2007. március 30. szombat

Amiért ma imádkozunk:
Hitért...
A mai nap imádsága:
Uram
! Életünk kuszaságait jól látod, s azt is, hogy a megoldásokat nagyon sokszor nem Nálad keressük. Tégy minket szabaddá önmagunktól, hogy a válaszokat ne rövidtávon keressük, hanem a Tőled kapott távlatba helyezzük és igazi békességet nyerjünk ezáltal! Ámen


Jaj azoknak, akik a lovakban reménykednek, a harci kocsik tömegében bíznak, de nem folyamodnak az ÚRhoz.
Ézsaiás 31,1

A ló a régi korokban a gazdagság, a hatalom szimbóluma volt... a világ nem sokat változott, manapság is a "lóerők" határozzák meg sokak társadalmi státuszát. A motorház alatti teljesítmény dübörgése, a garázsban álló kocsik száma bizony sokakat elbűvöl, de ezekbe vetni a reményt csak egy darabig lehet, amíg nem érinti meg az embert az Isten-adta perspektíva, vagyis az Élet maga. Fiatalon, egészségesen és sikeresen jól elboldogulunk magunk is az élet bonyolult úthálózatában, csak amikor rugalmasságunkat, erőnket és éleslátásunkat kezdjük elveszíteni, akkor esünk hirtelen kétségbe: Hogyan is terelt minket a Sors szeszélye ebbe a sötét mellékutcába? Ilyenkor kezd nyilvánvalóvá válni: miben is reménykedünk!?

Sokan vannak, akik rendes, jó emberek, de nem tanultak meg imádkozni. Senki nem tanította. Ők nagyon hálásak, ha valaki melléjük ül, s összekulcsolt kézzel megfogalmazza szívből jövő gondolataikat, mely fohászra nekik csak az áment kell rábólintani. Tény, hogy az Istennel való kommunikációt is gyakorolni kell! Az édesanya sokat megért a baba gügyögéséből, de milyen nagy az öröme, ha értelmesen kezd el beszélni. A lelki újjászületés is hasonló ehhez. A megtérés első felsírásakor "nagy öröm van a mennyben", de az "evangélium teje után a keményebb eledelre is szükség van" - ahogyan tanít minket Pál apostol. Aki életének túlnyomó részében "lovakban és harci kocsik tömegében" bizakodott, azaz a megoldást mindig "anyagias" szempontok alapján kereste, az nem lesz képes egyik pillanatról a másikra "váltani", amikor az anyagtalan, de nagyon fontos problémákkal szembesül. Sokan biztatják magukat azzal: "Majd ha megöregszem, templomba járok, foglalkozom »ilyen« dolgokkal!" Ha!... Ha egyáltalán megéri valaki, ha el tud menni, ha el tudják vinni, ha lesz egyáltalán még kedve... Túl sok a "ha", az emberi bizonytalansági tényező...

Mit jelent az ÚRhoz folyamodni? Ahogyan a folyó a tengerbe ömlik, úgy kell az embernek is a nagyobb felé, Teremtője irányába állítani életének folyását. Érezni Isten szeretet-gravitációját, mely életünk minden apró cseppjét maga felé vonzza, hogy végül egyesülhessünk Vele, s minden kérdésünk feszültsége feloldódjék Őbenne, akkor és ott, a Nagy Találkozásban. Jaj azoknak, akik lovakban (lóerőkben) reménykednek!

Köszönöm reggeli áhitataim Olvasóínak, hogy érdeklődésükkel, együttgondolkodásukkal, visszajelzéseikkel és imádságaikkal támogatnak!
Jó így kezdeni a napot, egymásra gondolva és egymásért imádkozva....
Mindenkire Isten gazdag áldását kívánom és kérem!
Szép nagyheti várokozást!

a tatai lutheránus pap

 

2007. március 29. péntek

Amiért ma imádkozunk:
Szeretteinkért...
A mai nap imádsága:
Uram
! Közösségbe teremtettél. Erőt, s lehetőségeket is adtál, hogy küzdjek mindazokért, akik körülvesznek engem. Gyakran erőmön felülinek érzem a gondjaimat... Ezért kérlek, kegyelmesen segíts meg mindennap, hogy a bűn ereje erőt ne vehessen rajtam! Ámen

Vajon lakhat-e Isten a földön? Hiszen az ég, sőt az egeknek egei sem fogadhatnak magukba téged, hát még ez a ház, amelyet én építettem!
1 Kir 8,27a

Salamon király templomszentelő imádságának felvezető gondolatai között olvasható ez a kérdés, mely egyáltalán nem teoretikus problémafelvetés. Sokkal inkább himnikus megállapítása annak, hogy Isten dicsősége szétfeszít minden teret - de hát ettől Mindenható. Az Isten-probléma a szentséghez való viszonyunkat állítja homloktérbe. Jóllehet egyházi liturgiákban a "sákramnetum" szavunk még hellyel-közzel jelen van, de mára a köznyelvből teljesen kikopott. A szentség - egyes erre érzékeny-lelkűeknek - még esztétikai kategória, de nem az ideál elérhetetlen magasságát jelenti.

Krízisben lévő világunkban a "szentnek" más jelentése lett: érinthetetlen. (Akinek persze pénze, vagyona, hatalma van - mindegy hogyan szerezte, szentségtelenül vagy sem - annak minden megvehető, elérhető, érinthető még a "tabu" is.) A szent mindig a létezés ízét adta. Nélküle nincsenek magasabbrendű (értsd anyagvilág fölötti) célok, melyekért érdemes, s szép küzdeni. A szentség minden korban példát ad, irányt mutat, míg az ideál »különösen mai értelmében« megvásárolható - "mert megérdemlem"...

Ahogyan egy egyszerű vírus, akármilyen bonyolult rendszerről is van szó - legyen az számítástechnikai vagy biológiai - képes átvenni az uralmat az egész felett vagy képes megbínítani az "egészet", ugyanígy van ez a bűnnel is. A bűn kicsinyke férge életünk hajszálgyökereit rágcsálja, s egyszercsak azt vesszük észre, hogy kiszáradunk, nincs erőnk, nincs kapcsolatunk Teremtőnkkel, Aki az élet forrása.

A szentség nem más, mind a védekzőrendszer (immunológia!) folyamatos karbantartója. Ha a szentség apró, láthatatlan (védekezést segítő) elemei ott pezsegnek életünkben (szívünkben, elménkben), akkor nem történhet "totális rendszer-öszeomlás", akkor "működünk" teljes funkcióképességgel. Ez tulajdonképpen az istenes, az istenképű élet, amelyre mindenki vágyakozik, kimondatlanul is..

 

 

2007. március 28. csütörtök

Amiért ma imádkozunk:
Életünk szépségéért...

A mai nap imádsága:
Uram, Istenem!
Utamon segíts meg! Ámen

Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék, kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem.
Zsolt 139,9-1

Az Isten-kérdést nem lehet kikerülni. Aki mélységében foglalkozik az ember-kérdéssel az nem kerülheti meg az Istenkérdést, s aki valóban foglalkozik az Isten-kérdéssel, az nem repülhet át az ember-kérdés fölött. Ez a szociál-etika egyik alapja. A zsoltárvers gyönyörű, sőt önmagán túlmutató. Hiszen nemcsak a világ bármely pontján "van ott" az Isten, hanem bárhol, "karnyújtásnyira" jelenvaló... Nemcsak földrajzi korlátokat nem szorítják be - az Isten, az minden kultúrában az Isten -, de idői sem. Életünk hajnalán és a tenger (életútunk) túlsó partján is fog minket "jobbja", azaz gondot visel rólunk.

Születésünk titka ámulatba ejtő csoda, már ez önmagában is "istenbizonyíték" lehetne mindenki számára, ha nem örököltük volna az eredendő bűn ádámi istentagadó készségét. Hasonlóképpen a halál is egyfajta "érv"... Isten mellett vagy ellene, ez főleg attól függ, hogyan hajóztunk az élet tengerén? Kalózkodva, rettegésben tartva a többieket vagy sok-sok kikötőt megjárva, megismerve végre befutottunk békességünk öblébe, ahol lehorgonyozhatjuk megkopott, megfáradt hajónkat.

Az Isten mindenütt jelen van, lelkünkben is. Ha igyekezünk is kiszorítani a bizonyítékokat, a legnagyobbat a Lélekét - innen a lelkiismeret -, Isten módot talál arra, hogy időnként meglátogasson minket. Gondviselő lágy szellőivel körbeölel, ha kell megmozdítja életünk biztosnak hitt pontjait, sőt olykor felkorbácsolja a hullámokat körülöttünk, hogy hacsak néhány pillanatra is, de a lelkiismeretünk megszólaljon, s lelkünk legmélyén ütközzünk az Isten-kérdéssel.

Aki ráhagyatkozott Isten gondviselő szeretetére, az tudja, hogy az idő múlása nem a halál kikerülhetetlen rettenetét hozza egyre közelebbre, hanem a Nagy Találkozásét. Aki mindenáron ragaszkodik földi életéhez, az is elveszíti ezt is, s Nagy Találkozóra sem tud felkészülni. Aki istenesen él, azaz hitben jár, az jól tudja: nem kifelé, hanem hazafelé tart...

 

 

2007. március 27. szerda

Amiért ma imádkozunk:
Érzékenységért... a nem látható, de nagyon fontos dolgokra.

 

Türelmes az ÚR, de nagy a hatalma; nem hagy az ÚR büntetés nélkül.
Náhum 1,3a

Isten türelmes - nem úgy az ember! Gyakran felszakad a lélek mélyéről a sértődött ember vádló kérdése: Miért? Miért engedi meg az Isten a betegséget, a háborút, a sok-sok nyomorúságot? Ezzel a kérdéssel persze Isten nem szorítható sarokba, hiszen ezek a kérdések általában akkor hangzanak el, amikor a körülményeink szorítanak sarokba - minket... Ugyanakkor vannak kérdések, amikre a válasz csak később érkezik. Már tinédzserkorban feltesszük a kérdést: "De ki a nagy Ő?" - a válasz pedig hosszú évek után lesz nyilvánvalóvá. Sok olyan teológiai-, etikai kérdést is felvetünk, amire nem fáziskéséssel jön a válasz - ahogyan mi azt gondoljuk -, hanem életünk éppen megfelelő szakaszában. Mert Isten órája is ketyeg, csak másképpen jár...

