt jelenti, hogy körülményeinkben ott látjuk az Istent. A gyermekét váró édesanya "áldott állapotban" van. A kilúgozott értelem, amelyik nem akarja a "kötöttséget" Istennel, ezt a csodát a fizika racionalitásának törvényei közé szorítja, s azt mondja: "Ez a nő terhes." Az ilyen megállapításoknak ugyan minden szava korrekt, de végül is: Mire megyünk az ilyen "igazságokkal"? Aki átélte már az erőtlenséget - súlyos betegség, gyász, veszteség okán -, az nagyon jól tudja mit jelent erőtlennek lenni. Az erőtlenség nem más, mint a "minden és a semmi" közötti különös szférában való lebegés. Itt, s ilyenkor nem a személyes kvalifikáció számít, hanem csakis az Isten... ezért lehet belőle gyógyulás, azaz megerősödés vagy éppen újabb veszteség.

Pál akkor érzi magát erősnek, ha vele van az Isten, s nem akkor, amikor sikerei csúcsán van... Ezzel ellentétben sokan életük csúcspontján kijelentik: "Lám, engem még az Isten is ennyire szeret!" Isten tényleg szeret, ezért engedi meg a szorongattatásokat, a bántalmazásokat, s a szidalmakat akkor is, ha nem szolgáltunk rá, de mindenekelőtt azért szeret, hogy azt továbbadjuk. Elsősorban szeretteinknek, akiket Isten azért rendelt mellénk hogy gondoskodjunk róluk, s természetesen szűkebb környezetünknek, azoknak akiket Isten elénk hoz mindennapjainkban, talán a mai napon is...

2007. július 5. csütörtök

 

 


Amiért ma imádkozunk:
Nekünk rendelt időért...

A mai nap imádsága:
Uram! Ha Te nem építed a várost, hiába fáradnak az építők... kérlek Téged, szánj meg minket, az idő hálójában vergődő kétségeesett madárkáid, hogy Benned megnyugodjunk! Ámen

 


Hatalma az örök hatalom, amely nem múlik el.
Dániel 7,14b

Sok dolog kétéségbeejti az embert, de a legnagyobb az összes közül a tehetetlenség. Ennek egyik megnyilvánulási formája az ún. "pánik-szindróma". De mi állhat e viharos vegetatív diszfunkciók mögött? Elsősorban az élet megbomlott egyensúlya. Nyilvánvaló, hogy egy olyan hatalmas úr előtt, mint az idő, mindenki meghajol... Nem csoda, a múlása ellen semmit nem tudunk tenni. Az idő, akár számlapokon láttatjuk vagy csak ráncaink hosszán vesszük észre, bizony feltartóztathatatlanul telik...

Luther Márton, ez a zseniális gondolkodó és reformátor azt mondja, hogy "Kinek mi a legfontosabb, az az istene." Azaz, az veszi át az uralmat az élete felett. Van akinek életében a pohár az isten, a másiknak a játék, a harmadiknak a szex, a negyediknek az evés, s van akinek pénz vagy annak inverze: az idő.
Terminus-istenségnek sok-sok híve van. Számtalan mikroelektronikai varázslat emlékeztet minket minden nap: az idő foglyai vagyunk. Hiába kelünk korábban, s fekszünk késő este, legyőzni az időt - amiről tudományos időkutatás ide vagy oda, de gyakorlatilag semmit sem tudunk - nem vagyunk képesek. Hogyan is lenne képes a véges a végtelennel felvenni a harcot? Milyen esztelenség ez?

Sokan mégis ezt teszik. Ebben a csatában elvérezni azonban nem bátorság, hanem butaság. Nem arra hivattunk el, hogy látványosan, két végén égessük életünk gyertyáját, hanem arra, hogy a ránk bízottaknak, szeretteinknek utat mutassunk a nekünk adott kevéske fénnyel... A gyertyaláng ereje nagyon elhanyagolható, de a legnagyobb sötétség is beleremeg. Ez egy olyan jel, ami azért adatott, hogy higgyünk az Istennek, fogadjuk el hatalmát életünkben. Egyébként sincs más alternatívánk, illetve ami van az nem alternatíva... a pusztulás ugyanis nem lehet se cél, se eszköz.
Dániel látomásaiban elemi erővel tud szólni az Istenről, s az Ő el nem múló hatalmáról. Mi gyakran elfeletjük, hogy a mi feladatunk ha nem is prófétai, de saját és közvetlen környezetünkben hasonlóan élet-fontosságú, hogy megvalljuk reménységünket az Idő Urában.

2007. július 4. szerda

 


Amiért ma imádkozunk:
Töredelmes szívért...

