|
|
Hogyan történik a keresztelés
az evangélikus egyházban?
A keresztelés vízzel történik, de érvényessége nem függ a víz mennyiségétől. A víznek azonban a keresztelésnél az újjászületésre és a megtisztulásra utaló jelképes értelme is van. Az egyházban kialakult háromféle forma: az alámerítés, a leöntés és a meghintés (immersio, superfusio, aspersio) közül a leöntést, kivételesen a meghintést alkalmazzuk. Kereszt rajzolása vízbe mártott ujjal nem tekinthető érvénytelen keresztelésnek, de állandó gyakorlata helytelen, mert így nem érvényesül a víz jelképes értelme. Az alámerítést az evangélikus egyház nálunk nem gyakorolja.
|
Egyházunk a gyermekkeresztelést gyakorolja
A keresztelés fő része a személyre alkalmazott szerzési ige, amelyet a víz használata közben mondunk: „N.! Megkeresztellek téged az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek nevében.” Ez az az ige, amely a vízzel együtt a keresztséget alkotja, azért végső szükség esetén ez is elég az érvényes keresztséghez. Kereszteléskor nem szenteljük meg a vizet a szerzési igékkel és keresztvetéssel, hogy így „egyesítsük” a vizet az igével. Mert a víz és az ige úgy alkot szentséget, hogy a víz használata közben mondjuk a személyre alkalmazott szerzési/szereztetési igéket. A keresztyén szülők gyermekeit azért kereszteljük meg, mert a keresztség szükséges az üdvösséghez, és Krisztus parancsolta, hogy kereszteljünk meg minden népet. Ezenkívül a gyermekkeresztség helyesen fejezi ki azt a tényt, hogy Isten kegyelme megelőzi hitünket, és hogy nem a mi hitünk, hanem Krisztus parancsa és Isten kegyelme a keresztség alapja.
|
|
|
|
A gyermekkeresztség azonban nem teszi feleslegessé, hanem sürgetően követeli, hogy a gyermek eljusson a Krisztusban való hitre, és ebben meg is maradjon. A szülők, a keresztszülők és az egyház feladata, hogy a megkeresztelt gyermekkel megismertessék az evangélium tanítását. Ezt a keresztyén hitükből folyó kötelezettségüket ismerik el azzal, hogy a keresztelésnél megvallják hitüket, és kijelentik, hogy akarják a gyermek megkeresztelését és hívő keresztyénné növekedését. Keresztszülőül keresztyéneket fogadunk el, és igyekszünk tartani azt a jó rendet is, hogy legalább az egyik keresztszülő - ha lehetséges - evangélikus legyen. Különleges esetekben elfogadjuk a más nemkeresztény vallású (izraelita, mohamedán) "keresztszülőt" is, ilyenkor azonban mint keresztelési tanút anyakönyvezzük a "keresztszülőt". |
Gyakran vetődik fel kétség az iránt, hogy a mai időben szabad-e vállalni a gyermekek megkeresztelésének kockázatát, mivel nem látszik biztosíthatónak keresztyén nevelésük és hitre jutásuk. Az egyház azonban sohasem a világ állapotára tekintve gyakorolta a gyermekkeresztséget, hanem azt Jézus keresztelési parancsára alapította, és arra az ígéretére, hogy az egyház minden időben megmarad, és üdvözítő munkáját az élő Úr rajta keresztül végzi. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy Jézus parancsa kettős parancs: egyrészt keresztelésre, másrészt tanításra kötelez, és mindkettőt egyformán parancsolja. Nem a gyermekkeresztséget kell egkérdőjelezni, hanem az egyház hitébresztő és tanító feladatát kell komolyan venni: tanulnunk és tanítanunk kell megtartani mindazt, amit ő parancsolt.
|
 |
|
|
És a felnőtt keresztelés?
Evangélikus egyházunk a lelkiismereti szabadság elve alapján megkereszteli és felveszi közösségébe
azokat a felnőtteket, akik önként, a Szentlélek indítására kérik ezt. A keresztelés és felvétel előtt a
lelkész megismerteti a jelentkezővel az egyház tanítását, hogy tudatos hittel és őszinte meggyőződéssel
csatlakozzék egyházunkhoz. A lelkész a jelentkezővel közösen átbeszélik a Konfirmációi
Káté anyagát, de a lelkész mindig tekintettel van a lelkész életkorára és különleges lelki szükségleteire is.
|
|