Az ember megcselekszi a bűnt, s elmaradni látszik a büntetés. Ez lenne a kegyelem? Nem, ez az isteni pedagógia része. Az "eredmény" mindig később jön. Ezért gondolják sokan, hogy az Isten törvényeit figyelmen kívül lehet hagyni... s azután csak évekkel, esetleg évtizedekkel később derül ki, Isten nem felejt: a bűn következménye a büntetés nem marad el.

Üdvösség és kárhozat. Két nem evilági fogalom, melyet hétköznapjainkban mégis használunk: üdvösséges, kárhozatos az adott ügy vagy cselekedet. De mit is jelentenek valójában? Az üdvösség: az Isten, a szeretet közelsége. A kárhozat is Isten, a szeretet hiánya. Aki elutasítja az Istent, az békétlenséget kap "jutalmul", aki befogadja az Abszolútumot, a felfoghatatlan Nagy Titkot, az pedig békességet nyer.

Manapság nem népszerű a számonkérést hirdetni, mert hamar rányomják a bélyeget az ilyen emberre: szélsőséges, radikális. Amennyiben az Isten a halált a "bűn zsoldjául" adta, annyiban Isten maga is radikális... A kérdés mindig az, hogy ebben krízistteremtő isteni jelenlétben mennyire látom meg az Ő közeledését, s az Élet Törvényeinek áthághatatlanságát? Isten türelemre int, mert abban nyilvánul meg az alázat. Az alázatoskodás gyenge jellemre vall, az alázat az erő jele. Aki képes az alázat útján járni, annak Isten a legnagyobb méltóságot adja: a meg-megcsillanó istenképűséget a hétköznapok forgatagában.

A mai nap imádsága:
Uram! Előtted nem tudom titkolni életemet, hiszen Te jól látod minden pillanatát... Látod örömeimet, s vergődéseimet, amikor kizárlak gondolataimból, s a magam eszére hagyatkozom a Te bölcseséged helyett. Minden szavamnak, minden lépésemnek, minden mulasztásomnak a következményével szembesítesz Uram... Elfutni Előled nem tudok, hibáim, vétkeim, bűneim ostorcsapásai utolérnek.
Add nekem Lelked áldását, hogy meg tudjak állni a hitben, s cselekdni tudjam a szeretet parancsait! Adj nekem alázatosságot a türelmes élethez, hogy gondviselésed jósága mellett ne menjek el közömbösen naponta! Add meg azt, amire leginkább vágyom, de magam sem tudom hogyan kérjem Tőled: irányításodat életem kihívásai között! Ámen

2007. március 27. kedd

Amiért ma imádkozunk:
A Halállal küzdőkért...


A mai nap imádsága:
Uram, Istenem! Nehezen értem életemet. Napfényes és árnyékos napjainak szeszélyes változása gyakran elkedvetlenít, olyan jó lenne biztonságban tudni magam. Örömömet mégsem Benned, hanem nagynak gondolt, mégis szánalmasan földhözragadt tervecskéim megvalósításában keresem. Add hogy Benned elrejtettségek találjak, s szeretetedet mások felé sugározva magam is átmelegedjek!
Ámen

 

 


Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, s utoljára megáll a por fölött...
Jób 19,25

Jóbot elhagyták barátai. Rokonai eltávolodtak, ismerősei elidegenedtek, szomszédai elfordultak tőle... Így vall magáról: "Feleségem undorodik leheletemtől, testvéreim iszonyodnak tőlem... a házamban élők idegennek tartanak... szolgámnak kiáltok, de nem válaszol, mégha könyörgök is neki... akiket szerettem, ellenem fordultak." A haláltusáját vívó ember tragikus magányának keserű mondatai ezek, az emberi nyomorúság sorsbagyúrt, elkerülhetetlen igazságai. Ebben a különös helyzetben, amikor az elmúló, s az örökkévaló dimenziói súrolják egymást már nincs senki más, csak Isten és az ember, valamint a látható világ egyre homályosodó, de még jelenlévő képei. Itt és ekkor, már minden kapcsolat, minden érzékelés csakis egy ügyet szolgál: a kimenetelt ebbből a világból... Aztán egyszercsak minden megdermed, az emlékek zuhataga jéggé fagy, s marad a mozdulatlanság, s a végtelen csönd... Hiába üvültenénk, értelmes hang ilyenkor már nem jön ki belőlünk... Amit Isten meghall: "De még élek Uram, még élni akarok!" - az e világ számára csupán a test agóniájának néhány utolsó, hátborzongató disszonáns búcsúakkordja.

Amikor porrá válunk, talán csak akkor válik nyilvánvalóvá a lelkünk számára, hogy mivégre is kapta létének ikertestvérét: a testünket. Akkor és ott, mindenre fény derül: az élet küzdelmeinek felsőbb értelme éppenúgy világlik, mint az Isten álma, s az azokból megvalósított cselekedeteim, s mulasztásaim. "A föld porából teremtettünk, s azzá is leszünk" - nincs kibúvó, nincs kivétel. Aki teremtettségének eme üzenetét nem hallja meg, aki létének ezt az igazságát nem látja meg, az bizony süket és vak marad a világ sok más dolgára is. Azt hidegen hagyja a szenvedés, s nem hozza lázba az élet sok más csodája sem...

Ami Jób számára végső kapaszkodó, az az egyetlen lehetséges kitörési pont mindenki számára: a hit. A hit, ami a megtapasztalások apró csodáiból tudássá áll össze bennünk. A "megváltom él" - kifejezés sok-sok mindent jelenthet. Jelentheti a személyes üdvbizonyosságot azok számára, akiknek megadatott, hogy értsék az Isten üdvözítő bolondságát, de jelentheti azt is, hogy Isten kezében van minden hatalom - jóllehet azért Isten, mert Nála van minden hatalom... Az ilyen és ehhez hasonló mondatoknak csak azért van/lehet értelme, hogy ezen keresztül is belássuk: legjobb nekünk, "legüdvösebb" ha az Ő "kezébe" helyezzük egész életünket. Ha tisztán látjuk a halál-kérdést, élesebben látjuk létünk nagy kérdéseit is!

2007. március 26. hétfő

Amiért ma imádkozunk:
A fenti világ lenti uralmáért életünkben.
A mai nap imádsága:
Uram!
Új hetet, új napot vehetek a kezedből... Te adj erőt feladataim elvégzéséhez, figyelmet akaratod meglátására, s bölcsességet azok megcselekvésére! Ámen


Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.
Mt 6,10

Nem tudom, egyedül a JóIsten tudja, hogy egy nap hányszor hangzik el a lélek himnusza, a Miatyánk... gyanítom, hogy folyamatosan szól vagy éppen hangtalanul formálódik az ajkakon. Ahogyan a nappal és az éjszaka kergeti egymást a Földön úgy törnek fel belőlünk folyamatosan e létünkbe fonodó, de azokon túlmutató kérések.

"Jöjjön el a te országod"... Aki sokat látott már e világból, az bizonyára a szenvedéseket is észrevette benne. Azokat az égbekiáltó gonoszságokat, amikett naponta elkövet az ember bírvágya miatt, emberi erő nem, csakis az isteni képes megállítani. Ha majd eljön az Ő országa, akkor lesz igazság, béke és nyugalom! Ha valaki mégis a lelkébe hívja ezt a "mennyei királyságot" (Isten országának régi fordítása), akkor veszi észre igazán, mi dolga is van ebben a világban. Békesség és csönd nélkül nincsenek életformáló nagy gondolatok! TV-képek villódzása, a rádió slágereinek zakatolása közben nincsenek mindennapjainkat alakító felismerések, csakis a pillanatok kezünkből kifolyó homokszemei...

"Legyen meg a te akaratod"... A szinte gondolkodás nélkül kimondott néhány szavas kérést talán a legnehezebb kimondani! Ha Isten "egyetért" velünk, ha "támogatja" döntéseinket, azt természetességgel vesszük, de ha az Ő akarata a mi akartunkkal ellentétes irányba mutat, akkor világok csapnak össze lelkünkben! Ha emberi eszünk elképzelte jó elmarad, ha a veszteség kínja belehasít életünkbe, akkor azonosulni az Ő akaratával... szinte lehetetlen kihívást jelent! Végül mindig rádöbbenünk: ki kell mondanunk, "Legyen meg a te akaratod!" mert a Felsőbb Akarat elfogadása nélkül nincs továbblépés földi pályánkon, sem eljutás Őhozzá.

A földi mennyországról furcsa elképzeléseink vannak! Itt a földön a matéria ringatása, a test vágyainak ki-/megélése adja sokak számára a teljességet... az Isten országa azonban nem ennek a kivetítése a végtelenbe. Ha így lenne, azt megmondta volna a Mester, ahogyan azt is tudtunkra adta: "A mennyeknek országa nem evés és ivás!" Ami azonban "odafenn" érték az, "idelenn" is az... sőt ez az a híd, ami összeköti a kettőt: az Isten szeretete... Ezt mindennap belekönyörögni életünkbe nem kényszer, hanem kiváltság.

2007. március 23-24. péntek-szombat

Amiért ma imádkozunk:
Szabadulásért, szabadításért.
A mai nap imádsága:
Uram, Istenem! Feladataim terhének hordozásában segíts engem!
Ámen

Az élő Isten megment és megszabadít.
Dán 6,28

Még az oroszlánok verméből is, ahonnan nincs szabadulás, onnan is! Valóban? Vannak helyzetek, melyeknek szorításából nincs menekvés. Terminusok, halaszthatatlan feladatok lélekgyötrő érzését ki ne ismerné? Az erőnk elfolyik, a lehetőség elszalad, és a kudarc minden járulékát pedig a lélek cipeli...