A mai nap imádsága:
Uram! Istenem! Szívemből söpörj ki minden kacatot, önző gondolatot, s bűneim fájdalmát, hogy otthonra lelhess benne, s nekem pedig békességem legyen! Ámen


Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.
Mt 5,4

Vannak élethelyzetek, amikor segítene a sírás - mégsem tudunk sírni... Torkunkban láthatatlan gombóccal küszködünk, de lelkünk szenvedése testünket is átjárja, nyilvánvaló mindenki számára a boldogtalanságunk. Ilyen helyzeteinkben semmi se segít, mert szomorúságunk oka általában az, hogy nem tudunk változtatni mindazon, ami megtörtént... A bűn perfekciójának lényege, hogy nem látszik bűnnek (vagy nem akkorának), s az, hogy abban a pillanatban ahogyan elkövettük, múlttá válik, megváltoztathatatlanná. Vannak élethelyzetek, amikor a jóvátétel vagy annak szándéka nem sokat segít, a legjobb az lenne, ha visszagombolyítanánk az idő fonalát, de a múltban soha nincs "ha..."

Akár örömtől, akár bánattól, a sírás életünk legőszintébb cselekedete. A sírást lehet megjátszani, lehet "hisztizni" is, de akkor sírni, amikor senki nem látja nem sok értelme van, s lám ezek legkeserűbb pillanataink. Akár azért, mert nincs aki megvigasztaljon, akár azért, mert nincs, akivel megoszthatnánk örömünket, a legőszintébb cselekedetünkben társra van szükségünk. Ha nincs simogató kéz, akkor nincs vigasztalás, ha nincs ránkfigyelő, hallgató fül, akkor magányosak vagyunk, s a magány nagyon fájdalmas... Ilyenek vagyunk, ilyennek teremtett minket az Isten, kell a másik, aki részesedik az életünkből, aki velünk van. Nem baj, ha nincs megoldás, csak válasz legyen, de azt mondja ki velem együtt a társ, a mellém rendelt másik ember.

Akik Istent keresik, s Benne hiszik/tudják létezésük minden percét, azok az élet legnagyobb lehetőségével élnek. Abból részesednek, ami mindannyiunknak kell, a közösség. Legyen gyermek, aki csak játszani akar, közösségben tud igazán elfelejtkezni valóságról, s részese lenni a játék világának; legyen az fiatal, aki meg akarja osztani őszinte gondolatait világról, önmagáról, a közösséget keresi, mégha nem is "neki való társaság" az; legyen az felnőtt, aki küzdelmeit és örömömeit kívánja megosztani, közösség kell hozzá...

Boldog az, akinek van hol "kisírnia" bánatát vagy örömét. Vannak/lesznek életszakaszaink, amikor már nincs, nem lehet senki, aki részesedne életünkből, mert vannak nagyon fontos dolgok, amiket mindenkinek egyedül kell megélni, akár tetszik, akár nem, ez életünk törvénye... Boldogok azok, akik őszintén sírnak, mert ők Istenre hagyatkoznak, Akiben nemcsak a megoldást találják meg, de rácsodálkozhatnak a végsőt, az egész lét legnagyobb titkárat: az Örrökkévaló, Mindenható Egy Istenre...

2007. július 3. kedd


Amiért ma imádkozunk:
Szolgáló életért...

A mai nap imádsága:
Uram! Számtalan lehetőséget adtál nekem életemben, s én nem úgy forgattam ezeket a tálentumokat, ahogyan azt Te gondoltad. Kérlek segíts nekem felismerni önmagam helyét teremtett világodban, hogy a életem tüze másokat is melegíthessen, s így távlatot, s megelégítő célt nyerjenek múlandó napjaim! Ámen

 


"Én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké."
Jn 14,16

"Magamra maradtam!" - Talán nincs is ennél keserűbb mondat... Egyedül maradni, amikor az elvégzendő feladatok hullámai összecsapnak a fejünk fölött, egyedül maradni, amikor nagyon kellene a segítő kéz, mert a sajátom már bizonytalan és remeg, egyedül maradni, amikor nagyon kellene a másik biztatása, mert lendületet veszített minden az életemben. Egyedül maradni nemcsak szenvedést jelent, ami idővel csillapodik, hanem fájdalmat, ami nem szűnik. Amióta az ember előtérbe helyezte önmagát - individuális társadalmunk; és persze Istennel szembe is helyezkedett -, azóta iszonyatosan megnövekedett a magányos emberek száma. Programok végeláthatatlan sora hívogatja az embereket világi és egyházi közösségekbe, s az emberek nem vagy alig mozdulnak... ez is jelzi az állapot drámaiságát! Az egyedüllét nem áldásos, mondjuk ki nyugodtan: a magány az büntetés. Nem arról van szó, hogy velünk nem törődnek, hanem arról, hogy én nem törődhetek másokkal. Ennél emésztőbb, értelmetlenebb dolog talán nincs is. Olyan ez, mint a tűz, amely nagy lánggal ég, csodálatosak a lángjai, de senki nem gyönyörködik bennük, s senki nem melegszik mellette...