Szabadulás. Ez a kulcsszó a boldogsághoz. Szabadulás nélkül nincs beteljesülés. Szabadulás nélkül csak kötöző gondolatok, beteljesületlen kívánságok vannak... Sem a fiatal sem az idősebb nem mentesül ezalól. Nagyon sokan úgy gondolják, hogy a szabadulás, az az ember kezében van. "Mindenki a maga szerencséjének kovácsa." - tartja a szólás is. Így aztán sokan keresik a "megoldást" a pohár alján, a kicsapongó életben, a birtoklás gyönyörűségében. Érdekes módon nem találják, sőt méginkább rabjaivá váltak annak, amitől a megoldást várták... Végül is a sors azzal veri meg őket, amihez leginkább ragaszkodtak.

Az igazság az, hogy nem vagyunk szabadulóművészek, szükségünk van külső segítségre. Isten az, aki szabadít, Isten az, aki képes megmenteni. Másba is lehet vetni a bizodalmunkat, de nem érdemes! A Teremtés törvényei végül is érvényesülnek, s kiderül, amit már az elején is láthattunk volna, ha Fölfelé tekintünk.

Dániel csodás módon megmenekült. A gödör mélyén nem huzigálta a kiéheztetett oroszlánok farkát, s később sem hencegett, hogy ő milyen sikeres magatartás-kutatója az oroszlánoknak. A veszély azt jelenti: az életedbe is kerülhet. A bűn márpedig veszélyes dolog, mert kapcsolatba kerülni vele azt jelenti, a legdrágábbat, a legfontosabbat, életed garanciáját kockáztatod...

 

 

 

 

2007. március 22. csütörtök

Amiért ma imádkozunk:
A tiszta szóért...

A mai nap imádsága:
Uram! Látod milyen sok bosszúságot, bajt és tragédiát okozunk hiteltelenné vált szavainkkal. Add nekünk szeretetedet, hogy megújulhasson nyelvünk, s általa egész életünk!
Ámen

 

 

Pál írja: Ha bármely módon, akár színlelésből, akár meggyőződésből Krisztust hirdetik, én ennek örülök.
Filippi 1,18

Még mielőtt messzemenő következtetéseket levonnánk Pál leveléből kiragadott mondatból, le kell szögezni: nem arról van szó, hogy teljesen mindegy hogyan, azaz akár össze-vissza-módon is, csak hirdettessék a Krisztus. Sokkal inkább arra utal Pál, hogy egyrészt a Krisztus-ügy az létfontosságú, másrészt az evangélium hatásfoka nem abban rejlik, hogy ki milyen lélekkel mondja, hanem abban, hogy mit mond. Mint minden ember élete, a keresztény emberé is sokrétű. Életének középpontjában mégis az Istenről való tanúságtétel áll. Akár szószéken áll valaki vagy éppen ül alatta, mindkettőjük számára, életük szívverése az Isten igazságáról szóló tanítás, a hiteles szó. Milyen érdekes, hogy a világban felismerhető lenne az Isten az Ő teremtettségének értelmes vizsgálata okán, ez valahogyan mégsem működik. Közömbösekké váltak az emberek a létezés csodái iránt, ezért gátlástalanok is vele kapcsolatban - vagyis pusztítják a természetet. "Mivel tehát a világ a saját bölcsessége útján nem ismerte meg az Istent a maga bölcsességében, az tetszett az Istennek, hogy a bolondságnak látszó igehirdetés üdvözítse a hívőket." (1 Kor 1,21)

Mit jelent a Krisztust hirdetni? Könnyebb megértenünk, ha inkább úgy tesszük fel a kérdést: Hogyan ne hirdessük? Először is: ne hangerővel. Ennek kudarca önmagában van. A mindennnapi politikai csatározásokból ismerjük ezt: a másikat hatalmi szóval lesöpörni. Másodszor: ne higgyünk mindenáron az elbűvölő, ragyogó stílusnak, ez még nem biztos, hogy az igazságot hordozza. Harmadszor: az Isten igazságának elmondásában nincsenek bevált sablonok, receptek. Ami meggyőző pedagógiai erővel bírt ötven évvel ezelőtt, az mára talán erejét veszítette! Ez azt is jelenti, hogy személyes életünkben nincsenek általános igazság, csak jelenvaló. Vannak ugyan örök igazságok, de azokkal meg nem tudunk mit kezdeni... az Isten ugyanis mindig a jelenben, az "itt és most"-ban van! Az igaz, hogy Isten a múlt és a jövő Istene is, de nem múltban volt, és nem is jövőben lesz, hanem a itt van...

Pál örül annak, ha a Krisztust hirdetik, mert az a Szeretet igazságának a jelenvalóságát jelenti a világban. Ennél nagyobb erő pedig nincs. Ez ugyanis nem külső, hanem belső erő. Míg az előbbi - legyen az bármennyire hatalmas és félelmetes - elmúlik, míg az utóbbi - tűnjék az bármily erőtlennek és jelentéktelennek is -, de mivel az Istentől van, képes sarkaiból kifordítani a világot is.

2007. március 21. szerda

Amiért ma imádkozunk:
Áldozatkészségért.

A mai nap imádsága:
Urunk, Istenünk! Sok terhet veszünk vállunkra magunktól is, és Te is adsz nagy bölcsességed szerint keresztet nekünk... Add, hogy ne morgolódjunk, hanem felismerjük e kihívások mögött mennyei akaratodat, s aszerint cselekedjünk - ma is!
Ámen

Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért.
Jn 15,12-13

Nem tudom hányszor mondja el egy édesanya és édesapa gyermekének 18 éves koráig - talán még utána is - "Jó legyél fiam!". Gyanítom - nagyon sokszor, de úgy látszik mégsem elégszer, hiszen a világ mégis telve van emberi nyomorúságokkal, melyeknek az oka mindig a jóság hiánya. A jóság pedig a szeretetből táplálkozik, talán éppen ezért parancsolja Jézus: "Szeressétek egymást!" Szeretet nélkül ugyanis nincs teljes élet! Nem egyszerűen kedvelésről (fíleó, mögen, to like) afféle "szeretgetésről" van szó, hanem »önfeláldozásra kész« szeretetről (agapé, lieben, to love). Az áldozatos vagy áldozatkészséges szeretet manapság furcsán hangzik, de ebben foglaltatik az igazán helyes irányultsága a szeretetnek. A gyereknevelés nemcsak anyagi, idői áldozattal jár... benne van az is, hogy időnként fel kell vállalni - többnyire az apáknak - a határozottság, a szigor pedagógiai szerepét. Nem egyszerű ilyenkor nemet mondani a gyermeknek, de a cél érdekében meg kell tenni. (Egyébként ha a nem-eink és igen-eink következetesek, akkor azt elfogadják gyermekeink, az összevisszaságot azonban nem, sőt azt a maguk "hasznára" fordítják.)

Az érték, a szépség az mindig kitartással, áldozathozatallal áll elő. Dinamittal nem lehet veteményeskertben kapálni, bunkósbottal sem lehet oratóriumot előadni... Aki életét adja barátaiért(övéiért) annál nagyobb szeretet nincs. Ez nemcsak Jézus kereszthalálára érvényes, hanem minden emberéletre, amely nem retten vissza az áldozathozataltól. Egy átlag európai gyerek, mire 14 éves lesz, mintegy 9-12 ezer(!) órát néz tévét. Ha csak arra gondolunk, hogy egy "átlag-gyerek" (ilyen persze nincs csak a statisztikában!) naponta kevesebb mint 10 percet beszélget szüleivel, akkor 14 éves koráig alig 600 órát beszélgetett szüleivel... Mire elégséges 600 óra? Egy középfokú német nyelvvizsga eléréséhez 1200 intenzív órát számolnak... Így hamar kiviláglik, napi 8-10 perces "Na mi volt ma az iskolában?"-kommunikációval nem lehet még "alapfokú" életvezetési készséget sem kialakítani a "leendő felnőttekben".

Életet »oda«áldozni lehet barrikádon meghalva, puskaporos hordóként, látványosan, s lehet gyertyalángosan is. Ez utóbbi csak akkor sikerül, ha a Legnagyobb Példát, Jézust követjük. Olyan fényesen,mint Ő sosem fog ragyogni életünk, mert gyarló emberek vagyunk... de bízhatunk abban, hogy a Lélek kegyelme által a "füstölgő mécses-, megrepedt nádszál-életünk" betölti hivatását. Áldozatot hozni nem egyszerű feladat. Terhes iga az, de Jézus azt is mondja rá: gyönyörűséges...

2007. március 20. kedd

Amiért ma imádkozunk:
Belső békéért.
A mai nap imádsága:
Uram! Add nekem szeretetednek, józanságodnak, s erődnek Lelkét, hogy ne csüggedjek!
Ámen

Istenem, elcsügged a lelkem, azért terád gondolok.
Zsolt 42,7

"A sorsát senki nem kerülheti el!" - biztatgatjuk egymást, amikor a tragédia belesikolt az életünkbe. Tudjuk, hogy nem sok értelme van, ösztönösen mégis a "Miért?"-eket zúdítjuk az ég felé. Aki nem volt még szorult helyzetben, az nem is tudja, mit jelent ez a szó: csüggedés. Amikor a lélek elcsügged, akkor nem más, mint az Élet veszíti el a lendületét... A küzdősportban, a politkában, de még a reklámstratégiában is ugyanazok az erők hatnak. Megtörni a másik akaratát, elveszejteni a másik hitét a helyes megoldásban, átprogramozni az értékrendjét, hogy azt kívánja, amit el kívánnak adni neki... Az eredmény ugyanaz: Ha valaki elcsüggedt, akkor nem lát távlatot.

Van-e konstruktívabb megoldás a megdermedt lélek számára, mint Istenre gondolni? Az égre tekintők mindig szabadulást nyernek, a cipőorr-bámulók pedig önmaguk sírja felé görbülnek. Nyilvánvaló tehát, hogy a bajból, a gondból, a tragédiából csak egyetlen szabadító irány létezik: fölfelé! Ha arra, ha azokra gondolok, akik nyomorult helyzetemet előidézték - s ez ok lehetek éppen magam is - akkor harag, sőt gyűlölet tud szállást venni a szívemben... Ez azonban soha nem lehet megoldás, mert hosszútávon mindig önpusztítást jelent. Az irígységet, mint a gyűlölet ikertestvérét, a középkorban főbűnnek tartották (az is!), s többnyire önmagát folytogató asszonyként ábrázolták...

Hiába keresnénk más kulcsot a zárba, igazából mindig ugyanaz kínálja fel magát végleges, békességet adó megoldásként: Istenre tekinteni.

Milyen érdekes, ami nyilvánvaló és karnyújtásnyira van tőlünk, azt elvetjük, s az elérhetetlen után pedig sóvárgunk. A teremtettség megtartó rendje a törvény, mégsem aszerint élnek az emberek, mert azt gondolják, hogy az gátolja a kibontakozást! Pedig a rend az mindig emel, a rendetlenség pedig süllyeszt, s eltávolít nemcsak az Istentől, de céljainktól is! "Ha bánatra nincs okod, mert vidámság van szívedben - adj hálát az Istennek, s örömöd még nagyobb lesz! Ha szívedben szomorúság van, adj hálát az Istennek, hogy vidámság költözzön belé, s örömöd nagy legyen!" Óegyházi atyánk mondását érdemes lenne megszívlelnünk...

2007. március 19. hétfő

Amiért ma imádkozunk:
A tiszta szóért.
A mai nap imádsága:
Uram, Istenem! Lelkemet, értelmemet Szentlelkeddel járd át, hogy hitelesen tudjak Rólad bizonyságot tenni ebben a világban! Ámen

De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan is higgyenek abban, akit nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül? És hogyan hirdessék, ha nem küldettek el? "
Róma 10,14-15a

A hit ébredése, megerősödése és terjedése az Isten titka és ajándéka. Nem kierőszakolható, nem "jár", Isten adja - ha akarja - ezért a hit nem teljesítményünktől, hanem az Örökkévaló kegyelmétől függ... Akkor minek az ige hirdetése, a meggyőződés propagálása nyilvánosan vagy a reménység megosztása csendes baráti beszélgetésben? Hol az ember része, a nagy isteni elgondolásban?

A hit olyan, mint a táplálék, ami nélkül létezésünk nem képzelhető el. Ha nem eszünk, éhesek leszünk. Elemi ösztönünk az evés, ha lemondunk róla, ezzel életünket tesszük kockára. Az éhség nagy úr, nemcsak az embernél az állatoknál is, s ha kell, a túlélésért ölni is fog az adott ragadozó... Sajnos az ember - alapvető bűnössége (eredendő bűn) okán - akkor is öl, ha nem az életéről van szó, de ez egy másik nagy kérdés.

Az igehirdetés, a testvéri beszélgetés nem más, mint tudomásrahozatala annak, hogy tudom, hol osztják a kenyeret... Luther Márton pár nappal a halála előtt ezt írta: "Bizony koldusok vagyunk mindannyian!" Nem mi sütjük az élet kenyerét, összetételének titkos receptjét sem mi birtokoljuk. Egyetlen, amit tudhatunk, hol osztják ezt a mindennapit... Nemcsak Istenre utalt koldusok vagyunk, de egymás szeretetének koldusai is. Éhesek vagyunk a szépre, a jóra, sokan mégsem a Felülről jövő Kenyeret kívánják, hanem mindenféle gyomor/élet-rontó édességgel zabálják tele magukat.

Sok prédikátorra lenne szükség, akik szavakkal és szavak nélkül bizonyságot tennének az Élet Kenyeréről. Sajnos az egyháztörténet, a mai is arról tanúskodik, hogy sokan - akár szószéken állnak, akár alatta ülnek - a süteményes kereszténységet választják, afféle "hétvégi cukrászdás" varációként... A fejlődéshez, a megerősödéshez azonban kenyérre van szükség, amelyben minden táperő megtalálható! Ősi magyar szavunk ezért nevezi a kenyeret és a kenyérnekvalót életnek. Ebben rejlik az ősi megtapasztalás is: Istenre olyannyira szükségünk van, mintegy falat kenyérre...

 

2007. március 17. péntek

Amiért ma imádkozunk:
Egymásért, hogy külön-külön is erősek legyünk az EGYben.

A mai nap imádsága:
Urunk! Látod egyre gyorsuló ritmusú életünket, s azt is hogy akarásunk nagysága nem áll arányban elért céljainkkal. Küzdelmeinkben megfáradunk, lendületes megoldási ötleteink nagyrészével kudarcot kudarcra halmozunk. Belátom Uram, szükségem van Kegyelmedre! Megvallom, szükségem van bűnbocsájtó irgalmadra, hogy megújulhassak Általad! Ígérem Uram, szereteted fényét továbbadom, csak Szentlelked Lángját tápláld bennem! Ámen

 

 

 

 

 

 


"Éppen úgy lesz, mint ahogyan Lót napjaiban történt: ettek, ittak, adtak, vettek, ültettek, építettek;"
Lk 17,28

"Aki meg akarja tartani az életét, az elveszti, aki pedig elveszti, az vissza fogja kapni. Mondom nektek: azon az éjszakán ketten lesznek egy ágyban, az egyik felvétetik, a másik pedig ott hagyatik."
Lk 17,33-34

Amíg életünket az elmúlás egy-egy ostorcsapása el nem éri vagy félelmetes csattanásai közvetlen közelünkben nem döbbentenek rá teremtettségbeli törékenységünkre, addig nehezen értjük a végítélet szavait. Csak amikor szép lassan vissza kell adnunk mindazt, amit magunkénak hittünk (erő, fiatalság, egészség), akkor derül ki: határtalan önbizalmunk másképp láttatta velünk a világot. Érdekes módon a tisztánlátás ideje éppen akkor kezdődik, amikor homályosul szemünk világa...

Amikor az élet zajlik, jókedvvel eszünk és iszunk, adunk és veszünk, akkor nem gondolunk arra, "lesz ez még másképpen" is! S ez így helyes - Salamon királytól tudjuk -, kell is élveznünk fáradozásunk gyümölcseit. Csak ha azt gondoljuk: sosem lesz ez másképpen, akkor hibázunk. Sokan álmodnak nagyot - sőt mindenki egy kicsit nagyobbat, mint amilyen a tehetsége -, de az "álmok" többnyire evilágiak, a matéria korlátai közé szorítottak. Az anyagon a még több anyag - a természete okán győzedelmeskedik, de Isten törvénye szerint a megfoghatón csak egyedül a lélek győzedelmeskedhet...

Amikor fogytán az erő, az egészség, akkor nagyon sokan, mintegy "reflexből" az anyagba kapaszkodnak: majd a vagyonka megsegít, hiszen mindent lehet, csak jó helyre kell kerülni... Azután szép lassan kiderül: nem vehető meg minden... A testi nyomorúságok, betegségek nem válogatnak kinek milyen a társadalmi státusza, vagyoni helyzete, hol szerezte a diplomáját, hány nyelvet beszél, tanyán él vagy éppen egy világváros csillogó központjában.

Ugyanígy a hit sem kötődik az anyaghoz. Nem mindenki hitetlen, aki gazdag, s nem mindenki hívő, aki szegény. Emberi kapcsolataink legyenek is bármilyen szorosak, Isten előtt (coram Deo) nem sok relevanciája van. Hiába építünk együtt, hiába akarunk egyet, hiába nevelünk gyermekeket együtt, hiába fekszünk egy ágyban... életünkkel "elszámolni" saját magunknak, egyedül kell. Itt nincs más Pártfogó csak a Lélek, itt nincs más Vigasztaló, csak egyedül Ő!

Nagy kiváltság, ha esténként úgy bújnak ágyba az emberek, hogy mindennapi örömeiket és bánatukat imádságba font kezükkel Teremtőjük elé viszik. A kommunikációnak olyan szintje ez, amit az Isten csak azoknak ajándékoz, akik szeretik Őt. Isten csodálatos művét megérteni, felfogni egy életen keresztül sem lehetséges, ráhagyatkozni azonban minden pillanatban lehet: akár süt a Nap, akár nem...

2007. március 17. péntek

Amiért ma imádkozunk:
Istenes célokért
A mai nap imádsága:
Uram, Istenem! Szeretnék kiteljesedni az alkotásban, s szeretném segítségeddel megfaragni életem Neked tetsző szobrát! Add, hogy munkás hétköznapjaimban nyugalmat nyerjek, s törvényed kalapácsával ne az ujjamra üssek, hanem igazságod vésőjére, mely engem s környezetemet formála! Ámen

A tévelygő lelkek észhez térnek, és a zúgolódók levonják a tanulságot.
Ézsaiás 29,24

Naponta megszámlálhatatlan konfliktusok milliói keletkeznek, gyanítható, hogy többségük, soha nem oldódik meg. Az az ember, aki nem érti, nem tudja a helyét a világban, az elsősorban önmagával van konfliktusban, s ha nincs békessége önmagával, hogyan teremthetne békét maga körül? Vélemények tucatjaival ütközünk naponta, s információs korunk okán egyre több elgondolást kell ütköztetnünk a mienkével - ha karjuk, ha nem. Alapvetően megváltoztatta korunkat az információtechnika (IT), s hogy hová fejlődik, arról csak sejtéseink vannak. Egy bizonyos: egyre több a tévelygő lélek!