Isten az életet (a tüzet) azért adta, hogy melegítsünk vele. Ha nem ezt tesszük, akkor minket emészt meg a tűz. Ahhoz, hogy hamuvá porladt életeket lássunk, nem kell világgá mennünk, közvetlen közelünkben is akad jónéhány embertársunk, akik önmagukat helyezték mindenek elé, hajszoltak sikert, álmodtak karriert, de nem számoltak azzal, hogy a tűz nem tart örökké... s amikor a parázs elveszíti utolsó melegét is, kiderül, hogy a szürke hamunak már csak egy stációja marad, hogy magával ragadja, s szétfújja a szél.

Kaptam, s nem adtam... Adhattam volna, de magamnak tartottam meg... Áldozatot hozhattam volna, de önző módon csak magammal voltam elfoglalva... Isten a mindent magával ragadó szerelmét ajánlotta fel nekem, s én élvezeteket hajszoltam... Tavaszt és nyarat ajándékozott nekem a Teremtőm, s nem hozott életem ősze gyümölcsöt sem, s az elmúlás téli fagyos szelei az utolsó parázs-szikrákat is elfojtja... Mit tettem?!? Eltékozoltam az egész életemet, s most egyedül maradtam, s a magány keresztjét hordozom, de ez már nem kiváltság, melynek súlya alatt formálódhatom, hanem a "jutalmam", amit megérdemlek...

...Talán itt véget ér az álom, s felébredve nem felejtem el, hogy még nem késő. Még nem késő szolgálni, még nem késő szeretni, még nem késő áldozatot hozni, még vethetek, hogy gyönyörködhessem egy kicsit az arany búzatáblákban, amikor simogatja az Isten Lelkének Szele...

2007. július 2. hétfő


Amiért ma imádkozunk:
Hitért, reménységért...

A mai nap imádsága:
Uram! Add nekem szereteted erejét szívembe, hogy megújuljon életem! Ámen


Törődik a gyámoltalanok imádságával, nem veti meg imádságukat.
Zsolt 102,18

"Segíts magadon, s az Isten is megsegít!". Régi bölcsesség, amivel azok, akik az élet perifériájára csúsztak - önhibájukból vagy anélkül - nem sok mindent tudnak kezdeni. Változtatni azokon a dolgokon, körülményeken, melyek maguk alá gyűrik az emberek millióit naponta - szinte lehetetlennelk tűnő vállalkozás. "Hogyan sikerülhetne nekem , amikor a többi tízmilliónak sem sikerült?"

Gyámoltalan az, aki támasztalan. Akit senki és semmi nem tart, akit már az álmai is elhagyták. Nincsen ereje, s a tragédiáját súlyosbítja, hogy reménysége sincs... Régi uralkodói alapelv: Ha az emberektől sikerül elvenni a holnap reménységét, akkor engedelmesé válnak, azt teszik, amit mondanak nekik. A zsoltáríró mégis azt mondja, van Valaki, aki törődik a gyámoltalanok imádságával. De hogyan törődhet valaki az én sóhajaimmal, aki nincs is?

A hit nagy kérdésére a választ mindenkinek magának kell megadnia. Van Bibliánk, de nincsenek patent-válaszok, mégha egyesek ezt úgy is prezentálják. Van egyháztörténetünk, mely eleink mártír-tanúságairól tudósít, de a saját egyedi, egyszeri, megismételhetetlen életem "igenjét az Istenre" nekem kell kimondani, más nem teheti meg helyettem azt, amit nekem kell megtennem. A pusztai vándorlás szép története, hogy a zúgolódó népről Isten levette óvó kezét, s a pusztai mérgeskígyók kivétel nélkül mindenkit megmartak, jól példázza, hogy a "rézkígyóra" feltekinteni mindenkinek magának kell. Nincs "kollektív megváltás", nem létezik tömeg-megoldás az Isten-problémára, hiszen ez azt jelenteni, hogy sablonosan egyformák lennénk. (Sablonossá csak a bűn tesz minket!)

A zsoltáríró szavain keresztül átsugárzik az a meggyőződés is, hogy Isten nemcsak meghallgatja a határesetiek imádságait, de azokkal törődik, azaz azokat meg is válaszolja. Nem rögtön, nem úgy, ahogyan azt sokszor mi gondoljuk, de Ő nem hagy minket magunkra kérdéseinkkel, azokra mindig ad nemcsak válaszokat, de megoldásokat is. Mindaddig, amíg perlekedünk Vele, addig csak lefelé, a körülményeinkre nézünk... ha feltekintünk rá, akkor szeretetének fénye nemcsak megcsillan a "rézkígyón", de legyőzi azt, s meggyógyul először a lélek, s utána a test is.