Naponta találkozhatunk olyanokkal, akik elveszítették a józan eszüket, s a javító szó lepereg róluk. Vannak, akik játékautomatán eljátsszák a családi házat, vannak akik egy életre megsebzik családjukat a pohár múló vigasztalása miatt, s vannak akik egyszerűen csak nem értik, hogy miért nem értik a világot, s eleve zsákutcás megoldásokat szajkóznak... Ezek persze úgy igazából soha nem működtek, gyógyírt a léleknek nem adtak, mégis rengetegen belekapaszkodtak, mert valaki, valamikor, aki szimpatikus volt, határozottan kiállt badarsága mellett! Nem kell a keresztényeknek más vallásokat besározni, épp elég szurok található a saját portájukon is! Normális, józan ésszel a világot megérteni akarva újra és újra találkozhatunk magukat fontosnak és nagynak tanúsító okosakkal, akik kinyilitkoztatják az igazságot. "Igaz(meg)mondók" mindig akadnak a kapa, a laboratórium és az íróasztalok mellet is, s őket csodáló, a téveszméiket továbbharsogó hálásak is. Tévelyegnek...

Bolyonganak ide-oda, mert nincs cél előttük. Ami van, az igazából nem az! Ha az lenne, akkor az elérése örömet, boldogságot és kiegyensúlyozottságot adna. Mivel életüket a bizonytalanság, az aggodalmaskodás, az összefüggéstelen döntések és ideges kapkodás jellemzi, ki kell jelenteni: zúgolódásuk az Isten rendje ellen saját életük minősítése! Levonni a tanulságot csak az tudja, aki elhiszi, hogy tanulnia kell egy életen keresztül. Aki már mindent tud, az fanatikus. Tessék megnézni hány vallásos fanatikus rombolja az örök emberi értékeket kereszténységben és zsidóságban, nemkülönben az iszlámban is, hogy csak azokat említsük, ahol az egyistenhit és a bibliai történetek ugyanazon gyökérből táplálkoznak!

Egyszer azonban eljön az igazság pillanata. A személyes döntésalapú valamikor felnőtt eszünk és tapasztalásaink olykor tragikus együttállásakor, a végleges igazság pedig majd akkor és ott, az Isten előtt. Eladdig a feladat nem kerülhető meg: levonni a tanulságot! Életvezetési hibából, gyereknevelési kudarcból vagy éppen valamilyen sikertelenségből... Ok akad mindig, hogy a tévelygő lélek Istenhez térjen, s Nála megnyugodjon.

2007. március 16. csütörtök


Amiért ma imádkozunk:
A Szentlélek megvilágosító erejéért
A mai nap imádsága:
Uram! Tedd értelmessé szíveinket, hogy felfedezzük parancsolataidban az elhívást Örökkévaló Országodba! Újítsd meg lelkünket, hogy elszálljon belőle a csüggedés, a reménytelenség, a hitetlenség, s Szereteted Igazságosságára alapozva, megtartó törvényeid szerint szolgálni tudjuk embertársainkat! Ámen

Bárcsak figyeltél volna parancsaimra! Akkor folyamként áradna rád a jólét, a tenger hullámaihoz hasonlóan az igazság.
Ézsaiás 48,18

Pál írja: Nem tudjátok, hogy ha valakinek átadjátok magatokat szolgai engedelmességre, akkor engedelmességre kötelezett szolgái vagytok annak, mégpedig vagy a bűn szolgái a halálra, vagy az engedelmesség szolgái az igazságra?
Róm 6,16

1728 óta a németországi Hernhutban megszakítás nélkül állítják össze Bibliaolvasó Útmutatónkat, a Losung-ot, melynek segítségével szerte a világban mintegy 50 nyelven olvassák Isten igéjét. Ennek alapján elmélkedünk mi is, minden reggel... Jó erre a "másképpen-virtuális" közösségre gondolni ebben a széthúzó, hatalmiharcos világban... hogy Nemzeti Ünnepünkre éppen két ilyen ige került, nem a hernhutiak műve, sokkal inkább a Szentléleké. Amikor ma megdobban a szívünk, akkor annak nem aktuálpolitikai oka van - bár az is lehetne, hiszen az evangélikus Kossuth Lajos és Petőfi Sándor példát adtak az utókornak, hogy szívünk és eszünk mindig a helyén kell hogy legyen...

Az Ige mindig felülemelkedik az evilági torzsalkodásokon, más távlatokat nyitogat számunkra. Így van ez még akkor is, ha ennek érvényességét figyelmen kívül hagyja az ember. Isten azonban úgy rendezte el ezt a világot, hogy a lelki élet fontosságát mintegy hangsúlyozandó, az evilági boldogulásunkat összekötötte a lelkiekkel. Nem lehet boldog ezen a földön az, aki csak e látható világ, megfogható, ehető-iható, birtokolható javait tartja értéknek. Sőt! Pusztulásra ítélt az a kor, mely nem ismeri fel teremtettségbeli korlátait, pozitív megfogalmazásban: teremtményi lehetőségeit. Aki Istenre figyel, arra árad a jólét... itt persze sokan felszisszennek, de e kellemetlen reflekció mögött az a zsigeri tapasztalás húzódik meg: a jólét csak az anyagiakban testesülhet meg. Pedig ez nem így van! A legfontosabbakat soha nem lehet anyagiasítani: szabadság, szerelem, tisztesség, becsület, hit, békesség, megelégedettség... olyan értékek, melyek fölé rendelni ugyan lehetséges az anyagiasságot, de az sosem tud ezeken uralkodni, mert ezek Isten előtt kedves dolgok, melyeket nem lehet öntörvényűen más koordinátarendszerbe állítani... Legfeljebb "magyarázgatni" lehet, hogy az igazság az csak részben igazság... Nincs féligazság, sem olyan, mely csak "részben felfedett" igazság... csak Az Igazság létezik, mely Isten törvényétől el nem választható.

Pál a "szolgaságról" ír a római gyülekezetnek. Világossá akarja tenni, hogy amibe reménységünket, bizalmunkat vetjük, az lesz életünk ura. Ezért jól meg kellene gondolnunk, hogy szívünket mivel gyömöszöljük tele: Naív álmokkal, jól hangzó válaszokkal, melyek megoldást mégsem adnak vagy pedig Isten szeretetével, mely elűz minden félelmet, csüggedést, s erőt, józanságot teremt életünk minden területén. A választás csakis rajtunk áll! Rabok vagy szabadunk leszünk?

 

2007. március 14. szerda


Amiért ma imádkozunk:
Az egymást hordozó közösségekért.


A mai nap imádsága:
Uram! A bűn valósága szétszakítja azokat a kapcsolatainkat, melyeket boldogságunkra és életünk kiteljesedésére alkottál. Kérünk Téged, légy közöttünk, hogy meggyógyuljunk önzésünkből, s a Te utadon járhassunk! Ámen


 

 

 

 

Én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.
Mt 28,20b

Nem jó az embernek egyedül... ha valakinek mégis a magányosság keresztjét kell hordania, annak élete nemcsak nagyon nehéz, de a szomorúságon túl gyakran félelmet keltő is. Közösségbe teremtett lények vagyunk. Korunk népbetegsége a depresszió is azt mutatja, hogy az emberek félnek. De mitől? Legelőször is a holnaptól. Attól, ami biztosan eljön, s ahogyan a mában nem voltak urai a jelennek úgy a lesz ez a holnapban is. Félelmet keltő az ismeretlen is, pedig annak nekivágni, a dolgok végére járni a legizgalmasabb, legnagyobb kaland az életben. De rossz érzéseket kelt a tartalmatlan lét, az anyagvilág behatároltsága, a távlatnélküliség is. Ezen félelmek mind az általános Isten-tagadás következményei.

Milyen megnyugtató, ha vizsga előtt a vizsgázóra gondol a barát a barátnő és milyen sok erőt ad, ha sorstársak egymást hordozzák! Sőt, az a párkapcsolat, ahol egyik lélek nincs a másikkal, az alapvetően kudarcra van ítélve. Ha ennyire fontos nekünk, hogy a másik ember ránk gondol, akkor mennyivel fontosabb, hogy az Isten nemcsak számon tart minket, de meg is ígéri: "Veletek vagyok!" Nem csak "leszek" - esetleg akkor, amikor bajban vagy - hanem vagyok! Folyamatosan, szünet nélkül, mindig - egészen a világ végezetéig... Ennél nagyobb biztatást nem kaphatunk: "Emmanuel", azaz "velünk az Isten".

Isten biztatásáról nem elég csak tudni, azt meg is kell hallani, sőt be is kell fogadni. Ahogyan a másik ember bátorítására, gondolataira válaszolunk, ugyanígy van ez Istennél is. Párbeszéd nélkül igazán nyomorúságos az élet. Azok, akik eltávolodtak Istentől és az emberektől, s végül csak maguk maradtak, a legmagányosabbak. Ha valaki mostanában Budapesten sétál, bizony jól körül kell néznie hová lép... Mindenütt a felelőtlen kutyatartás "következményeit" látja és kénytelen kerülgetni! Az önmagukkal és már csak a kutyájukkal társalgó ember annyira el van foglalva magával, hogy embertársának már nem jut hely... Ha gondolna a gyermekekre és felebarátjára, akkor eltakarítaná kedvencének városképet csúfító piszkát... Mégsem teszi. Így aztán ott marad, kritikaként, nonverbális üzenetként: "Ennyire érdekel engem a világ, s a másik ember!"

Aki Istent szereti, az embertársait is. Aki embertársait gyűlöli, az Istent is. S bizony, aki szelet vet, az vihart arat, s aki bűnben él, az kárhozatra jut. Nincs más út, csakis az Isten útja. Aki ezt észreveszi, s megérti, az rádöbben hogy mi a dolga ebben a világban... aki nem - s csak magának él -, az is elnyeri méltó jutalmát.

2007. március 13. kedd
Amiért ma imádkozunk:
Szenvedéseink elhordozásáért.
A mai nap imádsága:
Uram! Te látod mindannyiunk életét, s a kereszteket, melyekkel megterheltél minket. Add, hogy türelemmel viseljük azokat, s nevelődhessünk általuk! Ámen

Micsoda az ember, hogy ily nagyra tartod, és hogy így törődsz vele? Minden reggel megvizsgálod, minden pillanatban próbára teszed.
Jób 7,17-18

Sokszor szeretne az ember elbújni, belesimulni az "átlagba", a "többi közé", de akinek felülről adatik a feladat, annak élete, mint a lámpás vagy a hegyen épült város, nem rejthető el. Teremtőnk nagyra tart minket! Olyannyira, hogy legfőbb teremtményéből az emberből nincs széria-típus, mindenki egyedi "gyártás". Különfélék vagyunk, különféle ajándékokkal, de ugyanazon Lélek által válhatunk azzá, amivé Isten megálmodott minket. Ha mi Őt nem is tartjuk mindig szem előtt, Ő mindannyiunkra felügyel. Naponta vizsgál, tanít, sőt próbára tesz minket.

Miért terhes nekünk ez felügyelet? Először is azért, mert megromlott természetünk miatt más elképzelésünk van a szabadságról. Azt gondoljuk, hogy a szabadság az erőnk egyik megnyilvánulási formája, jóllehet a szabadságot a szolgálatra kaptuk, hogy ne kötözhessen meg semmi a szeretetben. Sajnos önzésünk az egyik leggyakrabban előforduló oka annak, hogy erőnkkel, s lehetőségünkkel, a szabadsággal visszaélünk.

Mindemellett vannak olyan helyzetek is életünkben, amikor semmiféle negatívumot nem tudunk okként megtenni a körülmények kedvezőtlen alakulására. Egyszerűen "csak" megtörténik az, amit nem vártunk, mert Isten az Isten, a körülmények alakításában is. Érthetetlenségünkre egyetlen hitbeli válasz adódik: gondviselés. A hitetlen "válaszok" azok mindig agresszívek, rombolóak, s általában igen-egen egyszerűek. Isten országában nincsenek egyen-válaszok, patent-megoldások, blanketta-konfliktusok. Mindannyiónk élete más és más, különféle intenzitású és idejű próbák alatt állunk és a kegyelmet sem kilóra mérik... Egyediek, megismételhetetlenek vagyunk Isten tervében. Reprodukcóra nincs lehetőség csak megújításra, ahogyan továbbélésre is csak üdvösségben van lehetőség.

Isten vizsgálata olykor fájdalmas nekünk. A körülmények is, melyekben ezt teszi, s az eredmény is, amire jutunk. Triumfálva, büszke tekintettel nem lehet a törvény tükrébe belenézni, csakis alázattal, beismerve, hogy Istenre szorulunk... Életünk minden reggelén tükröt tart nekünk a Teremtőnk, s ahogyan egyre fogyatkoznak e reggelek, s tükör is meg-meghomályosul mert egészségünk megkopik, annál nagyobb dicsőséggel ragyog Gondviselő Kegyelmének Fénye a Krisztus által.

 

2007. március 12. hétfő


Amiért ma imádkozunk:
Erőért, hogy teljesíteni tudjuk vállalásainkat.


A mai nap imádsága:
Uram! Köszönöm az erőt, amivel naponta megajándékozol. Add, hogy kegyelmed által másoknak is hasznára válhassak, s eközben ne váljak teherré sem magam, sem enyéim számára! Ámen


 

"Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még saját lelkét is, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, nem lehet az én tanítványom.
Luk 14,26-27

Olyan ige ez, amely okozott már tragédiát a "legjobb családban" is. Rajongó szekták vonzásába került, gyenge akaratú emberek menekültek ezen ige alapján kötelezettségeik elől, hogy megéljék vélt "krisztusukhoz" tartozásukat. 80-as évek végén, 90-es évek elején csalódottak ezrei találtak otthonra a "hit" e különös új világában, nagyon sokan közülük fiatalok voltak. Olyanok, akik nem ismervén az élet realitását, csak az említett ige elejét "értették" - sajnos csak félre, mert Jézus itt egészen mást mond. A Mester kiemeli, hogy a hit mindennél fontosabb, s ezért áldozatot is kell hozni. A fent említett esetnél maradva ez úgy nézett ki, hogy sokan hátrahagyva szociális kötelezettségeiket, belemenekültek ideákkal teli világukba, s a kereszteket nem maguk hordták, hanem hiányukkal azt mások vállára, szülőkére, hozzátartozókéra vetették.

Nem érzem tisztemnek, hogy e sajnálatos, emberi kapcsolatokat szétzúzó egyházacskákról véleményt formáljak - az élet, az idő mindezt megteszi -, inkább csak fel szerettem volna hívni a figyelmet arra, hogy Isten a Bibliával nem szervezési és működési szabályzatot adott, hanem irányt mutatott az embernek. Persze az utasítást mindig egyszerűbb gondolkodás nélkül végrehajtani, mint felelősségel átgondolni... Mert a Teremtő akarata az, hogy szívünkben hozzuk meg a jó döntést, aminek azonban előfeltétele, hogy Ő helyet kapjon benne. Így válik az eszköz egyben céllá is. Elmenekülni a világból - nem lehet megoldás.

Jézus itt is a kereszthordozásra szólít fel, s a főpapi imájában is így mondja: "Atyám, nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg a gonosztól." A világban pedig a terheket hordozni kell. Nem szabadulhatunk a sajátunktól, sőt sokszor másokét is hordoznunk kell. Higgyük el, egyedül képtelenek vagyunk megfelelni a kihívásoknak. Aki azonban Urához fordul, az Tőle mindig megtartó erőt, s értelmes szívet nyer.

2007. március 10. szombat
Amiért ma imádkozunk:
A legnagyobb találkozásért.
A mai nap imádsága:
Uram! Nélküled semmi vagyok, általad minden. Segíts magamat megtalálni Tebenned! Ámen

Lelkem hozzád vágyódik éjjel, teljes szívből kereslek téged.
Ézs 26,9a

"Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát." Ebben a mondatban minden benne van: Nem aludhat nyugodtan az, akinek élete nyugtalan. Sőt, nem álmodhat éjjel szépet az sem, aki nappal soha nem tapasztalta meg mi az esztétikai gyönyörűség. Ha a földi dolgok ennyire meghatározzák az álmaink nyugalmát, akkor mennyire inkább meghatározza lelkünk általános állapota egész életminőségünket!

Keressük-kutatjuk létünk értelmét, mely kíváncsiság még álmunkban sem hagy nyugodni minket... és választ kell kapnunk a sok titokra, mellyekkel körbevesz minket a világ. És persze jó lenne valamit megérteni a rengeteg érthetetlen szenvedésből is. Ézsaiás bátran kimondja: Kereslek Uram, teljes szívből. Aki tartozni akar valakihez, az átérzi a felelősséget a másikért és a közösség fontosságát, s ezért vállaja az áldozatot is. Érdekes módon, e vállalásában leli felszabadult örömét is. Így van ez az Istennel kapcsolatban is.

A próféta nem leplezi vágyakozását Teremtője után. Jól esik neki megvallani e kereső állapotát. Amennyire bonyolult és szép szerelem, olyannyira komplikált és felemelő az Istenhit is. Nem véleltlnül hasonlítja a Szentírás is egyiket a másikhoz. Vannak, akik úgy hiszik, hogy Isten nélkül is teljes az élet. Aki azonban valami keveset is megsejtett az Isten végtelen hatalmából, az már jól tudja: csak Vele lehet teljes lét néhány évtizedes próbás, de mégis gyönyörűséges küzdelme...

 

 

2007. március 9. péntek
Amiért ma imádkozunk:
Megérkezésért.
A mai nap imádsága:
Uram, Istenem! Vágyakozom utánad, de magamnak sem merem bevallani, s ha meg kell fogalmaznom konkrétan, magam sem tudom, hogy mi után. Hiányaim utánad kiáltanak, kevéske talentumom Téged dicsér! Kérlek segíts meg ezen a napon is, hogy tetszésedre éljek, s Rólad tegyek bizonyságot szavak nélkül is azok előtt, akiket ma elém hozol! Ámen

Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.
Róm 8,19

A nem hívők időről-időre a hit kísértésében élnek. - írja Joseph Ratzinger, a jelenlegi pápa XVI. Benedek. A megállapítás igen találó, hiszen a vallásszociológiai felmérések szerint a Föld lakosságának csak 5%-a vallja magát ateistának. Nyilvánvaló, ha az ember élete végén van vagy nyomorúságok gyötrik, egészen más elgondolása van az Istenről. Amikor fiatalok vagyunk és buzog bennünk az öntudat, akkor nem mindig gondolunk Teremtőnkre, de minél több hibát, vétket halmoztunk föl életünkben, annál inkább hajlik lelkünk a Nagy Korrekciós Erő felé - sóvárog a lelkünk... Aki mindig mindent megkapott az életben, annak nem sokat jelent ez a szó: sóvárgás, de aki naponkénti hiánnyal küszködik az életében, annak ez a fogalom súlyos jelentéssel bír.

Pál szerint, akik istenesen élnek, azok az "istenfiak"... vagyis a kiválasztottak, az elhívottak (ecclesia=kihívottak, elhívottak gyülekezete) azaz mi. Él-e a kereszténység ezzel a küldetéstudattal, megéljük-e mi ezt a kiváltságot úgy, hogy körülöttünk élőkben sóvárgás támad: valami hasonló életet szeretnék élni én is... Sokszor ennek az ellenkezője történik. A krisztuskövetésünk szavakra korlátozódik, tettek helyett. Mosoly helyett mi is "megfelelünk" a minket ért verbális támadásra, s ugyanúgy reagálunk a kihívásokra, mint a nem hívők... Akkor miért is vagyunk keresztények?

Ahogyan a hívő embert megkísérti a hitetlenség, ugyanígy a hitetlent a hit: "Mi van, ha mégis igaz?" Ha mégis Isten a szeretet Istene? Ha úgy szerette a világot, hogy Fiát adta érte? Ha annak ellenére, hogy olyan vagyok amilyen, az én örök életemet is akarja ez a Legfelsőbb Erő? Az Isten közeledése mindig kegyelem. Mindegy, hogy mikor, s milyen formában érkezik, a fontos, hogy lelkünk mélyén, szívünk közepén otthonra találjon... S, ha szállást vesz a Lélek bennünk, akkor kiderül, hogy mi "találtuk" meg az igazi Otthont.

Mert otthon lenni, megérkezni mindenki akar. Az is, aki sóvárog, de még magának sem akarja beismerni: Istennel lenni jó.

 

2007. március 8. csütörtök
Amiért ma imádkozunk:
Látásért.
A mai nap imádsága:
Uram! Teremtő csodád fénysugaraiból néhányat vetíts ránk, hogy meglássuk akarodat, s aszerint éljünk! Ámen

 

Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság.
1 Jn 1,8

A nagy bűnök nyilvánvalóak, de mások kisebb hiányosságát, vétkét is azonnal észrevesszük, míg ugyanazt önmagunknál jótékonyan elfedezzük... Miért ez a kettős mérce, amitől még Jézus is óv mindenkit? Ebben a levelében János apostol is öncsalásról beszél, ha nem valljuk meg, ami egyébként nyilvánvaló: bennünk is ott lakozik a bűn.

Gyengeségünk, elesettségünk nagyon el tud keseríteni mindannyiunkat, emiatt jobban szeretjük ha az erősségnek, az okosságnak, az ügyességnek legalább a látszata megmarad, hiszen jobb győztes erősnek tudni magunkat, mint elesett vesztesnek. Ha körülményeink, a Sors az ellenkezőjét hozza annak, amit vártunk, akkor érezhető igazán milyen nyomorúságos az elesettség állapota. Aki azonban valóban őszinte önmagához, az személyes sorsának pofonaiban is a Gondviselést látja, s jól tudja: akár lent küszködik a kísértések völgyében akár fent habzsolja az élet ráeső napfényét, mindig Isten kezében van.

Akinek nincs bűn-látása, az hajlamos azt hinni, hogy nincs szüksége javulásra, minden jól van úgy, ahogy van. Minek elindulni, ha már úgy érzi, ő itt van a cél közelében, esetleg már meg is érkezett? János szerint ez öncsalás. Mindannyiunknak szüksége van a vándorlásra... Közelebb kell jutnunk Istenhez, hogy Szeretete felmelegítse életünk bűntől megdermedt részeit és azokat is mások szolgálatába tudjuk állítani. Mert mások öröme az, amely kikövezi a belső békességünkhöz vezető utat. Isten nagy folyamatos építkezésén, az életben sokan fúrnak-faragnak, bontanak és építenek, gödröket ásnak és temetnek be. Ahhoz, hogy jobb, szebb legyen a "városkép", kell egy "rendezési terv": s ez az Isten maga. Nélküle a puszta jóakart is zsákutcákat teremt, s a puszta lendület ott és úgy hat, ahogy nem kellene.

Az igazság az, hogy bonyolult létünket nem vagyunk képesek egyedül uralni. Szükségünk van a Felsőbb Hatalomra, mely nem földi királykodók hatalmacskája, hanem Világot teremtő s azt fenntartó, életünket hordozó Erő. Ha megvalljuk, hogy bennünk bűn lakozik, azzal ki is vetettük magunkból mindazt, ami elhajlít minket a jótól, s teret adtunk a Léleknek, hogy szívünkbe-lelkünkbe költözve elkezdje átalakító munkáját.

2007. március 7. szerda
Amiért ma imádkozunk:
Állhatatosságért.
A mai nap imádsága:
Uram! Erőddel segíts meg, hogy Benned élhessek, s Hozzád juthassak! Ámen

 

Mert akik test szerint élnek,
azok a testiekre törekszenek,
akik pedig Lélek szerint,
azok a lelkiekre törekszenek.
Róma 8,5

Aki csak előre néz, de a horizontig soha, az nem érti mi a távlat, s azt sem hogy a horizonton túl is világok vannak. Ahogyan nem létezik élvhajhász aszkéta, ugyanúgyanúgy lelki ember sincs, aki a test megkötözöttségében él. A testnek kívánsága testi, a lélek vágyódása pedig a láthatatlan felé vonzódik.

Test és lélek összhangját csakis az Isten teremtheti meg. Ha Ő nincs, akkor nincs titok sem, csak a kiábrándító racionális valóság. A szenvedés kínja éppen arra alapozódik, hogy belátjuk: értelmetlen a szenvedés. Az érthetetlenséget, az emberi szemmel nem látható célokat egyedül az Isten tudja létünkbe úgy "belegyúrni", hogy azok előre vigyenek és emeljenek, ne pedig vissza és lefelé húzzanak.

A testiekben gondolkodó ember létének nyomorúságával akkor szembesül, amikor életének második szakaszába kerül, amikor is már nem "befelé", hanem "kifelé" halad... Ekkor derül ki, hogy a testi dolgok múlandóak - ha akarjuk, ha nem - Isten visszaveszi tűlünk az erőt és az egészséget, a mobilitás gyönyörűségét s az ismeretlennel való megbírkózás életpezsdítő vadságát is. Amikor elkezd életünk a sír felé görbülni - mint az elnyíló virág -, akkor válik igazán nyilvánvalóvá, Isten előtt csak egyetlen magatartás a releváns: az alázat.

A test akarása a kárhozatot munkálja, a léleké az üdvösséget. Nincs alternatíva vagy köztes megoldás, melyben a test is megkapja maradéktalanul a magáét és a lélek is teljességre jut.

Bizony a testünk feletti uralkodást életünk végéig tanulnunk kell, s ez a kísértés/próba az utolsó lehelletig tart.

Isten nélkül elveszünk ebben a próbában, ezért valljuk: egyedül nem megy, szükségünk van a Megváltóra...

2007. március 6. kedd


Amiért ma imádkozunk:
Harmóniáért.


A mai nap imádsága:
Uram! Jó nekem testben lennem, de sokszor szenvedek is emiatt! Add, hogy Rád találjak, lelkem békét nyerjen Tőled, s Általad teljessé váljék életem, hiányaim és fájdalmaim ellenére is! Ámen

Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó, minthogy arra, hogy akarjam a jót, van lehetőségem, de arra, hogy megtegyem, nincs. Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat.
Róma 7,18-19

Ha csak lelkünk lenne, egyszerűbb lenne az életünk - valószínűleg unalmasabb is. Mivel nem a mi dolgunk a teremtői elgondolást véleményezni, miért vagyunk testben, ha annyi gond van vele; jobb ha megfontoljuk azokat a tanácsokat, amit az Írás elénk ad. Az örökmozgó, Krisztusért és egyházáért éjjel-nappal lelkesedő és érte szakadatlanul küzdő Pál apostol rabbinikus bölcselkedésébe pillanthatunk bele, amikor a belső ember harcáról beszél. Küzdelem ez a javából!

Testben vagyok, ami fázik és éhezik, melynek kívánságai vannak és törődést igényel. Testem nem én vagyok, de testem része annak a személyiségnek, melynek alapján rólam képet alkot a világ. Voltak korok, amikor a testet bűnösnek és alacsonyabbrendűnek tekintették, s voltak/vannak korok, amikor a test kultusz tárgyává vált/válik. Jóllehet a "hús" erejét alábecsülni oktalanság, a testet mégis lehetséges kontroll alatt tartani, de ez Isten nélkül egyszerűen nem megy.

Sokan félreértik Pált, amikor fent idézett sorait olvassák. Ha úgysem tudom tenni a jót, akkor minek kínlódjak? Élem tehát tovább az életemet úgy, ahogyan tudom, s közben pedig bizakodom az isteni kegyelemben, elvégre az Isten maga a szeretet... majd csak megbocsájt. Az apostol mégsem azért tárja fel lelki vívódásait, hogy másokat felszabadítson a a szabados életre, éppen ellenkezőleg! Arról tesz bizonyságot, hogy mennyire szüksége van az embernek Teremtőjére! Ha valaki Őnélküle éli mindennapjait, akkor kudarcot kudarcra halmoz, még ha a világ szemében boldognak is tűnik. Milyen érdekes, hogy a sikeresnek kikiáltott emberek között milyen sok a boldogtalan... szegény gazdagok! Akik a láthatóba vetik bizalmukat a Láthatatlan helyett, sokkal jobban szenvednek... Mitől? A lélek magányától. Lelkünknek ugyanis társra, kísérőre, Vigasztalóra (Paraklétosz!) van szüksége. Ha ezt belátjuk és elfogadjuk, akkor világok nyílnak ki, s zárulnak is be, s amit mindig is szerettünk volna végre megtörténik: helyére kerülnek dolgaink...

2007. március 5. hétfő


Amiért ma imádkozunk:
Megtérésért.
A mai nap imádsága:
Uram! Esztelen világunk szenvedéseit szereteted határtalan nagyságával fedezd el! Ámen

Így szólt az ÚR igéje Jeremiáshoz: "Hirdesd nekik mindazt, amit megparancsoltam neked, egy szót se végy el belőle! Talán hallgatnak rá, és megtér mindenki a rossz útról."
Jeremiás 26,2-3

Ha valaki nem látja jelen világunkban az ok-okozatokat, akkor mondhatja azt is: divattá vált a vészmadárkodás. Nemcsak a politika, de a természet is jelesül mutatja, mire képes a megromlott természetű, Istentől elfordult ember. Lelkismeretre hivatkozni azoknál, akiket megbabonázott a pénz, a hatalom világa eleve kudarcra ítélt vállalkozás. Amikor Jónás próféta Tarzuszba váltja meg a hajóbért, ahelyett, hogy az ÚR parancsára Ninivébe menne, abszolút logikusan dönt, s a józan eszére hagyatkozik: a niniveiek úgysem térnek meg...

Jeremiás próféta nem az eszére, hanem a szívére hallgat, s teszi azt, ami a leghálatlanabb feladat: hirdeti a veszedelmet. Teszi ezt még annak az árán is, hogy a vezetők meg akarják őt ölni. Reménység helyett a pusztulást szólni nem irígylésre méltó helyzet. Tehet-e Jeremiás mást, akkor, amikor Isten választottai letértek rendelt útjukról? Van-e más lehetőség, amikor nem hallgatnak többé az ÚRra, nem élnek törvényei szerint? A bűn piszkától bedugult fülű nép csak akkor hallja meg az üzenetet, ha a próféta nyilvánvalóan üvölti: a vég közel, ez így nem mehet tovább! Sokan az anyagvilágtól vezérelt nagy lendületben még beleszaladnak a kárhozat szakadékába, de néhányan időben meghallják a figyelmeztető szót, s lelkiismertük megfékezi esztelen tobzódásukat, s így képesek megállni az utolsó pillanatban, a szakadék szélén.

200 éve Amerikában 60 millió bölény élt, 100 éve már csak 800(!)... Az Amerikai Hadtudományi Intézet számítása szerint, az elmúlt 6000 esztendőben csak a háborúk okán elpusztultak száma mintegy 3,9 milliárd(!) ember... Úgy néz ki, az ember alig vagy semmit nem tanult a múltból... Nem ismerte fel, hogy az Isten hivogatja őt mindenben.

Jeremiás nem tehet mást, mit mondja azt, amit az ÚR a lelkére helyezett. A megoldás nem a próféta kezében van, hanem az eltántorodott nép szívében. Ha ez a szív visszafordul Teremtőjéhez, akkor van kiút, ha nem, akkor elérkezik a pusztulás ideje.

2007. március 3. szombat


Amiért ma imádkozunk:
Istenes lelkületért.
A mai nap imádsága:
Uram! Beszélek, amikor hallgatnom kellene, s megnémulok, amikor szólnom kellene. Segíts, hogy megtaláljam a megfelelő szavakat, a bátorságot a szívem csücskében, hogy tagjaim a jó és a helyes cselekvésre lendüljenek! Ámen

Ha feilindultok is, ne vétkezzetek!
Zsolt 4,5a

Nem vagyunk szentek, sőt. Reformátori alapigazság a "simul iustus et peccator"-elve, azaz egyszerrre vagyunk megigazítottak az Isten előtt, s bűnösök is. Nem tagadhatjuk le romlott természetünket, "hormonvezéreltségünket" mely sok bajnak okozója. Még a Büntető Törvénykönyv is enyhítő körülményként kezeli a hirtelen felindultságot...

Jó vagy jobb lenne, ha először az eszünk járna, s csak utána rándulnának meg az izmok szánk körül, s végtagjainkban, mert bizonyára megspórolnánk magunknak sok-sok kellemetlenséget. Utólag már persz jól látjuk: nem kellett volna, szólnom, nem kellett volna elindulnom azon az úton... Ha felindulunk, akkor azt káini lendülettel tesszük. A felemelt kő, és bot mely Ábel óta oly sokszor súlytott le a történelem folyamán emberek milliórira, amikor odacsattan, beleüt a másik életébe, akkor nemcsak az ember haragjának "beletett" energiája, de még a bűn egyetemes gravitációjának ereje is nyilvánvalóvá válik. Ezért lesz az eredmény mindig nagyobb, mint azt gondolnánk! A hegytetőről egy kis követ megpöckölni nem nagy mutatvány, de ha úgy adódik - márpedig az élet gyakran furcsa együttállásokat produkál - , akár egy "kőlavina" is kialakulhat, amely borzasztő károkat okozhat mások életében...

Ezért tanácsolja a zsoltáríró: "Ha felindultok is, ne vétkezzetek!" A felindultság azt jelenti, haragra gerjedek, mindenekelőtt az Isten törvénye ellen. Hogy a Felsőbb Akarat ellen vétettem, az többnyire csak utólag válik nyilvánvalóvá. A vétek, a bűn, legyen az bármilyen kicsi vagy nagy is, elsősorban Istentől választ el... S ha Ő nincs a közelemben, a bajból még tragédia is kialakulhat. Ezért jó Istent "odaálmodni" mindennapjaink történéséeibe, s beengedni Őt szívünkbe és gondolataink közé. Jelenléte nemcsak tisztává teszi értelmünket és érzelmeinket, de képessé tesz arra is, hogy néha-néha ne csak elmélkedő mondatokban, hanem valóságban is mások elé éljük az Isten szeretetét.

2007. március 2. péntek
Amiért ma imádkozunk:
A teljes életért.
A mai nap imádsága:
Uram! Korlátaimat láttasd meg velem, hogy határtalan szereteted előtt meghajoljak és reménységgel élhessem napjaimat szeretteim körében! Ámen

Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.
Róm 6,23

Alig van olyan mondat a Bibliában, amiben teológia és tapasztalat, titok és reménység ilyen elemi erővel megnyilvánul. Zseniális mondata ez Pálnak - jóllehet "csak" őszinte volt. Meghajolt az Isten hatalma előtt, hogy az élet nagy, római zsibvásárában egy pillanatra megdermedjenek az emberek: a bűn zsoldja a halál... A halál senkinek sem közömbös, de igazából az életünkért is akkor vagyunk nagyon hálásak, ha megtapasztaltuk a halál hatalmát. A lét öröme, s a halál iszonyata között számtalan igazság feszül, melyeket meglátni többnyire csak krízisben vagyunk képesek, de ebben a mondatban Pál az elrettentő igazságnál nagyobbról tesz bizonyságot: az ajándékról, amit senki nem érdemelt meg.

Bármennyire is igyekszik lelkünk, a testünk elmarad a küzdelemben. Kívánjuk a jót, mégsem az kerekedik ki elképzeléseinkből, amit szeretnénk: Talán sikerült kikerülnünk a rosszat, de elmulasztottuk a jót... életünk végén pedig megkapjuk a fizetséget, a zsoldot, ami jár. Itt nincs magyarázkodás, nincs visszaút, nincs még egy lehetőség, hogy "de azért most másképpen csinálnám, csak még egyszer hadd..." Itt pont van, nyugalom és csönd és megmerevedett emlékek... és mélységes szakadék, ami elválasztja ezt a dimenziót, attól, melyet sejtegetünk egy életen át, amit körbedadognak papok, bizonyságot tesznek róla szentéletű emberek, s amit imádságos szeretettel áldozatos édesanyák belesimogatnak gyermekeik mindennapjaiba.

Az élet nagyszerűsége és szépsége lenyűgöző! Milyen kár, hogy csak akkor veszi észre az ember, amikor már alig vagy egyáltalán nincs lehetősége mindezt teljességgel megélni. Aki szépen és jól akar élni, az Jézust követi: Nem ítél, mert tudja, hogy egyszer ő is megítéltetik majd, nem gyűlöl, hanem szeret, mert tudja, hogy Isten szereteténél nincs nagyobb, nem rombol, mert tudja az élet legnagyobb ajándéka, hogy építhetünk, épülhetünk, növekedhetünk és emelkedhetünk. Ha testünk ereje alábbhagy is, ha megkopunk minden tagunkban is, sőt ha lelkünk templomát, ezt a teremtettségbeli csodát hátra is kell hagynunk az enyészetnek, az örök élet reménysége a Krisztusban átsegít a legnagyobb a krízisen: a Halálon is.

2007. március 1. csütörtök
Amiért ma imádkozunk:
Felülről jövő bölcsességért.
A mai nap imádsága:
Uram, Istenem! Nehéz nekem hátralépni, akár csak egy fél lépést is... nem szeretek második lenni! Kérlek, Ismertesd meg velem szereteted titkát, hogy e világ szemében mégha második is vagyok, lélekben Hozzád legközelebb állhassak! Ámen

Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és ő felmagasztal titeket.
Jakab 4,10

Ha nincsen hitelesnek elfogadott mérték, akkor viszonylagossá válik minden. Így koptak meg a szavak, s jutottak el oda, hogy többségük rehabilitációra szorulna. Ilyen "alázat" szavunk is, melynek hallatán inkább a megalázásra, alázkodó magatartásra gondolunk mintsem olyan alapvető emberi tulajdonságra, mely a világba való betagozódásunkat jellemzi. Még mielőtt félreérthetővé válna az első olvasás után elmélkedésre kijelölt alapigénk, fontos megjegyezni, hogy itt nem ember előtti, hanem Isten előtti alázatra való felhívásról van, szó. Az égi hatalmat földinek beállítani vagy a földit égivé magasztalni, nemcsak alapvető tévedés, de komoly problémákat is felvet.

Sokan olyannyira földhözragadtan gondolkodnak az Istenről, hogy már a kérdésfeltevésük is hibás, hiszen ilyeneket kérdezgetnek: "Miért kell az Isten előtt megalázni magunkat, miért jó az Istennek, ha imádjuk Őt?" Istennek sem nem jó, sem nem rossz... Ő Isten, függetlenül attól, hogy annak tartjuk vagy sem. Nem Istennek van szüksége ránk, hanem nekünk Őreá. Nélküle ugyanis elveszítjük a mértéket! Ha nem alázzuk meg magunkat Isten előtt, akkor a káini hamis büszkeség tölt el minket, s egymást alázzuk és gyalázzuk, ahogyan ezt a történelem jelesül példázza. Csakis az Istenben vagyunk képesek megszabadulni az önző gondolatoktól, a haragtól, az "úgyis nekem van igazam" nyugtalanságától. Más út, ami járható is lenne, s elvezet a megoldáshoz - nincs.

Isten ezt a "merész" döntésünket, hogy ti. ráhagyatkozunk, jutalmazza. Felmagasztal minket. Nem megistenít, hanem istenessé teszi gondolatainkat, szavainkat és cselekedeteinket is. Érdekes módon, ez még "társadalmi megbecsültségünket" is növeli - feltéve, ha a társadalom nem vált teljesen istentelenné...

Isten időnként meglátogat minket. Örömben vagy bánatban, sikereinkben vagy kudarcainkban - az Ő számára ez teljesen mindegy, Ő így is és úgy is szeretetével közelít. Csak nekünk nehezebb a találkozás pillanatában az Örökkévalót elképzelni. Ezért következtetünk ki azután hamis megállapításokat: "Jó az Isten, mert elsegített a csúcsra... rossz az Isten, mert elvetett a sikertelenség szakadékába". Egy bizonyos, ha Őt hisszük, akkor életünk "emelődik" - akár fent, akár lent vagyuk egy rövidke pillanatra...